Stein Lajos berni egyetemi tanár szerkesztése mellett írták: Tegze Gyula, Heller Farkas, Máday Andor, Meszlény Artúr, Ferenczy Árpád
Minden jog fenntartva. Budapest. Kiadja AZ ATHENAEUM irodalmi nyomdai részvénytársulat (1908)
(Alább a 122-133. oldalak, betűhív átirat, a korabeli helyesírást megtartottuk.)
Ezek után semmi érthetetlent nem fogunk az utolsó évszázadok gyors szaporodásában látni. A halál régi pusztításainak enyhülésével a népesség jelentékeny szaporodásának kellett karöltve járnia a dolog természeténél fogva. Hogy a szaporodás méretei a születési szám csökkenése dacára is oly nagyok, csak arról tesz tanúságot, hogy mily óriásinak kellett a halandóságnak régente lennie.
A szaporodás legnagyobb ellenségének, a halál pusztításainak az enyhítése olyannyira növelte az emberiség számát, hogy a föld lakossága a legújabb számítások szerint 1 1/2 milliárd lélek körül van. Természetesen e szám nem állapítható meg teljes biztossággal, mert csupán a föld lakosságának körülbelül a felére vonatkozólag rendelkezünk számlálási adatokkal, míg a másik fele csak becslés alapján határozható meg, minthogy a föld számos tájékán népszámlálásokról még szó sincsen. Így azután érthető, hogy különböző eredményre jutnak az ezzel a kérdéssel foglalkozó egyes írók. Supan és Wagner 1479.7 millióra becsülik a föld lakosságát, míg Fircks 1536.7 millióra. A különbözet főkép Khína lakosságának eltérő alapon való kiszámításából ered.
7. A népesedési probléma.
Csodálkozhatunk-e, hogy midőn a föld népessége ily gyors ütemben növekszik és az emberi civilizációnak megnyert vidékeken a megfelelő kulturális intézmények bevezetése folytán az immár 1 1/2 milliárdra emelkedett emberiség a halandóság csökkenése folytán egyre nagyobb szaporodást igér még a jövőben is, az emberiség szaporodásának kilátásait illetőleg a legkülönbözőbb gondolatok nyomultak előtérbe? Csodálkozhatunk-e azon, ha felmerült az a kérdés, vajon képes-e a föld az egyre szaporodó népességet eltartani és ha számításokat kezdtek arra nézve eszközölni, hogy körülbelül mennyi ember megélhetése lehet bolygónkon biztosítva? Ezer lakosra 5-öt kitevő gyarapodás mellett csupán Európa lakossága a 2400. évben 4687 millióra növekednék. Pedig az utolsó évtizedekben Európa lakosságának növekedése tetemesen nagyobb volt, amennyiben 1861-től 1870-ig ezerre 8.0, 1871—1880-ig 8.4, 1881—1890-ig pedig 8.9 volt! Hol marad emellett a föld egyéb vidékei népességének növekedése; pedig egyes egyéb tájékokon is gyorsütemű a szaporodás. Ezzel szemben Ravenstein számítása szerint a föld legfeljebb 6000 millió, Fircks véleménye szerint pedig 9272 millió embernek biztosíthat megélhetést. Ha egyrészről természetesen eme számításoknak, amennyiben arra vonatkoznak, hogy a föld mily nagy lakosságot képes eltartani, nem tulajdoníthatunk csak megközelítő pontosságot sem, mert hiszen a rendelkezésre álló élelmiszerek mértékének csak hozzávetőleges megállapítására is hiányzik a reális alap, másrészről annyit mégis be kell látnunk, hogy a föld a mai kulturnivó mellett csak egy bizonyos meghatározott számú embert képes eltartani és hogy a szaporodás rendkívül gyors üteme folytán eme határ megközelítése nincsen kizárva.
Régebben, még csak 200 év előtt, eme kérdés alig foglalkoztatta az emberiséget. Ellenkezőleg. Amennyire a múltba visszanyúlnak ismereteink, az államok legtöbbször a lakosság lehető növelését tartották célnak. Egyes vidékeken természetesen a régi időkben is elszaporodott az emberiség. így p. o. már a zsidókról tudjuk, hogy régi hazájukban nagyon megsokasodván, Kánaánba vándoroltak. A görögöknél is bekövetkezett a túlnépesedés és ennek következménye az élénk gyarmatosítás, amelyet az Aegei tenger partjain és szigetein végbevittek. Ázsia lakosságának az elszaporodása volt a főoka a nagy népvándorlásnak. A magyarokat is a régi hazájukban való nagymérvű szaporodás indította főkép arra, hogy a Duna és Tisza között új hazát keressenek. Mindazonáltal a túlnépesedés eme korszakokban csak részleges volt, mely egy-egy, aránylag kisebb, területre szorítkozott, úgy hogy a megélhetési nehézségekkel küzdő törzsek vagy családok a kevésbbé sűrű lakosságú vidékeken könnyen találtak új hazát. Épp ezért a túlnépesedéstől való félelem csak nagyon elvétve fordul elő; ekkor is a társadalmi élet ideális berendezésén gondolkodó bölcselők elvont okoskodásaiban jelentkezik mint Platónnál és Aristotelesnél. Kivált előbbi nagy súlyt helyez arra, hogy az ő eszméi szerint berendezett államban a népességnek a száma a birtokviszonyok alapján az állam legfőbb hatósága által szigorúan megszabassék.
Azonban a régebbi óriási halálozás következtében általában mégis csak ritkább volt a lakosság túlságos elszaporodása, kivált Európában, hol az új népek elhelyezkedése nyomán járó harcok, majd a keresztesháborúk, később a vallásháborúk stb. a lakosságot folytonosan tizedelték. Az országok szabadságának és függetlenségének alapja a minél tekintélyesebb hadseregben volt és így kivált az erőteljes férfilakosság minél nagyobb számának kívánatosnak kellett feltűnnie.
Ez már a görögöknél észlelhető és pedig természetesen leginkább a legharciasabb görög államban, Spártában. A gyermeknemzés a házasság céljaként sehol sem lépett annyira előtérbe mint itt. Az állam parancsa volt a házasodás és egészséges gyermekek nemzése. Nőtlenség miatt Spártában panasznak is volt helye. Az idősebb férfiak, ha nem voltak házasok, nem részesültek a fiatalok részéről ama tiszteletben, melyre a nős korosabb férfiak igényt tarthattak. Sőt Klearchus egy ünnepről is tesz említést, melyen mintegy a nőtlenség elvetendő voltának jelképezésére a nem-házas bizonyos korú férfiakat a nők az oltár körül hurcolták és megverték. Egyéb görög államokban is igyekeztek a lakosság szaporítására.
A császárság korában Rómában is elérkezett az idő, midőn a lakosság lassú szaporodása folytán megnövelésének a jelentősége előtérbe lépett. Kivált Caesar és Augustus hoztak a népesség növelésére irányzott törvényeket. Caesar rendelkezése folytán a campaniai földek csak oly polgárok közt voltak feloszthatók, kiknek három vagy több gyermekük volt. Augustus császár alkotta a hírneves lex Júlia et Papia Poppeát, mely később is többször mintául szolgált a népességüket mesterségesen növelni kívánó országoknak. Ez a törvény egyrészt előnyöket biztosít a házasoknak, míg a nőtleneket, illetőleg hajadonokat különböző módokon sújtja. Főkép az örök jog és a közjog köréből válogatta e törvény eszközeit. Nevezetesen elrendelte, hogy a nem házas egyének végrendelet alapján, néhány közeli rokon kivételével, nem örökölhetnek, a házasok pedig, ha nem volt a törvény értelmében megkívánt számú gyermekük, csak a végrendeletileg nekik jutó örökség felére tarthattak igényt. Hivatalok betöltésénél és egyéb alkalmaknál a házasok mindenütt előnyöket élveztek a nem házasok felett, a több gyermekkel bírók a kevesebb gyermek szülői felett.
A középkor első századaiban más kérdések annyira igénybe vették az emberiség figyelmét, hogy a népesedés kérdéseivel nem foglalkoztak. Egyébként is a központi hatalom annyira el volt ekkor foglalva saját uralmának biztosításával, hogy nem is igen nyílt alkalma népesedési politika űzésére.
A reformáció kora tolta ismét előtérbe a népesedés kérdését, amennyiben Luther mindenkinek a házasságot és gyermekek nemzését ajánlja és mindenkit rossz kereszténynek tart, ha nem bízik abban, hogy a Teremtő gondoskodni fog családja megélhetéséről. A vallásháborúk nagy veszteségei folytán majd pedig a gazdasági élet és főkép az ipar fellendülésével a törvényhozók és államférfiak figyelme is mindinkább a népesség számának kérdése felé fordul. Már csak az indokból is, mely a népesedés kérdését ismét jelentőségre juttatta, érthető, hogy a lakosság számának lehető növelése az, mit az idevágó irodalmi művek úgyszólván egyhangúlag követelnek és a vezető politikusok elérni igyekeznek. Ismét a nőtleneket sújtó, a házasoknak pedig előnyöket biztosító intézkedésekkel találkozunk most a nyugateurópai államokban. Nehezítették a nőtlen állapotot; némely államban a nőtlenek bizonyos állásokat el nem nyerhettek. A házasságkötést természetesen minden lehető módon elősegítették. A házasoknak adómentességet biztosítottak egy meghatározott időre, ha a törvény által kívánt időben házasodtak, mint p. o. az 1623. évi spanyol törvény és XIV. Lajos 1666-iki törvénye. A gyermekek nagyobb számának előmozdítására ugyancsak az adómentesség kedvezménye szolgált Spanyolországban ; itt ugyanis a hat fiúgyermekkel bíró szülők adómentességet élveztek. Hasonlókép Franciaországban is bizonyos adó alól való mentesség volt a tízgyermekes szülőknek biztosítva, sőt az ilyenek részére egyenesen jutalmakat is fizettek. De nemcsak a román államok jártak el ily módon. Poroszországban p. o. Nagy Frigyesről tudjuk, hogy a népszaporodás előmozdítása végett a házasságon kívül való teherbeejtés enyhe büntetését rendelte el. És számos, a legkülönbözőbb térre vonatkozó intézkedés történt a népszaporodás előmozdítása végett. A bevándorlást elősegítették, a kivándorlást pedig minden eszközzel meggátolni igyekeztek.
