A gazdag országok durván túlnépesedtek!

Ha a gazdagok szegény életformára térnének át, a magyar átlagszínvonal felénél is alacsonyabban tengődnének, akkor is túlterhelnék területüket, mert a gazdag országok annyira túl vannak népesedve.

A gazdag országok durván túlnépesedtek! | BOCS Alapítvány

A teherbeesések közel fele a fejlett országokban is baleset, amit a párok nem akartak!

Gyakran hallani a mantrát, miszerint a Föld természeti erőforrásainak túlterhelése a gazdag országok lakóinak túlfogyasztásából fakad. Amellett, hogy ez a megközelítés egyszerűen figyelmen kívül hagyja az emberiség nagyobb hányadának fogyasztását, a magas fogyasztás igazából nem zárja ki a túlnépesedettség lehetőségét!

Összegyűjtöttük azokat a fejlett országokat (OECD tagok), ahol még akkor is túlterhelnék az ország területét, ha a lakosság leszorítaná az egy főre jutó ökolábnyomát a nyomorúságos 1,7 gha-os szintre. Ez a globális egy főre jutó biokapacitás, aminél senkinek sem jutna több, ha a jelenlegi népesség mellett el szeretnénk érni a fenntarthatóságot. Ez nagyjából a magyar egy főre jutó ökolábnyom fele, illetve Moldova, Honduras, és hasonló szegény országok szintje. Ezeknek a túlnépesedett gazdag országoknak a népessége 530 millió fő, és tovább nő! (Bár Japán hazánkhoz hasonlóan példát mutat, mert csökken a népessége). Teljes lista: Anglia, Svájc, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália, Törökország, Izrael, Mexikó, Japán és Dél-Korea.

Ha már a túlfogyasztással vádolt országokról is kiderül, hogy túlnépesedettek, akkor ideje komolyan venni a népességnövekedés problémáját. Az embereket egyébként is nehéz volna rávenni, hogy kisebb lábnyomon éljenek. A magyar átlag például a világátlag kétszerese, pedig így is sokat panaszkodunk, hogy milyen szegények vagyunk. Mi lenne, ha a felére kellene összehúzni a nadrágszíját? Az egy főre jutó ökolábnyom (lényegében a fogyasztás) csökkentése nem egy reális alternatíva a fenntarthatóság elérésére, és nem is népszerű (jellemzően csak válságok idején csökken).

A környezeti problémák megoldásának kulcsa a családtervezési lehetőségek széleskörű biztosítása, ami mindenki számára egy win-win szituáció! Ez ugyanis a szegények számára menekülést jelent a szegénységcsapdából, ha pedig nem vagyunk túl sokan, akkor mindenki királyként élhet! A BOCS Alapítvány évtizedek óta dolgozik a családtervezési lehetőségek megteremtésén, valamint a lakosság ökológiai képzésén. Munkáját támogathatod akár családod, vállalkozásod karbonsemlegesítése révén is! Tudj meg többet!

A képen szereplő állítások forrása: https://data.footprintnetwork.org

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .