‘Erkölcstelen eszközök, preventív fortélyok’: a szaporodás erőltetése Budapesten a ‘békeidőkben’

A családtervezés, pláne a fogamzásgátlás kényes téma, így levélben vagy bármilyen más korabeli dokumentumban alig találni erre utaló jeleket. A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) c. kötetben sok jele látszik a szaporodás erőltetésének a társadalmi élet számos területén.

A budapesti úrinő magánélete c. könyv alábbi fejezete mutatja, milyen nyomorúságosak voltak még bő száz éve is a fogamzásgátlás lehetőségei. Az európai népességrobbanásba belerokkant a fél világ, ahová a fehér tízmilliók kizúdultak, egész népeket kirabolva, leigázva, kiirtva.
A mai népességrobbanásba már sajnos az egész világ rokkant bele. Ennek ellenére máig is tiltott, szégyenletes, erkölcstelen a fogamzásgátlás sokfelé. Inkább omoljon össze a civilizáció a túlnépesedés miatt, csak az ifjúság és a nők ne szexelhessenek szabadon.
Pedig az emberek tudják, milyen jótékony dolog a fogamzásgátlás: “Különféle társadalmi osztályok más-más okból áhították a fogamzásgátlást: az alsóbb rétegek a szegénység réme miatt, vagy azért, mert az anyát a munkájában, esetleg a háztartás vezetésében akadályozta a terhesség vagy a csecsemő. A polgári és arisztokrata rétegek pedig a civilizált életstílus fenntartása és a vagyon megosztásának kivédése miatt nem akartak sok gyermeket.”
https://bocs.eu/tabutoressel-az-egeszsegugy-jobb-megis-olcsobb/

———

“A rossz példa az uraktól indult ki, akik a gyermekkorlátozást szórványosan régóta űzik, de az utóbbi 20-30 esztendő alatt rendszeresen gyakorolják – panaszkodott egy rosszat sejtő szerző 1899-ben a családtervezés gyermekkorlátozásnak vagy gyermekrendszernek nevezett gyakorlatára. Különféle társadalmi osztályok más-más okból áhították a fogamzásgátlást: az alsóbb rétegek a szegénység réme miatt, vagy azért, mert az anyát a munkájában, esetleg a háztartás vezetésében akadályozta a terhesség vagy a csecsemő. A polgári és arisztokrata rétegek pedig a civilizált életstílus fenntartása és a vagyon megosztásának kivédése miatt nem akartak sok gyermeket.

A családtervezés kényes téma, így levélben vagy bármilyen más korabeli dokumentumban alig találni erre utaló jeleket. A házasságokból született gyermekek csökkenő számát látva azonban több szerző felveti, hogy a fővárosi közép- és felső réteg számára valószínűleg nem voltak ismeretlenek a fogamzásgátlás bizonyos módszerei, bár lehetetlen megbecsülni, mennyien éltek ezekkel a lehetōségekkel. Mindenesetre a sok csemetét már egyre inkább nyűgnek, mint áldásnak tekintették. „Ott is kopogtat a gólya – immár harmadszor! És A. I. lányánál szintén, de ott – ments meg Uram töle – hatodszor!” – olvashatjuk egy anya és lánya levélváltásában a bő gyermekáldás iránt nem egyértelmű lelkesedést tükröző szavakat. Az angol nyelvben kissé megvetően „francia családnak” (French family) nevezték azt a háztartást, ahol a szülők két csemetére korlátozták a gyermekvállalást. Talán azért, mert a családtervezés gondolata már a 18. században elterjedt Franciaországban, és Európában először ott estek a születésszámok. Az angol Malthus 1798-ban megírta (Essay on the Principal of Population), hogy az emberiség két alapvonása – hogy szüksége van élelmiszerre, és olthatatlan benne a szexuális szenvedély – közül az utóbbiból a szaporodás olyan üteme következik, hogy a népesség már nem látható el kellő mennyiségű táplálékkal. Követői könyvekben, pamfletekben, előadásokban tanították családtervezésre a mindaddig tudatlan népet.

