Autonómia és méltóság kérdése, hogy egy nő megtervezhesse gyermekei számát és születésük időpontját.

A szegény országokban élő nők közül 214 millióan vallják azt, hogy szeretnék, ha dönthetnének a gyermekvállalásról és annak időzítéséről, de nem jutnak kellőképpen hozzá a fogamzásgátló eszközökhöz – ennek eredménye a kb. 74 millió nem kívánt terhesség. Ez az igénye a fejlett országokban is létezik, az Egyesült Államokat is beleértve, ahol a terhességek 45%-a nem kívánt terhesség. Az önálló döntésen alapuló családtervezési szolgáltatásokhoz való alapvető jog világszerte javítana mind a nők, mind a gyermekeik egészségén, jólétén és várható élettartamán. A társadalmi és gazdasági fejlődés nemtől függetlenül mindenki számára sokrétű előnyökkel jár, ezért gyors és célzott cselekvési tervet igényel. A családtervezés kevesebb üvegházgáz-kibocsátással is járhat.

Az 1970-es évek elején alkotta meg Paul Ehrlich és John Holdren a mára híressé vált IPAT egyenletet ahol a környezeti hatás (Impact) = népesség (Population) x egy főre jutó gazdasági teljesítmény (Affluence) x technológia környezeti hatása (Technology). Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az emberiség környezetre gyakorolt hatása attól függ, hány ember milyen fogyasztási szintet milyen technológiával elégít ki. A globális felmelegedéssel kapcsolatos kutatások az egyenletből leginkább a technológiai tényezővel, ezen belül a fosszilis üzemanyagok mellőzésével foglalkoznak. A bőségre (egy főre jutó javakra) is irányult figyelem, amelynek célja, hogy csökkentse a fogyasztói étvágyat, különösen a fejlett országokban. A harmadik tényező, a népesség kérdése, továbbra is ellentmondásos, jóllehet általános az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a nagyobb népesség jobban megterheli a bolygót, bár nem egyenlő mértékben. Élete során mindenki használ erőforrásokat, és felelős bizonyos mennyiségű üvegházgáz-kibocsátásért, de ezek a hatások jelentősebbek olyasvalakinél, aki az Egyesült Államokban, mint aki például Üzbegisztánban vagy Ugandában él. A karbonlábnyom gyakori és közkedvelt téma. Az azonban, hogy hány láb hagy nyomot, már kevésbé, hiszen sokak szerint a családtervezést és a környezet állapotát összefüggésbe hozni kegyetlenség – malthusianista fölvetés, a lehető legrosszabb értelemben. Ám amikor a családtervezés az egészségügyi ellátásra és a nők kifejezett igényeinek kielégítésére összpontosít, a nők emancipációja, a nemek közötti egyenlőség és a jólét a cél, a bolygóra gyakorolt kedvező hatás csak mellékhatás.

A családtervezéshez való hozzáférés bővítése számos tényezőtől függ, különféle nehézségek akadályozhatják: a megfizethető és kulturálisan elfogadható fogamzásgátló alapellátástól a szexuális felvilágosításig; a távoli egészségügyi központoktól az egészségügyi dolgozók ellenséges beállítódásáig; a társadalmi és vallási normáktól a szexuális partner fogamzásgátlással kapcsolatos ellenállásáig. Világszerte jelenleg 5,3 milliárd dollár hiányzik ahhoz, hogy a reproduktív egészségügyi ellátáshoz a nők igényeik szerint férhessenek hozzá.

A családtervezéssel kapcsolatos sikertörténetek viszont lenyűgözők. Iránban az 1990-es évek elején vezettek be egy programot, amelyről azt tartják, hogy a történelem egyik legsikeresebb ilyen erőfeszítése volt. Önkéntes alapon működött, vallási vezetők bevonásával, a lakosság felvilágosításával és a fogamzásgátláshoz való ingyenes hozzáféréssel; eredményeként a termékenységi ráta egy évtized alatta felére csökkent (5,6-ról 2,4-re). Bangladesben az átlagos születési arány az 1980-as évektől napjainkig hat gyermekről kettőre mérséklődött, a Matlab kórházban kialakított „háztól házig” projekt országos elterjedésének köszönhetően: női egészségügyi dolgozók egészségügyi alapellátást nyújtanak nőknek és gyerekeknek a saját otthonukban. Ezek és más sikertörténetek világítanak rá arra is, hogy a fogamzásgátlás biztosítása csak ritkán elegendő. A családtervezésben kiemelkedő szerepe van a társadalmi elfogadásnak, a rádióban és televízióban is sugárzott szappanoperákat például sok helyen arra használják, hogy változzon a „normális” vagy „helyénvaló” megítélése. (A Population Media Center kifejezetten ezzel foglalkozik.)

Miután a családtervezésről több mint 25 éven át nem ejtett egy szót sem, az Éghajlatváltozási Kormányközi testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) 2014-es jelentésében megemlíti a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést és a népességnövekedést mint az üvegházhatású gázok koncentrációjának fontos tényezőjét. Egyre több a bizonyíték, hogy a családtervezés további előnye a növekvő ellenállóképesség – segít a közösségeknek és az országoknak abban, hogy alkalmazkodóbbak legyenek a globális felmelegedés okozta elkerülhetetlen változásokkal szemben. A nőkre ez is hatással van, hiszen a meglévő egyenlőtlenségek miatt aránytalanul többet szenvednek, amikor valamilyen katasztrófa – egészségügyi vagy természeti – bekövetkezik. Mégis, ez sok országban és intézményeben tabutémának számít, mélyen beágyazva abba a hitbe, hogy a népesség kérdése, vagy a csökkentésével kapcsolatos felvetések eredendően drákóiak, és sértik az emberi lét értékét. Pedig egy melegedő bolygón épp az ellenkezője igaz: az emberi élet tisztelete megkívánja, hogy mindenki számára biztosított legyen az élhető otthon. A családtervezésen keresztül megvalósul a nők és gyermekeik tisztelete, amely nem a kormányok népességszabályozásának központi akaratáról szól, és arról sem, hogy a hatósági szervek és aktivisták a gazdagabb országokban, ahol a legmagasabb a fejenkénti üvegházgáz-kibocsátás, megmondják a máshol élőknek, hogy ne szüljenek több gyereket. Lényegében a nők szabadságáról és lehetőségeiről, valamint az alapvető emberi jogokról szól. Jelenleg a családtervezési programok a nemzetközi fejlesztési támogatásoknak csupán 1%-át kapják. Ez a szám megduplázódhatna, ha a szegényebb országok is ugyanennyit tennének hozzá – ez egy olyan erkölcsi kérdés, amely éppenséggel jelentene is valamit a bolygó (és így az emberiség létfeltételei) számára.

Forrás: Drawdown – Paul Hawken
VSSZAFORDÍTHATÓ – HVG könyvek