„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.” (Rousseau) „Mennyivel szebb lesz a világ, amikor a már meghalni vágyókat a társadalom nem tekinti elmebetegeknek s nem ítéli életre, nem kényszeríti további szenvedésre.” (Simonyi I. Gyula)
| Téged is hülyítettek már ezzel a materialistán félreértelmezve milliószor idézett Gandhi mondattal? | Őszinte erkölcsi felelősséggel | |
| Napjainkban egyre növekszik azon országok száma, ahol az életvégi döntések közül az asszisztált öngyilkosság és az eutanázia is legálisan elérhető, szigorúan meghatározott feltételek teljesülése esetén, komoly eljárási garanciák mellett. | Az életvégi döntések jelentésének és jogintézményének fejlődése | |
| A világhírű kutató orvos életutunk utolsó szakaszának egész életünkre kiható megkönnyítését nevezi eutéliának. | Boldogabb élet – jó halál – Eutélia – Eutanázia | |
| Akkor hát miért nem tartjuk felelősségünknek, hogy kisegítsük az életből a terhét tovább cipelni – emberi méltóságától megfosztottságát elviselni – már nem képes meghalni vágyót? | Boldogabb élet – jó halál |
Színdarabként is ment: Egy tökéletes nap. A könyv, és a benne olvasható színmű központi szereplője és társszerzője, a „Post mortems” címet viselő facebookos sorozat szerzője az idén szeptemberben elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedett. S hogy mi az az ALS? Egy kis elektromos kisülés az agyban, és attól a naptól kezdve minden megváltozik. Elsorvadnak az izmokat mozgató idegsejtek, a végén azok is, amelyek a légzésért felelnek.
A kötet legfontosabb mondanivalója, hogy az emberi méltóságnak semmi nem vethet véget – még az elmúlás sem. A kezdet és a vég, az első és az utolsó lélegzetvétel gondolata minden értelmes embert foglalkoztat. Ez foglalkoztatta Karsai Dánielt is, aki gyógyíthatatlan betegsége miatt azt próbálta elérni, hogy joga legyen a saját döntése szerint befejezni az életét. Facebookos posztjainak minden egyes része izgalmas olvasmány, egy elképesztő írói vénával megáldott alkotmányjogásztól. Egy embertől, aki már nem lehet közöttünk. A fény, ami egy nagyon távoli bolygóról érkezett, itt e földön engedte, hogy megfürödjünk benne, utána elköszönt és indult tovább.
.
—
“Annyira jó volt ott, megmondtam a főorvosnak, hogy soha többé ne merjen újraéleszteni. ”
Klinikai halálból újraélesztettek beszélnek tapasztalásaikról:
.
Szörnyű tabu az öngyilkosság, senki nem beszél róla hogy évente tízmilliók akarják a megváltó halált, de szinte mindet „visszahozzák”. Még akkor se engedik meghalni, ha másodszor, harmadszor, többedszer követi el.
A börtönökben, zárt intézetekben stb. is mindent elvesznek, aminek a segítségével valaki véget vethetne elviselhetetlennek érzett életének. Az elítélteket is szenvedésre ítélték, nem szabadulhatnak egy gyors halállal.
Az „életbüntetés” a halálbüntetéshez hasonló brutalitás, ha maguk akarnák a továbblépést a biológiai életükből.
„Az orvosok küzdenek az életéért…” a szokásos kifejezés. Föl se merülhet, hogy a test túl durva károsodása esetén meghalni jobb lehet mint túlélni nyomorult tengődésre?
„Ne add fel!” A halálos betegeket „kegyes” (valójában kegyetlen) hazugságokkal ámítják, küzdjél, le fogod győzni…
„Ne nézz fel!” – rímel a híres film címére, ugye?
Igenis, feladhatom! Fölfelé adhatom az életemet, felhalhatok!