Ha a XVII. és XVIII. század íróinak a népesedésre vonatkozó elveit olvassuk, a szapora népesség egész dicshimnuszát halljuk. És e tekintetben ezek az írók gyakran semmi mértéket sem ismernek. Így p. o. a XVIII. század egyik német írója, Justi, megdönthetlennek hiszi azt a tételt, hogy egy államnak soha sem lehet túlságos sok lakója. A nagy porosz király, Nagy Frigyes, pedig az ország lakosságát egy nagyúr vadaskertjében levő szarvascsordához hasonlítja, melynek nincsen egyéb feladata, mint minél nagyobb mértékben szaporodni. Ily túlzásba estek a népszaporodás jelentőségének megítélése tekintetében a gyakorlat és az elmélet férfiai egyaránt,
A XVIII. század írói a magas lakosszám iránti lelkesedésükben észre sem vették, hogy nézeteik és a tényleg uralkodó viszonyok közt lassanként egyre erősbödő ellentét fejlődött ki. A XVII. század második felében egymást követték a nagy, az egész gazdasági életet átalakító felfedezések és találmányok és nyomukon óriási ipari fellendülés járt. Tudjuk már a fent előadottakból, hogy a gazdasági felvirágzás a születések számának növekedésére milyen hatással van. A születések gyarapodása összetalálkozott a halálozásnak az orvosi tudomány vívmányaival kapcsolatos csökkenésével. A középkori megkötöttség, a régi korlátok ledőlése is nem kis mértékben segítette elő a születések emelkedését, mert a középkori intézmények, p. o. a jobbágy földhözkötöttsége stb. nem egy tekintetben korlátoltak széles néptömegeket a család alapításában. Amidőn a kötöttség megszűnésével a nép szabad lett és mindenütt az emberi jogokat hangoztatták, ez a házasságok számának emelkedésére és a születések számának növekedésére sem maradhatott hatás nélkül. Mindennek hatása alatt indul aztán Európa lakossága a fent vázolt hirtelen gyarapodásnak a XVIII. század második fele és a XIX. század eleje óta.
Már régebben is akadtak egyes, kivált olasz írók, mint Botero (már 1598-ban), Fílangieri, Genovesi, Ortes, akik a népesség feltétlen szaporodásának előnyeit nem akarják elismerni. Hatásuk azonban nem volt.
Angliában Raleigh, Hale, Child, Franklin, Joung és Townsend ugyancsak hasonló irányban gondolkoztak a népesedés kérdéséről. Hatásuk azonban éppoly kevéssé volt, mint olasz társaiknak. Pedig, ha valahol, úgy Angliában kellett a közvéleménynek megváltoznia, mert a talaj erre sehol sem volt oly alkalmas, mint itt. Az ipari fellendülés hatása természetesen sehol sem volt olyan nagy mint itt, az ipari találmányok hazájában. Anglia a világ kereskedelmi és ipari vezetését magához ragadva, rendkívül virágzó gazdasági életnek lett színhelye. Lakossága ennek folytán rohamosan emelkedett; a XVII. század végén még csak 5 millió, a XVIII. század közepén már majdnem 6 1/2, a XIX. század elején 8.8 millió, a XIX. század közepén pedig már majdnem 20 millió lakossága volt. A nagy ipari fellendülésnek árnyoldalai azonban is itt jelentkeztek a XVIII. század végén legerősebben. A gép terjedése leszorította a munkabéreket és a munkások egy részét egyenesen kenyerétől fosztotta meg. A gépek kezeléséhez nem sok erő lévén szükséges, a vállalkozók tömegesen kezdik a gyermekeket és nőket, természetesen rendkívül alacsony bérek mellett, alkalmazni. A munkások nyomora egyre növekszik eme körülmények hatása alatt. A munka éjjel-nappal folyik a géppel és a munkások egymást váltják fel nemcsak a gép mellett, hanem piszkos fekhelyeiken is, hol férfi és nő, gyermek és felnőtt együtt alszik. Hogy az ily nyomor, a jövendő kilátástalan volta, minden remény hiánya ugyancsak hathatós tényezője a születések növekedésének, már az előbbiek folyamán érintettük. Így tehát egyrészről a lakosság, kivált a munkásosztály rendkívüli gyors szaporodása, másrészről a munkások óriási nyomora álltak egymással szemben, míg az Európaszerte uralkodó irodalom a nagyszámú népesség áldásainak dicsőítésével nem tudott betelni.
8. Malthus elmélete és annak kritikája.
A vázolt ellentétek egyrészt az élet egyes jelenségei, másrészt pedig az élet és az irodalom között voltak azok, melyek Malthusra, arra a nagy gondolkodóra hatottak, kinek neve a népesedési problémával ma már összeforrt. A leírt körülmények hatása alatt helyezkedett Malthus az irodalomban akkor uralkodó felfogással ellentétbe és vetette fel a népesedési problémát a maga teljességében. Az eddig a kérdés tárgyalásánál előtérben álló ama szempont helyett, hogy a népszaporodás erőszaporulatot jelent az egyes országokra nézve, a probléma gazdasági oldala felé fordította a figyelmet.
Malthus az egész szerves világ egységes felfogásából indul ki és azt a tételt állítja fel, hogy minden szerves lényben megvan az irányzat a szaporodás oly mérvére, mely a körülötte lévő viszonyokra nincsen tekintettel és így a szerves lények szaporodása a fentartásukhoz szükséges feltételekkel nincsen összhangban. Ennek a természetes és elmaradhatatlan következménye az, hogy a felesleges egyedeknek az élet küzdelmében létfentartásuk eszközeinek hiánya folytán el kell pusztulniok.