„Magyarországon a gyermekkorlátozás még nem általános, de már nem is szórványos jelenség. Rohamosan terjedő baj — hívta fel a figyelmet a Protestáns Szemle arra, hogy a »gyermckrcndszcr« már Magyarországra is betört. – Míg 1880-tól 1890-ig hazánkban minden ezer lélekre 44,2 születés esett, addig 1890-től 1895-ig már 41,8-ra, 1895-től 1900-ig pedig 37,4-re szállt alá a születések átlagos száma. Ez a fokozatos és elég rohamos alászállás azt a keserű igazságot bizonyítja, hogy hazánkban a gyermekkorlátozás, az úgynevezett malthusianismus kezd rendszeressé válni és rohamosan terjedni.”

Az idézett szerző nem is elsősorban a bűnös Budapestet vádolta, mert szerinte a gyakorlat az erdélyi szászok, bácskai és bánsági svábok, majd a sárközi magyarok, de leginkább a szerbek és a magyar kálvinisták között terjedt el. A Katholikus Szemle „erkölcstelen eszközök, preventív fortélyok” ellen háborgott.

De miképpen lehetett a malthusianizmust, vagy a neo-, esetleg újmalthusianizmust – ahogyan finom eufemizmussal a fogamzásgátlást akkoriban nevezték — gyakorolni? A felháborodott pamfletek szerzői a bábákra mutogattak mint a tudás terjesztőire, a szerek áruba bocsátóira, az esetleges beavatkozások elvégzőire. A néprajznak is hódoló nőgyógyász, dr. Temesváry Rezső a század végén a Bába-Kalauz című szakközlöny révén 12 000 kérdőívet küldött ki és gyűjtött be a bábáktól, majd a beérkezett adatokat összegezve „megdöbbenéssel és szomorúsággal” nyugtázta, hogy nem elég, hogy a magzatelhajtást az egész országban kiterjedt mértékben gyakorolják, de emellett „sajnos” a fogamzásgátló szerek — úgymint condom, szivacs, rongydarab, pessarium occlusívum, kámforos és timsós öblítés, vagy a coitus interruptus — „a legkisebb községben is ismeretesek”.

A bizalmas információkat kérésre terjeszthette bába vagy orvos, esetleg szállhattak szájról szájra a nők vagy férfiak egyes közösségein belül, de nyilvános forgalomba a 19. század során alig kerültek ezek a „fortélyok”. Az ismeretterjesztés iránt elkötelezett orvos, dr. Kelen József A malthusianismus elméleti és gyakorlati szempontból című művének megjelenésére több helyen hivatkoznak, de maga a könyv nem fellelhető: vagy nem jelent meg, vagy annyira diszkréten terjeszthették, hogy közgyűjteményben nem maradt belőle fenn példány. Viszont sok német nyelven íródott hasonló témájú könyv vagy könyvecske volt forgalomban, így aki kereste, megtalálta a szakkönyveket a könyvárusoknál, ahogyan a patikusoknál a szükséges eszközöket.

A szexuális témájú könyvek megírására kényesnek vélt témájuk miatt még a századforduló első évtizedében sem vállalkoztak szívesen a magyar szakértők, legfeljebb füzeteket, cikkeket publikáltak. A Magyarországon is előadásokat tartó berlini orvos, dr. Iván Bloch magyarul 1909-ben megjelent könyve, a Korunk nemi élete azonban teljes nyíltsággal ismerteti a századelős fogamzásgátlás helyzetét.

Ezzel majdnem egy időben jelent meg A nő mint háziorvos, amely szintén német szerző, méghozzá orvosnő, dr. Anna Fischer-Dückelmann műve volt, azonban a már évtizedek óta bábaként, majd orvosnőként dolgozó dr. Hugonnai Vilma dolgozta át a magyar fordítást.

