A reproduktív autonómia, azaz a nők felszabadulása a szaporodás erőltetése alól  alapvető a természetvédelemhez (Kirsten Stade)

 

A túllövés okozta az éghajlati válságot, a hatodik nagy kihalást, az egyre terjedő elsivatagosodást, az édesvízkészletek kimerülését szerte a világon. A 75%-os túllövés mind a népességünk, mind a fogyasztásunk eredménye.

Ugyanaz az erőszak, ami a robbanó népességnövekedéshez vezetett, okozza a nők és a marginalizált közösségek leigázását, valamint az állatok és a természeti világ leigázását és pusztítását is. Humánus oktatási megközelítésünk felismeri ezt a meghatározó erőszakot, és lehetővé teszi számunkra, hogy túllépjünk a „népesség kontra fogyasztás” hamis, terméketlen kettősségén, és olyan megoldásokat keressünk a környezeti válságra, amelyek egyben felszabadítják és felemelik az elszegényedett emberi közösségeket. A podcastokat, osztálytermi látogatásokat, webináriumokat és rendezvényeket, kiadványokat, médiainterjúkat, hírleveleket és a közösségi médiát is magában foglaló felvilágosító munkán keresztül olyan oktatási és megoldási lehetőségeket kínálunk, amelyek az emberi túlnépesedés és túlfogyasztás bolygónkra, emberekre és állatokra gyakorolt hatásaira irányulnak.

Tudjuk, hogy az emberi népességnövekedés súlyosbítja a földi életet fenyegető, többszörösen halmozódó környezeti válságok mindegyikét. Az éghajlatváltozás esetében a témával foglalkozó legjelentősebb tudományos testület, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) a népességnövekedést jelentős hajtóerőként ismeri el (IPCC, 2022). Az elmúlt három évtizedben a népességnövekedés sok mindent semmissé tett abból, amit az energiahatékonyság és a megújuló technológiák révén elértünk (Samways, 2022).

Népességünk növekedése a biológiai sokféleség válságát is előidézi, elsősorban mezőgazdasági rendszereinknek a bolygó hatalmas területeire kiterjesztésével. Az erdők elpusztításával és a már amúgy is korlátozott nedvességtartalmú területek elsivatagosodásával a növekvő emberi népességet tápláló mezőgazdasági rendszerek a bolygó édesvízkészletének 70%-át fogyasztják el (Ritchie & Roser, 2018). Ezek a mezőgazdasági rendszerek közvetlenül felelősek a kihalással fenyegetett fajok 86%-ának veszélyeztetettségéért (Benton et al., 2021, 7. o.).

Pedig a globális középosztály 2030-ra elérheti az ötmilliárdot (Crist et al., 2017). Az igazságos globális fejlődés reális terveinek abból kell kiindulniuk, hogy a magas termékenységű régiók is magasabb életszínvonalra törnek, és hogy ennek az életszínvonalnak a környezeti hatásai megsokszorozódnak a nagy népességük miatt. Ahhoz, hogy a világ minden polgára további ökológiai túllépés nélkül élvezhesse a mérsékelt középosztálybeli életmódot, egyértelmű, hogy a gazdag gyarmati hatalmaktól a globális dél felé történő vagyonátcsoportosítást kell megterveznünk. Ez a felduzzadt iparosodott gazdaságok leépülését jelenti, amelyek nagyrészt a gyarmatosított emberek és tájak kizsákmányolásával szerezték hatalmukat.

Az is világos, hogy a „fenntartható” fejlődéshez a fogamzásgátlásba és az abortuszkezelésbe kell sokat beruházni mind a fejlett, mind a fejlődő országokban. Világszerte több mint 200 millió nő hiába szeretne fogamzásgátlást, azaz szeretnék elkerülni a terhességet, de nem tudják (PRB, 2012). Sok nő esetében ez a képtelenség nem csupán a fogamzásgátlók elérhetetlenségéből fakad, hanem számos olyan családi, intézményi és kulturális nyomásból, amely arra kényszeríti őket, hogy – gyakran akaratuk ellenére – gyermeket szüljenek. Ez a sokfelől bekerítő nyomás a pronatalizmus.

A pronatalizmus egy akadémiai szó, de a legtöbb nő és sok férfi számára súlyos tapasztalat. A kulturális nyomás elhitette velünk, hogy a gyermeknemzés a teljes élet szükséges része. Nandita Bajaj számára, aki kollégám, barátom és a Population Balance ügyvezető igazgatója, a gyermeknemzés pontosan ilyen volt. Indiában született és nőtt fel, majd tizenéves korában családjával Kanadába költözött. Viszonylag liberális neveltetése ellenére Nandita számára a patriarchális indiai társadalomban természetes volt, hogy a fiatal nők felnőnek, megházasodnak és gyermekeket szülnek. Csak a húszas évei végén, amikor a mostani férjével beszélgetett arról, hogy akarnak-e gyereket, jött rá, hogy dönthet úgy is, hogy nem akar. Ez a felismerés mélységes örömmel és felszabadultsággal járt, és egyben elindította őt azon az úton, hogy feltárja a pronatalizmus számos rétegét, amely a legtöbb kultúrában aláássa a reproduktív autonómiát, és népességnövekedést és környezetpusztítást eredményez.