Az ember sem kivétel Malthus szerint e törvény alól. A rendelkezésére álló adatok alapján igyekszik megállapítani, hogy az emberiségnek is a szaporodás oly mérvére van hajlama, mely a megélhetési feltételekre, az élelmiszerek mennyiségére nincsen tekintettel. Anglia és főképp az Egyesült-Államok, eme hirtelen felemelkedő nemzetóriás, adatainak vizsgálata arra a meggyőződésre hozzák, hogy a népesség mértani arányban, tehát mint 1, 2, 4, 8, 16 stb. számok növekszik, míg ezzel szemben az élelmiszerek gyarapodása sokkal lassúbb és legfeljebb számtani arányban, tehát mint 1, 2, 3, 4, 5 stb. emelkedik. Az emberiség emez erős szaporodási hajlamának meggyőződése szerint nem lehet más a következménye mint az, hogy az emberek egy tekintélyes részének élelemhiány folytán el kell pusztulnia. Természetesen ez a következmény nem jelentkezik mindig egyenesen éhség alakjában, hanem a nyomor és bűn legkülönbözőbb változataiban. Minden ide tartozik, ami az emberi szervezetet elégtelen táplálkozás, egészségtelen lakás útján vagy egyéb módon lassanként aláássa és a sír szélére juttatja.
Malthus tehát, amint látjuk, az ő korában Angliában előtérben álló gyors szaporodást egyrészt, másrészt pedig a gyári munkásság közt a gépiparra való áttérés első szakában uralkodott óriási nyomort egymással okozati viszonyba hozta, az előbbit az utóbbi okának jelölvén meg. A nagy munkásnyomor indokát tehát Malthus a népesség túlságos szaporodásában, a lakosság száma és az élelmiszerek közt fennálló nagy aránytalanságban vélte felfedezni és az angol tapasztalatokat az akkori közgazdák szokásos eljárása szerint általános érvényű, a többi államokban és a föld egyéb vidékein is érvényben levő, az egész emberiségre érvényes törvénynek tekintette.
Malthus tanításának hatása rendkívül nagy volt, mert az angol közvéleményt akkor erősen foglalkoztató munkásnyomor kérdésével hozta kapcsolatba a népesedés jelenségeit és a népesedés kérdését széleskörű tudása és készültsége fegyvereivel ostromolta. Ennek a következménye, hogy az ő figyelmeztetése a népszaporodás árnyoldalai iránt nem hangzott el nyomtalanul, mint számos elődeé.
Malthus tanítása rendkívül lesújtó és igen pesszimisztikus hatást keltett. Lesújtó volta abban rejlik, hogy a munkások nyomorának az alapját voltakép egy természeti törvényben jelöli meg, mely kérlelhetlenül, a természeti törvények kényszerűségével hat. Az emberiségnek a szükséges élelmiszereken túl való szaporodása iránti hajlama folytán a bűn és a nyomor állandó kísérője az embernek, mely elől sem társadalmi berendezéseinek javítása által, sem egyéb módon ki nem térhet.
Maga Malthus is kénytelen volt belátni, hogy az ember és az egyéb szerves lények viszonyainak azonosításában túlságosan messze ment, midőn figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy az ember felett az ösztönök nem gyakorolnak feltétlen uralmat és hogy éppen az teszi az ember erkölcsi természetének a lényegét, hogy ösztönein uralkodni képes. Éppen ezért a fajfentartási ösztön, mely a többi szerves lényeken feltétlenül uralkodik, az embernél az ész és az erkölcs hatalma alatt áll és pedig annál inkább, minél nagyobb erkölcsi magaslaton áll az ember.
Eme körülmény figyelembevétele mellett, amint ezt Malthus nagy művének harmadik kiadásában keresztülvitte, a népesedési kérdés már más színben tűnt fel. Az ember és a bűn és nyomor már nem jelennek meg mint el választhatlan társak. Ha a természet a szerves világ egyéb lényeinél az egyedek millióit kénytelen is a megélhetési feltételek hiánya folytán keletkezésük után ismét elpusztítani, az embernél ennek nem kell bekövetkeznie, ha maga megelőzi a bűn és nyomor életpusztító munkáját a Malthus által annyira dicsőített erkölcsi önmegtartóztatás, a híres »moral restraint« követése által. Műve harmadik kiadásának rövid tartalmát már úgy foglalhatjuk össze, hogy az emberiség akkor, ha erkölcsi önmegtartóztatást nem gyakorol, ugyanarra a sorsra jut, mint a többi élőlények, melyek milliói pusztulnak el és hogy épp ennek elkerülése végett minden eszközzel oda kell hatni, hogy az önmegtartóztatás erényét minél szélesebb rétegek gyakorolják. Nevezetesen meg kell érteni az embereknek, hogy csak az alapíthat büntetlenül családot és adhat gyermekeknek életet, aki azok eltartására is képes. Ha eme feltétel hiányzik és az önmegtartóztatást az illető egyének nem gyakorolják, akkor a bűn és nyomor kell hogy szorítsa vissza a népességet a megélhetési feltételek által szabott mederbe.
Amint már említettük, Malthus hatása kortársaira igen nagy volt, minek nem éppen utolsó oka abban rejlett, hogy e tan a munkásnép nyomoráért a felelősséget a társadalmi berendezések hiányossága helyett egy természeti törvényre, illetőleg későbbi alakjában magára a munkásosztályra hárította és így igen alkalmas volt a társadalmi lelkiismeret megnyugtatására. A gyakorlatban az egyes államoknak kivált a házassági törvényhozásában igen élénken kifejezésre jutott Malthus hatása ; Angliában az általa annyira ostorozott szegényügyi törvényt 1834-ben megváltoztatták, mert az csak a túlnépesedés elősegítójének látszott.