Tehát míg az alsóbb rétegek között a bábák révén terjedt az olykor szinte babonaszámba menő tudás, addig a felsőbb rétegek számára az információ — ahogyan az lenni szokott — Nyugatról érkezett.
Az első csoportba tartozó naptármódszert övezte némi bizonytalanság a ciklus egyes szakaszainak kiszámolását illetően, hiszen még egy századfordulós bábakönyv is úgy tanítja, hogy közvetlenül a menstruáció előtt és után a legvalószínűbb a teherbeesés. Ráadásul a szisztéma betartása olyan tudatos és saját testét ismerő nőt feltételezett, amilyennek nem is illett lenni akkoriban. A saját testük felett uralmat gyakorolni képes férfiaknak pedig ,,a coitus rendes módjától való eltérést” javasolták: azaz a coitus interruptus-t és a coitus reservatus-t.

Ugyanakkor a patikusok is jó ideje forgalmaztak már eszközöket a fogamzás meggátlására. Az óvszer a 19. század elején még birkabélből készült, és a végén lévő szalaggal lehetett a helyére rögzíteni. Azonban 1844-ben Goodyear és Hancock felfedezte a gumi vulkanizálásának módszerét, és Amerikában már az 1850-es években árulták a gumi óvszert a patikákban. Aligha volt széles körben elterjedt vagy kedvelt eszköz, még a század végén sem, mindazonáltal hétköznapivá válását mutatja, hogy az 1912-es Révai Nagy Lexikona már szerepelteti a szócikkek között a „kondom”-ot.

A gyógyszerészek eleinte csak „diszkréten árusították”, az efféle termékek árjegyzékét külön az arra igényt tartó személyek címére küldve el, ám a 20. század első évtizedében már nyíltan reklámozták a fogamzásgátláshoz kapcsolódó árukat. Egy Váci utcai patikus hirdetésében a “»Sans Rival« tucatja 6 korona, »Sans Rival« halhólyag, egész finom, teljesen megbízható, darabonként csomagolva, tucatja 10 korona”. A Köfaragó utca 7. szám alatti „Parfumerie” pedig saját „elszakíthatatlan” termékét dicséri, azt bizonygatva, hogy „drágább gumi létezik, de jobb nem”. Egy harmadik reklám pedig a változatos anyagú és származású óvszerek mellett nők által alkalmazható fogamzásgátló eszközöket is felsorol.

A 19. század lányát nem véletlenül nevelték a szenvedélyektől való rettegésre. Egyetlen aktusból életre szóló szenvedés, halálhoz vezető tragédia következhetett. A lányokat ráadásul úgy kellett féken tartani, hogy csak metaforákban beszéltek nekik az őket a házasság előtt vagy után a teherbeesés formájában fenyegető veszedelmekről. Hugonnai Vilma fentebb említett 1904-es előadásából legalább kiderült, hogy ha minden terv szerint haladt, a menyasszony legalább néhány órával az esemény előtt értesült róla, hogy a házasságban nem csupán a lelkek egyesülése következhet be.

A megtermékenyülés állandó esélye a férjezett nők feje felett is Damoklesz kardjaként lebegett, a fenti módszerek ugyanis csak akkor működtek, ha a férfi hajlandó volt tudatosan részt venni a fogamzásgátlásban. Amennyiben nem, akkor a nő számára rendelkezésre álló eszközök még az előbbieknél is hatástalanabbak voltak.

