Megszakítja a nemzés-szenvedés-halál könyörtelen körforgását

A férfi és a nő meztelen volt, mégse szégyenkeztek egymás előtt. De a fallosz ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Nem egykönnyen fog lemondani a szaporodás pusztító hatalmáról. Lássuk, mennyi idő alatt ismeri föl a szaporodás kényszerétől hajtott földi evolúció brutális alacsonyrendűségét. Akkor majd újra tartózkodik a felelőtlen nemzéstől.

A férfi és a nő meztelen volt, mégse szégyenkeztek egymás előtt. De a fallosz ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett.

Ezt mondta a nőnek: „Valóban mondta Isten, hogy az állatok közül kiemelkedve most már nem élvezhetitek egymás testét?”

A nő így válaszolt: „Továbbra is élvezhetjük egymás testét, simogathatjuk, csókolgathatjuk, nyalogathatjuk, szopogathatjuk, összedughatjuk amink van. Isten csak a spermáról mondta: Ezentúl már ne engedjétek a hüvelybe, nehogy meghaljatok.”

Erre a fallosz így beszélt a nőhöz: „Semmi esetre sem fogtok durvábban meghalni, mint eddig, mint az állatok. Isten jól tudja, hogy szemetek már felnyílt, olyanok lettetek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat. Így ha ezután is a férfi spermája a hüvelyedbe jut, teremteni fogtok, uralkodni, dönteni életről és halálról. Isten azt akarja, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, és uralkodjatok minden élőlényen a Földön.”

A nő tudta, hogy a fallosz élvezhető, tekintetre szép, és szerette orgazmuskor a hüvelyében érezni. Ezért nem vigyázott továbbra se, s a férfinak is azt mondta, szükségtelen az óvatoskodás. Így a sperma újra a hüvelyébe jutott és most már emberként teherbe esett.

De mivel már felnyílt a szemük, megrázta őket a szülővé válás súlyos felelőssége. Észrevették, hogy meztelenek és hogy olyanok lettek mint az istenek, ismernek jót és rosszat. Sokasodni tudnak, embert teremteni a Földre, s dönthetnek mely lényeket akarnak ezzel kiszorítani a létből. Amit eddig állati öntudatlansággal éltek meg, a nemzés, szenvedés, halál könyörtelen körforgását, az most már elborzasztotta őket. Megsejtették a szaporodás kényszerétől hajtott földi evolúció alacsony rendű brutalitását.

Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. A férfi és a nő elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta a férfit és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.”

De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Noha már feljebb emelkedtél az állati szintről, mégis a nő hüvelyébe ejakuláltál, amit megtiltottam?” A férfi így válaszolt: „A nő, akit mellém rendeltél, nem akart továbbra se vigyázni, azért tettem.” Az Úristen megkérdezte a nőt: „Mit tettél?” A nő így felelt: „A fallosz vezetett félre, azért tettem.”

Az Úristen így szólt a falloszhoz: „Mivel becsaptad az embert, az evolúciót hazudtad istennek, szaporodásra és uralkodásra biztattad, átkozott leszel, a túlnépesedés csapása a világra. Ellenkezést vetek közéd és a nő közé, ő a terhességtől rettegve húzódozik majd még az élvezkedéstől is. Nem fog bízni benned, és neked át kell verned, agymosással és erőszakkal tudod csak teherbe ejteni.”

A nőhöz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz a férfi után, ő azonban, különösen ha már teherbe tudott ejteni, uralkodni fog rajtad.”

A férfinak ezt mondta: „Mivel folytattad az állati gondatlanságot a nővel együtt és a hüvelyébe ejakuláltál, jóllehet megtiltottam, a föld átkozott lesz a túlnépesedésetek miatt. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza. Nem érhettek el az Éden kertjébe, amíg az evolúció szaporodási kényszerével rajtatok uralkodó falloszodat emberi pénisszé, a gyönyör játékosává nem szelidíted.”

Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem egykönnyen fog lemondani a szaporodás pusztító hatalmáról. Lássuk, mennyi idő alatt ismeri föl a szaporodás kényszerétől hajtott földi evolúció brutális alacsonyrendűségét. Akkor majd újra tartózkodik a felelőtlen nemzéstől, megszakítja a nemzés-szenvedés-halál könyörtelen körforgását, kihal a Földről, felhal az Éden kertjébe.”

(Teremtés könyve 2-3 fejezet alapján Simonyi I. Gyula)

Simonyi I. Gyula