A későbbi írók, főkép a XIX. század rohamos népszaporodásának hatása alatt, csatlakoztak Malthus túlnépesedési elméletéhez. Főkép Németországban, hol a születések száma és így a gyermekhalandóság is, mint láttuk, még ma is elég magas, helyezkedik az irodalom legnagyobb része Malthus álláspontjára és a közgazdák túlnyomó része, élükön e tudomány két legtekintélyesebb képviselőjével, Schmollerral és Wagner Adolffal lényegileg igazat adnak Maithusnak. Már p. o. Franciaországban, hol a népesség nagyjában gyakorlatban tényleg követi Malthus tanítását, az elmélet hívei sokkal ritkábbak.
1878-ban Angliában dr. Drysdale elnöklete alatt a malthusianisták ligája alakult meg, mely a Malthus-féle népesedési törvény ismeretének terjesztését és a népességnek a túlságos szaporodás káros következményeire széles rétegekben való figyelmeztetését tűzte célul. A gyakorlati propagandában általában Malthusnak, az anglikán papnak, a puritán tanítása hedonisztikus irányban nyert hírhedtté vált neomalthusianizmus alakjában továbbfejlesztést. E felfogás ugyanis, melyet fökép orvosok képviselnek, Malthus elméleti tételeit egész terjedelmükben fentartja, csak a túlnépesedés elhárítására szolgáló eszközöket illetőleg térnek el tőle a neomalthusianisták, amennyiben nem tartják szükségesnek, hogy az emberiség oly tekintélyes része erkölcsi önmegtartóztatás folytán a nemi élettől elessék, hanem a nemi ösztön kielégítése mellett olyan eszközöket ajánlanak, melyek a fogamzást meggátolják.
A Malthus-féle elméletnek számos ellensége is akadt. így mindenekelőtt a szocialisták természetes ellenségei eme tannak, mely a társadalom berendezésének hiányai helyett más indokot keres a nyomor számára. A szocialisták szerint a nyomor a társadalmi berendezések hiányosságában bírja gyökerét, nevezetesen főkép a mai tulajdoni rendszerben. Arra is utalnak Malthussal szemben, hogy a föld igen termékeny vidékei még nincsenek kiaknázva ; nevezetesen az Orinoko és az Amazon völgyei és Dél-Amerika egyéb termékeny vidékei gyér népességüek és csak hiányosan lesznek művelve ; továbbá a régi világ termékeny vidékei, mint Elő-Ázsia, Észak-Afrika, Szicília, Dél-Olaszország és Spanyolország is el vannak hanyagolva, hogy tehát, ha egyszer ezek a vidékek is megfelelően művelés alá vétetnek, az élelmiszerek mennyisége igen tetemesen növekedni fog, úgy hogy tényleges élelemhiányról, vagyis olyanról, mely nem a vagyoni egyenlőtlenségeknek volna következménye, szólni nem is lehet. Arra is hivatkoznak, hogy a termelési mód ma igen sok helyen hiányos és hogy szocialisztikus termelés mellett a termények mennyisége tetemesen fokozható lesz.
Az írók egy része, kikről alább bővebben lesz szó, fiziológiai szempontból támadja meg Malthus tanítását, arra hivatkozva, hogy a civilizáció fejlődésével az ember szaporodási képessége csökken.
Ha az első ellenvetést vizsgálat alá vesszük, úgy kétségkívül óvakodnunk kell a kérdés túlságos optimisztikus megítélésétől, mint azt számos, nemcsak szocialista író tette; így p. o. Carey. A mezőgazdasági üzem fejlődése igen lassú és, amint a történelem mutatja, nagyon hosszú időközökben következik csak be egy-egy oly lépés, mely a mezőgazdaság termelékenységét lényegesen fokozza. Igaz, hogy az egyéb felfedezések, nevezetesen az eszközök tökéletesbítése stb. is kihatnak a mezőgazdasági termékek fokozására, mégis lényeges a gazdálkodási rendszer fejlődése marad. Bár adatok híján nincs módunkban erre nézve számításokat eszközölni, kétségtelennek kell azt is elfogadnunk, hogy a vagyonmegoszlási rend erősen befolyásolja a népesség és a rendelkezésre álló élelmiszerek közti viszonyt.
Ezzel elérkeztünk Malthus elméletének legnagyobb gyengéjéhez, hogy t. i. a tulajdoni rendszert népesedési törvénye felállításánál nem veszi figyelembe. Amidőn azt tanítja, hogy az emberek nagyobb mértékben szaporodnak mint a megélhetésükhöz szükséges élelmiszerek, akkor az emberiség és a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyisége közötti közvetlen kapcsolatra alapítja tételét, holott ily közvetlen kapcsolat nem létezik, mert tényleg mindenkinél csak az uralkodó tulajdoni rendszer keretében számára biztosított javak jönnek számba. Épp ezért beszélhetünk ma viszonylagos értelemben túlnépesedésről, amennyiben egyes néposztályoknak a mai vagyonmegosztás mellett jutó jövedelem nem elegendő családjaik fentartására. Azonban ez a viszonylagos túlnépesedés még távolról sem jogosít fel arra, hogy abszolút túlnépesedésre, vagyis oly állapotra következtessünk belőle, hogy a föld az emberiséget nem képes eltartani, vagyis abból, hogy egyes néposztályok nem rendelkeznek ma a megélhetésükhöz szükséges eszközökkel, nem szabad még arra következtetnünk, hogy az élelmiszerekben abszolút hiány állt be.