Kétesélyes metódus bőven akadt. A nőknek citromlébe vagy borecetbe mártott szivacsdarabka méhszáj elé helyezését javasolták, amely az aktus után a rákötött cérnaszálnál fogva kirántható. A nő mint háziorvos még ábrasorozatot is szentelt a vatta alkalmazásának.” Csodát reméltek a hüvelyöblítéstől – Charles Knowlton lelkész ezt propagáló könyve, a Fruits of Philosophy angol nyelvterületen 42 000 példányban kelt el 1834 és 1876 között, dr. Bloch egy Lady’s Friend nevű amerikai eszközt javasol a hüvely irrigálására és a módszert részleteiben taglaló német szakmunkára hivatkozik, ám se megbízhatónak, se ártalmatlannak nem tartja a használatát. Mint az a hirdetésekből kiderül, sokféle külföldi termék volt kapható, de túlzás lenne azt állítani, hogy könnyen és magától értetődően elérhetőek voltak. A fővárosi tanács közegészségügyi bizottságának 1900-ban minisztériumi felszólításra lefolytatott eljárásából ismert, hogy özvegy dr. Raucher Teofilné üzletében pesszáriumokat árusított, sőt az asszony hirdetések segítségével vidéki bábákat is ellátott. Az özvegyasszony úgy került a hatóságok látókörébe, hogy a pesszáriumot használó nők kezelőorvosai pácienseik egészségkárosodásának hátterében ezt az eszközt sejtették. A vizsgálatból kiderül, hogy pesszáriumot és hasonló eszközöket többnyire külföldről hoztak be, a pesti Raucherné azonban egy magyarországi kötőszer gyárostól szerezte be készletét.

A művi fogamzásgátlásra, vélhetően spirálra utalnak azok az 1890-ből származó sorok, amelyeket egy pesti tisztviselőné írt a férjének. „A gyürü el lett távolítva. Most meg nagyon nyugtalanít, hogy a period – késik, már tegnap kellett volna megérkeznie és lenni! Was bedeutet das? Bist du sicher deiner Sache?” A férjhez intézett német kérdésből – Biztos vagy a dolgodban? – arra következtethetünk, hogy a férjjel töltött kéthetes közös nyaralás idejére visszatértek a hagyományos módszerhez, vagyis a megszakított közösüléshez. A részletből világosan kiderül, hogy a spirált más nem vehette le, csakis a fürdőorvos, aki a méhen belüli fogamzásgátlóval hozta összefüggésbe az asszony megromlott egészségi állapotát, s a jövőre nézve a következőket tanácsolta neki: „ha nem érzek semmi változást, a gyűrűt ne tétessem be. Ezt a tanácsot követni is fogom, mert ha semmiféle alhasi fájdalmaim, sem székrekedésem nincs, nem lehet a méh annyira rossz állapotban.”

Mindkét németből fordított forrás említ egy bizonyos fajtájú, gumiból készült, ún. Mensinga-féle pesszáriumot, és Hugonnai Vilma, A nő mint háziorvos átdolgozója lábjegyzetben fűzte hozzá, hogy az összes készülék közül minden tekintetben ez a védősapka a legjobb, amennyiben megfelelő méretű, és a nő megtanulta az elhelyezését. „A malthusianismus két radicalis módszere – rejtőzik latin szavak mögé dr. Bloch – a műtéttel előidézett mesterséges terméketlenség és a mesterséges elvetélés (abortus).” Valóban radikális módszerekről beszélünk, ha tekintetbe vesszük, hogy ezek a beavatkozások legális körülmények között sem voltak még igazán biztonságosan végezhetőek.

Zola a Termékenység című regényében (Fécondité, 1899) azt sugallja, hogy az előkelő párizsi hölgyek között az ovariotómia mint a nők sterilizálásának egy módja, igen elterjedt, és erre az állítólagos divatra egy forrás alapján dr. Bloch is utal, ám Zola részéről lehetett ez az erkölcstelenség mértékét hangsúlyozó regényírói túlzás, hiszen Magyarországon vagy akár csak Budapesten aligha volt ez így. Petefészek-irtást nőgyógyászati betegségek miatt végeztek ugyan az orvosok – például a kitűnő kezű Tauffer Vilmos állítólag 10-15 perc alatt elvégzett egy ilyen beavatkozást -, ám ezt fogamzásgátló módszerként nem használták. A művi abortusz pedig nemhogy radikális volt, de illegális…

Forrás: https://moly.hu/konyvek/szecsi-noemi-gera-eleonora-a-budapesti-urino-maganelete