Elmondhatatlan szenvedés előtt áll az emberiség – origo.hu
Rohadt nagy baj van, 15 364 tudós figyelmezteti az emberiséget – index.hu
Az emberiségnek szóló második figyelmeztetés – ClimeNews
A világ több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról – MTI
Gyakorlatilag minden sajtó megírta! Ez egy olyan dokumentum, mely nem beszél mellé, nem tereli el az olvasó figyelmét olyan problémák megoldásával, mely ezek gyökereinek felszámolásával oldható csak meg. Rögtön első helyre teszi a népességgel kapcsolatos gondot. Az ökolábnyom-szűmítás alapján már most 2 milliárddal többen vagyunk mint amit a Föld elbír, és népességrobbanás van, többek között Afrikában! (Ráadásul az ökolábnyomszámítás túlontul optimista, mivel megfelelő minőségű adatok híján az eltartóképességbe beleszámolják a nem megújuló erőforrások által biztosított hozamnövekményt a mezőgazdaságban.)
Ne gondoljon senki rosszra, nem arról van szó, hogy neked személy szerint ne legyen 3 vagy több gyereked, aki jólétbe születik, és mindent meg tudsz adni nekik egy boldog élethez. Inkább arról van szó, hogy ma is több száz millió nő számára nem érvényesül a családtervezéshez emberi joga, emiatt kénytelen szülni a gyerekeit a nyomorba. Vagyis úgy nő a világnépesség, hogy igazából senki sem akarja!
Van azonnali megoldás erre, ami egyébként a leghatékonyabb klímavédelmi projekt is egyben. Ennek a témának a szakértője Magyarországon a BOCS alapítvány. Második helyre teszi az üvegházhatású gázok csökkentését! Már ez is szerepel a programunkban. Az egyik leghatékonyabb eszközt a karbonsemlegesítés a QFPC-k felhasználásával, aminek része az offsetálás, amihez szükség van ezekre a karbonkreditekre. Harmadik helyen pedig ösztönözni a megújuló energiaforrások használatát. Gyakorlatilag az összes karbonkredit projekt, – így a miéink is – ezt teszi! Szoros összefonódás van a három dolog között.
Egy olyan eszköze van mindannyiótoknak, amivel a felsorol problémák megoldását kínálhatjátok bárkinek csak prómótáljátok a BOCS Alapítvány törekvéseit! Régóta kár az anyagi haszonszerzésre gondolni ezzel kapcsolatban is, hiszen ha nem járunk sikerrel hiábavalóság lesz minden, amiről tanúskodik az Emberiségnek szóló második üzenet a világ több mint 15 ezer tudósával ellenjegyezve.
A gyerekmentességemről mindig is azt hittem, hogy hozzájárulok a bolygó megmentéséhez – mondja Gina Beach.…
"Igazán szeretne egy gyermek nálunk és most megfoganni?" - teszi a BOCS szöveggyűjteményének címe…
Zsugori, csaló szülőként élvezzük a légkondi hűvösét, de az árának csak töredékét fizetjük meg, a…
30 éve, az 1994-es kairói Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferencia (ICPD) óta nem volt jelentős…
„ Egy hadseregnek, mint a rákos sejtnek, egyik fő biológiai jellemzője, hogy állandóan növekednie kell,…
Az eddig megjelent hazai szexuálpedagógiai szakirodalomi visszatekintésekben a 2005-től jelentek meg összefoglaló írások e témáról,…
View Comments
Az a megdöbbentő, hogy az emberek elméjét elnyomó, elterelő média egy szót nem szól erről, a szószerint életbevágó információról. Sajnálatos tény, hogy az emberek érdektelensége ebben a témában mekkora és sajnos úgy tűnik, hogy tudattalanul gyalogolnak bele a halálba. A muszlinok mit sem sejtve, a keresztények pedig hónuk alatt a Bibliával.