Mindamellett elképzelhetünk olyan állapotot, mely mellett az emberiség oly számos, hogy a föld már nem képes az összes emberek megélhetéséről gondoskodni. Amit e tekintetben Malthus ellen fel szoktak hozni, hogy t. i. minden ember nemcsak fogyasztó, hanem termelő is és így a túlnépesedés azért lehetetlen, mert minden ember a maga számára szükséges táplálékot képes előállítani, nem fogadható el, mert hiszen a termeléshez nemcsak emberi munka, hanem természeti anyagok is szükségesek. Viszont azonban azt is el kell ismernünk, hogy Malthus ama következtetése, mely abban áll, hogy az összes szerves lényekre vonatkozó túlszaporodás és ezzel kapcsolatosan számos egyednek megélhetési feltételek híján való pusztulásának szükségét logikai kényszerűséggel az emberre is alkalmazandónak tartja, nem áll helyt, mert hiszen az ember nem bízza a megélhetéséhez szükséges javak előteremtését tétlenül a természetre, mint a többi szerves lény, hanem szorgalmas termelési tervékenységet fejt ki. Ha tehát az abszolút túlnépesedést nem is kell elképzelhetlennek jelezni, másrészt a Malthus által követett gondolatmenet éppenséggel nem jogosít fel annak ma vagy a közel jövőben való fennforgására bármily következtetést vonni. Amint tudjuk, az, hogy egyes néposztályok nem rendelkeznek a megfelelő megélhetési feltételek felett, csak relatív túlnépesedés jelének tekintendő és arra nézve nem jogosít fel következtetést vonni, hogy tényleg nincs a természet asztalán számos ember részére terítve, amint Malthus kifejezte.
Egyébként Malthus tanítása, mely első pillanatra igen meggyőző, ha közelebbről vizsgáljuk, az életben megfigyelhető számos ténnyel ellentétben van. Nevezetesen, ha tényleg az emberek túlszaporodása volna rossz helyzetük oka, akkor a számukat megtizedelő csapások, mint dögvészek, háborúk stb, után az életben maradók helyzetének javulnia kellene. Tényleg épp az ellenkezőjét látjuk, mert az emberiség helyzete munkaerők híján ilyenkor a legvigasztalanabb. A népesség nyomorának egy másik indiciuma, a kivándorlás sem igazolja Malthus tételét, mert éppen azok a nemzetek mutatnak magas kivándorlást, melyek aránylag kevésbbé sűrű lakossággal bírnak és melyek földje gyakran igen termékeny, mint p. o. Magyarország és Olaszország. A kivándorlás tehát nem ott nagy, ahol a lakosság igen számos és ezért egy része nyomorban él, hanem gyakran ott, ahol még jóval nagyobb lakosság is megélhetne a termékeny földön. Ez aligha ad Malthusnak igazat, mert nem azt bizonyítja, hogy a lakosság túlságos szaporodása oka a nyomornak és hiánynak, hanem inkább a gazdasági berendezések. Az ember eme tények szemlélése által majdnem kísértésbe jut, érezheti magát Malthus törvényét, mely szerint a túlnépesedés a bűn és nyomor oka, megfordítani, mondván, hogy a bűn és nyomor oka a túlnépesedésnek. Mindez azt mutatja, hogy az alsóbb osztályok nyomorát nem szabad túlságosan a túlnépesedés eredményének tekinteni, bár kétségkívül szaporaságuk is hozzájárul annak fokozásához.
De ellentétben áll Malthus tanítása tulajdonképen azzal is, amit fent a születések alakulásáról mondottunk. Amint ugyanis fent bővebben kifejtettük, a jólét emelkedésével a születések száma, tehát a szaporaság csökken.
Az írók egy tekintélyes csoportja, élükön nem kisebb gondolkodóval mint Herbert Spencerrel, fiziológiai alapon igyekszik egyenesen azt az eredményt megállapítani, hogy az emberi nem szaporodási képessége a kultúra emelkedésével fogy. Ezek az írók abból indulnak ki, hogy a kultúra emelkedésével az élet egyéb, kivált szellemi nyilvánulásai egyre több idegerőt igényelnek és használnak el, úgy hogy a szaporodási képesség számára kevesebb marad, minélfogva az csökken. Sajnos, a tudomány az ember szaporodási képességének törvényeit még nem derítette fel annyira, hogy a szóban forgó irányban felhozott érvelésről képesek volnánk alapos ítéletet mondani.
Ha már most összegezzük az eddigieket, úgy általában Malthus elméletét oly alakban, hogy az alsóbb osztályok nyomorának természetszerű oka a túlnépesedés és hogy ez a természeti törvények kényszerűségével az embernél éppúgy bekövetkezik, mint az egyéb szerves lényeknél, a fentiek tekintetbevételével aligha fogadhatjuk el. Abban azonban kétségkívül igaza van Maltkusnak, hogy a tulajdon- és jövedelemeloszlás mai rendje mellett a munkásosztály szaporasága nyomorának egyik lényeges oka. Malthus törvénye tehát nem abszolút, hanem csak viszonylagos értelemben veendő.