Míg Nandita és világszerte sok nő számára a pronatalizmus alóli felszabadulás reveláció, addig az én tapasztalatom némileg más volt. New Yorkban felnövő, progresszív akadémikusok lányaként elég szerencsés voltam ahhoz, hogy megmeneküljek a személyes és családi nyomás alól, amelyet sok nő tapasztal. Természetvédőként folytatott karrierem során azonban nehéz volt nem észrevenni, hogy a pronatalizmus milyen módon befolyásolja a bolygónk helyzetéről szóló vitákat tudományos és még aktivista körökben is. Amikor a természetvédelmi biológia doktori iskolába jártam, még a saját gyerekkori otthonomban, azt hittem, hogy olyan emberekkel leszek körülvéve, akik mélyen elgondolkodtak a népesedési problémán. Azt reméltem, hogy olyan fórumot találok, ahol nyíltan megvitathatjuk és átgondolhatjuk a humánus, átgondolt megoldásokat, amelyek egyszerre őszinték a hatásunkkal kapcsolatban és tiszteletben tartják az emberi jogokat és a reproduktív autonómiát. Ehelyett azzal találkoztam, hogy határozottan tagadták, hogy a népesedés egyáltalán szerepet játszik bolygónk szorult helyzetében.

Ezt a tagadást mélységesen aggasztónak találtam, és ez annál is inkább így van, mivel Nanditával tanulmányoztuk ennek történetét és következményeit, és írtunk róla a Journal of Population and Sustainability című folyóiratban (Bajaj & Stade, 2022). Az 1960-as évek közepétől kezdve a nemzetközi segélyszervezetek, kormányok és nem kormányzati szervezetek világszerte együttműködtek, hogy a magas termékenységű országokban rendkívüli beruházásokat hajtsanak végre a jogalapú fogamzásgátló támogatásba. Ennek eredményeként ezekben az országokban a termékenységi arányszámok az 1965-ös, egy nőre jutó átlagosan hat gyermekről 2008-ra háromnál kevesebbre csökkentek (Sinding, 2008).

Aztán a népességnek mint a környezetpusztulás és az emberi igazságtalanság mozgatórugójának a megvitatása szinte teljesen eltűnt a természetvédelmi és fejlesztési körökből. A családtervezésre szánt nemzetközi finanszírozás 1995 óta 35%-kal csökkent, és messze elmarad a fogamzásgátlás iránti globális, kielégítetlen szükséglet kielégítésétől (Sinding, 2008).

A családtervezésnek ez az elhagyása része a népesedés tagadási trendjének, amely világszerte óriási károkat okozott a nőknek és a marginalizált embereknek, egyrészt azáltal, hogy kisiklatta a jogokon alapuló családtervezési erőfeszítéseket, amelyek jelentős javulást hoztak a fejlődő országok alacsony jövedelmű embereinek életében, másrészt azáltal, hogy megfosztotta a természetvédőket a környezeti változások enyhítésének egyik legfontosabb eszközétől, amely a legsúlyosabban érinti majd ezeket a közösségeket.

A népesedés tagadása nem csak azt ássa alá, hogy képesek vagyunk kezelni a földi életet fenyegető környezeti túlterheltség egyik alapvető okát. Eltereli a figyelmet a reproduktív jogokat és autonómiát fenyegető legnagyobb veszélyről is: a pronatalizmus mindent átható erőiről, amelyek világszerte óriási károkat okoztak a nőknek. A Population Balance-nál azért dolgozunk, hogy ezeket az erőket felszínre hozzuk, hogy az emberek képessé váljanak ellenállni nekik. Oktatási programjaink iskolákon, ifjúsági csoportokon és konferenciákon keresztül érik el a fiatalokat, ahol képessé tesszük őket arra, hogy megkérdőjelezzék a pronatalizmust, és hogy felszabadult és tájékozott családi döntéseket hozzanak, amelyek mentesek a befolyásától.

Ezek a hatások mindenütt jelen vannak. A pronatalizmus áthatja életünket a családtagok által gyakorolt nyomáson keresztül, hogy gyerekeket vagy unokákat akarunk, a vallási üzeneteken keresztül, amelyek befolyásolják reproduktív döntéseinket, miközben megbélyegzik azokat, akik egyedülállóak és nem vállalnak gyermeket, valamint a fogamzásgátlók használatának korlátozásán és az abortusztilalmakon keresztül. A pronatalista társadalmi normákat a patriarchális vallási és közösségi vezetők, valamint azok a politikusok tartják fenn, akiknek elsődleges érdeke gazdasági, nacionalista vagy katonai. Bárhonnan is ered, a pronatalizmus legfőbb jellemzője, hogy az embereket külső célok reproduktív hordozóivá degradálja.

Egyre több reproduktív korú ember ismeri fel, hogy a pronatalista társadalmi normák nem szolgálják őket, és saját reproduktív döntéseiket személyes vágyaiknak megfelelően hozzák meg. Úgy döntenek, hogy gyermektelenek maradnak, vagy a család alternatív meghatározását választják, amely magában foglalhat egy vagy két gyermeket, vagy örökbefogadott gyermekeket, vagy háziállatokat, vagy tágabb családot, vagy olyan családtagokat, akik nem biológiai rokonságban állnak egymással. Ezek a döntések alapvetően megkérdőjelezik az iparosodott társadalom alapját képező növekedési gondolkodásmódot, és rávilágítanak arra a tényre, hogy a nők világszerte és a különböző kultúrákban, ha választhatnak, általában az alacsony születési rátát választják (ezt a választást nevezik a nők „látens vágyának” az alacsony termékenységre (Campbell és Bedford, 2009)).

Forrás:

https://www.populationbalance.org/pronatalism-and…

https://desertreport.org/a-planet-out-of-balance/

Gyula I. Simonyi