A fenntartható fejlődés lényege az, hogy milyen erőltetett ütemben, milyen felkészületlenül, milyen arányban gondatlan balesetként, mennyi szaporodás-erőltető nőelnyomással rángatja az emberiség a gyerekeket erre a túlzsúfolt, túlterhelt Földre.
Nem értik a fenntarthatóságot és legalább fél évszázaddal el vannak maradva mindazok, akik még mindig az 1987-es, már akkor is szakmaiatlan definíciót használják. Az alábbi zárójeles hozzáfűzésem a definíció lényege:
Saját felelősségük alól próbálnak kibújni, akik ezzel a definícióval a jövő generáció létszámát és születési ütemét valamiféle tőlünk független adottságnak, elrendelésnek, természeti tényezőnek, történelmi szükségszerűségnek, sorsnak, sorscsapásnak próbálják beállítani. Hasonló a tév-ezoterikus felelősség-elhárítás, amely szerint a „gyereklelkek” döntenek arról, mikor, hová, hogyan akarnak „leszületni”.
A gyerekvállalás szó is szaporodás-erőltető és felelősség-elhárító, mintha „valakik” kérnék, hogy ugyan vállalják már, engedjék őket a Földre születni.
Felelős emberek csak gyermekvállalKOZásról, szülővállalKOZásról beszélnek, mert egy nemzésre, szülésre, negyedszázados nevelésre még egy vállalkozás indításánál is sokkal jobban fel kell készülni. Hiszen a szülőség olyan vállalkozás, amiből akkor se lehet kiszállni, amikor csődbe megy!
Magyarország elsősorban azért halad jól a fenntarthatóság felé, mert már 40 éve enyhén fogy a népessége. A családtámogatási rendszer is szerencsére a gyermeknevelés minőségét javítja, s nem a mennyiséget erőlteti.
A családtámogatási rendszer megújításával hazánk egyértelmű lépéseket tett a fenntartható fejlődés legfontosabb tényezője, az egyén és a családok védelme irányában.
Egy nemzetközi fejlesztéssel és globális túlnépesedéssel indító anyaghoz már csak annyit kellene hozzátenni, hogy Magyarország leghatékonyabb cselekvése a fenntarthatóságért az, ha a szegény országok támogatására fordított tízmilliárdokból minél több jusson a fogamzásgátlási lehetőségek megteremtésére, a nők fölerősítésére, a lányok tanultatására.
Simonyi, Gyula I.
A gyerekmentességemről mindig is azt hittem, hogy hozzájárulok a bolygó megmentéséhez – mondja Gina Beach.…
"Igazán szeretne egy gyermek nálunk és most megfoganni?" - teszi a BOCS szöveggyűjteményének címe…
Zsugori, csaló szülőként élvezzük a légkondi hűvösét, de az árának csak töredékét fizetjük meg, a…
30 éve, az 1994-es kairói Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferencia (ICPD) óta nem volt jelentős…
„ Egy hadseregnek, mint a rákos sejtnek, egyik fő biológiai jellemzője, hogy állandóan növekednie kell,…
Az eddig megjelent hazai szexuálpedagógiai szakirodalomi visszatekintésekben a 2005-től jelentek meg összefoglaló írások e témáról,…