A mai írók közül Malthus táborába szegődő tudósoknak igazat kell adnunk abban, hogy Európa népessége olyan mértékben, amilyenben az utolsó kétszáz év alatt szaporodott, tovább nem növekedhetik. De viszont nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a szaporodásnak tovább is ily rendkívüli mértékben való lefolyása nem látszik valószínűnek. A születések száma máris csökkenést mutat és eddigi tapasztalataink alapján elvárhatjuk, hogy a vagyonosságnak és jólétnek szélesebb körökben való terjedése által még jobban fog csökkenni. Ebből egyúttal azt is láthatjuk, hogy a Malthus által ajánlott erkölcsi önmegtartóztatáson és a neomalthusianisták különböző eszközein kívül a jólétnek minél szélesebb rétegekre való kiterjesztése a túlnépesedés meggátlásának legfőbb eszköze.
Figyelembe keli azonban itt venni még egy, eddig teljesen elhanyagolt körülményt. Amint ugyanis tudjuk, a mai népszaporodás nem a születési szám emelkedéséből, hanem a halálozási szám rendkívüli csökkenéséből származik. Ez azonban lassankint igen természetesen megváltoztatja a népesség korösszetételét, mert az idősebb korosztályokba tartozók hányada a lakosságban növekszik. Ennek kimaradhatlan következménye kell hogy legyen a születési szám csökkenése, mert oly népességben, melyben a 20—50 év közöttiek hányada kisebb az 1000 lélekre eső születések számának a természet rendjénél és a termékenységnek a korral való csökkenésénél fogva, kisebbnek kell lennie mint az olyanban, mely nagy fiatal korosztállyal bír. Így azután a születések és a halálozások lehető csökkenésével lassankint közeledni fogunk ahhoz az állapothoz, melyet a civilizáció népesedési törvényének tekinthetünk, hogy t. i. a születések és halálozások lehető csökkenése mellett az élet lehető hosszú tartama következik be.
Mindezek egyre tisztábban kell hogy állítsák szemeink elé azt, hogy Malthus és követői többé-kevésbbé egy átmeneti kor rendkívüli viszonyaira alapították tételeiket, amidőn egyrészt a nagy gazdasági és jogi átalakulások fokozták a születési számot, másrészt a higiénikus és természettudományi felfedezések pedig a halálozási számot hirtelen nagy mértékben csökkentették. A születési számra gyakorolt rendkívüli hatás már-már elmúlik és a születések csökkenésének ad helyet, míg a halálozási szám csökkenése még egy ideig, t. i. addig, míg a közegészségügyi vívmányok a civilizált államok minden részében a kor követelményeihez képest elterjedést nyertek, tartani fog, hogy azután mégis legalább lassúbb ütemű csökkenésnek adjon helyet. Ekkor a népszaporodás is jóval lassúbb kell hogy legyen.
Ami végül a Malthus által a túlnépesedés meggátlására ajánlott eszközt, az erkölcsi önmegtartóztatást illeti, az a népmozgalom törvényeinek mai ismerete világánál tekintve bizonyos ellentmondást rejt magában, mert a statisztika arra tanít meg bennünket, hogy a születések száma mindenütt magas, ahol a halálozás nagy. Míg tehát a munkásosztály halálozási száma magas lesz, addig születési száma is lényegesen aligha fog csökkenni. Ügy hogy voltaképp Malthus elmélete enyhített alakjában sem sokkal vigasztalóbb mint régebbi fogalmazásában, mert a szegényebb néposztályok születési számának csökkenésétől addig, míg gazdasági helyzetük nem javul, kevés javulást várhatunk a túlnépesedés terén.
Igen természetes, hogy nem róhatjuk fel Malthus hibájául azt, hogy mindezt, mi elméletét lényegesen befolyásolja, nem tudta előre. Ellenkezőleg, éppen e nagy gondolkodó érdeme, hogy a népesedés alakulására vonatkozó vizsgálatok ily terjedelmet öltöttek. Malthus hervadhatlan érdeme, hogy vizsgálódásaival a tudományt a népesedés nagy problémájába való további elmélyedésre ösztönözte.
9. A népsűrűség.
A Malthus elmélete által megindított kutatásnak a népesedési viszonyok tekintetében legfontosabb eredménye annak a megállapítása volt, hogy az, vajjon egy bizonyos területen a lakosság meghatározott száma az illető területhez képest sok-e vagy kevés, magában a terület és népességszám arányából meg nem állapítható, hanem egészen a viszonyoktól függ. A lakosság bizonyos száma, mely az egyik vidéken túlnépesedés jellegét viseli magán, máshol ugyanoly kiterjedésű területen egyenesen alacsonynak mondható. És valóban, ha a föld különböző vidékein végigtekintünk, látjuk, hogy az eltérések a népesség sűrűsége tekintetében rendkívül nagyok. Már csak Európát tekintve is elég felemlítenem, hogy van oly ország, melyben csak 7 lakos esik egy km2-re (Norvégia), míg máshol 237 ember lakik ugyanoly területen! (Belgium.) Az egyes földrészek tekintetében is igen jelentékeny különbségeket szemlélhetünk. Míg ugyanis Európában 1 km2-re 40 lakos jut, addig Ázsiában a népsűrűség már több mint a felére száll alá, mert csak 18 ember esik egy km2-re, míg Afrikában 5, Amerikában 3 lakos jut ugyanily területre, Ausztráliában pedig oly gyér a lakosság, hogy 1 km2-re általában nem esik egy lakos sem. Csak négy összefüggő terület van a földön, ahol 1 km2-re több mint 50 ember jut; és pedig Közép-Európa, Ázsia két déli félszigete és Japán ; Észak-Amerika keleti részének keskeny partvidéke (New-York) és Egyiptom. A föld többi tájékain, Afrika közepét, északi partját, valamint az Egyesült-Államok néhány keleti államát kivéve, csak egyes kisebb államokban emelkedik a lakosság sűrűsége valamivel a föld átlagos népsűrűsége (km2-kint 10 lakos) fölé. A többi vidékek népsűrűsége általában erősen, sőt helyenkint igen tetemesen elmarad e mögött.
Annak, hogy a föld egyes vidékein a lakosság mily sűrű, kétségkívül egyik legfontosabb tényezője a föld felületének alakulása, a kérdéses terület földrajzi viszonyai, éghajlata és a földnek mindezek alapján előálló termékenységi foka. Kivált a műveltség alacsonyabb foka mellett a természeti tényezők befolyása igen nagy ; már csak azért is, mert a földrajzilag nagyobb számú lakosság számára nem alkalmas területeknek olyanná való átalakítása, hogy azon nagyszámú népesség megélhessen, csakis a műveltség magasabb fokán történhetik meg. Mindamellett a fizikai és földrajzi viszonyok befolyása a civilizáció emelkedésével sem szűnik meg és a földrajzi viszonyok egyes vidékek sűrűbb lakhatását ekkor is gátolják. Ennek a legerősebb bizonyítéka, hogy a mai magas kultúra mellett is a föld 1/7 részén lakik az összes emberiségnek 1/4 része és a szárazföld 1%-án van csak négyzetmérföldenkint 8000 lelket meghaladó lakosság ; a szárazföld 6%-án 2—8000 lakos esik egy négyzetmérföldre, míg a hátralévő 93% lakossága jóval gyérebb. Íme, a legerősebb bizonyítéka annak, hogy az emberiség nagy haladása dacára a természeti viszonyok még mily döntő befolyást gyakorolnak a népsűrűségre.
Mindamellett a kultúra emelkedésével egyéb tényezők is döntő befolyást nyernek a népsűrűségre, mit már egyedül az a tény is megvilágíthat, hogy míg régebben a Kelet volt a sűrű népesség székhelye, addig ma a Nyugat messze túlszárnyalja azt. Bár a természeti viszonyok befolyása a népsűrűségre mai belátásunk szerint továbbra is meg fog maradni, mégis azt bizonyos fokig módosítja a lakosság műveltségi foka és főkép foglalkozása. Oly területeken, ahol vadásznép lakik, a népsűrűség a dolog természeténél fogva csak minimális lehet, mert a vadállomány csak kisszámú lakosságnak képes táplálékot nyújtani. Amidőn már kezdetleges földműveléssel párosul a vadászat, a lakosszám növekedésére megvan a lehetőség és a földmívelés fejlődésével, kivált termékeny vidékeken, a népsűrűség már jelentékenyebb arányokat ölthet. Azonban mai értelemben vett sűrű lakosság csakis oly területeken lehetséges, hol a belterjesebb mezőgazdaság mellett az ipar is virágzik. A legsűrűbb lakosságot végül az olyan területek képesek eltartani, hol a népesség a belterjes mezőgazdaság és gyáripar mellett élénk kereskedést is folytat, mert ilyenkor a lakosság élelmének tekintélyes részét más területekről cseréli be iparcikkei fejében a kereskedelem. Nyugat-Európa államainak nagy része, Anglia, Svédország, Német birodalom, Belgium, Hollandia, Svájc, Ausztria, Olaszország és egyéb államok is gabonabevitelre szorulnak. Mellesleg megjegyezve, ez is kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a ma elképzelhető legtökéletesebb termelési rendszer mellett a föld minden vidékén Nyugat-Európa országait csak távolról is megközelítő sűrű lakosság nem élhetne meg, mert akkor ily gabonabevitel lehetetlen volna, ha minden ország maga használná fel földjének összes termelvényeit.
A lakosság foglalkozása és a népsűrűség közti összefüggés bizonyos fokig meg is fordítható, mert látjuk, hogy bizonyos foglalkozások, mint a gyáripar és mai értelemben vett nagykereskedelem, csakis sűrű lakosság mellett folytathatók. Általában a magasabb kultúra a népesség bizonyos sűrűségét tételezi fel, de arra nézve, hogy mily fokúnak kell a népsűrűségnek lennie, csak megközelítő határ sem állítható fel. Bár általában azt látjuk, hogy az európai kultúrállamok nagyrészt jelentékeny népsűrűséget mutatnak, mégis találunk köztük, és pedig műveltség tekintetében a legelsők közt helyet foglaló országot, melyben csak 7 lakos jut egy km2-re. (Norvégia.)
Hogy a népsűrűség a társadalom szervezetének milyenségére nagy hatást gyakorol, azt nem nehéz megérteni. Egész más összetételű a ritkább lakosság által alkotott társadalom, mint az, melyet sűrűn lakott helyeken találunk, mert a lakosság sűrűségével jár annak gazdasági úgy mint társadalmi tekintetben való messzemenő differenciálódása. Általában felállíthatjuk azt a tételt, hogy ott, hol sűrű a népesség, ott nagyobbfokú differenciálódásnak is kell végbemennie. Már csak a foglalkozások különbözősége, mely, amint láttuk, elengedhetetlen feltétele a nagyobb népsűrűségnek szükségkép magával hozza a lakosság bizonyos differenciálódását, mely azután az egész társadalmi szerkezetre és összetételre kihat, mert a különböző foglalkozási ágakhoz tartozók csoportosulása kiinduló pontja a társadalmi osztályalakulásnak.
(9. rész vége a 133. oldalon)
