Tanulmányok tömkelegei elemezték már a gázai konfliktus gyökereit, de a növekvő népesség robbanóanyagáról senki nem beszél.

Az izraeli-palesztin konfliktus 75 éve tart. Az erőszak legutóbbi kirobbanása tragikus, de nem meglepő. Egyik fél sem fog meghátrálni, mindkettő megkettőzi erőfeszítéseit, mindkettő tudja, hogy igaza van, és a másik fél a hibás. Egyikük sem kínál életképes megoldást.

Izrael ökológiailag már 21-szeresen túlterheli a területét. A szomszédos muzulmán államok is 5-8-szorosan. Gáza mérhetetlenül..

Írta: Jon Austen és Jane O’Sullivan

Izrael a kezdetektől fogva elkerüli a békét, mivel egy kis földön két nép nacionalista törekvéseit nehéz összeegyeztetni. A nemzetközi béketörekvések többször is kudarcot vallottak, és most olyan eszkalációval állunk szemben, amely az egész világot elborzasztja. Izrael nagyon fájdalmas csapást kapott, és megtorolja azt. Ha azonban egy lépést hátralépünk, akkor egy alapvető katalizátor hiányzik: a gyorsan növekvő számú ember mindkét oldalon.
Amikor két különböző, egyre nagyobb létszámú nép kénytelen megosztani a korlátozott erőforrásokat, konfliktus keletkezik. A romló életkörülmények elkerülhetetlenek a népességnövekedés miatt, de mindkét fél a másikat okolja a bajokért. A múltbeli agressziók miatt haragot táplálnak, függetlenül a már megítélt megtorlástól.

Amikor mindkét fél úgy dönt, hogy biztonságához még több ember kell, ez a kölcsönös pusztítás paktuma. Mind Palesztinában, mind Izraelben gyakran hangoztatnak ilyen érzéseket: a palesztinok azért, hogy katonákat állítsanak elő, hogy megbosszulják népüket, az izraeliek pedig azért, hogy megerősítsék a cionista projektet és kiterjesszék területeit (egyesek még mindig úgy érzik, hogy a holokausztban elvesztett zsidókat kell pótolniuk).

Palesztina lakossága 1970 óta 1 millióról 5 millióra nőtt, és az abszolút számok gyorsabban emelkednek, mint a történelem során bármikor, és évente további 100 000 fővel bővül, annak ellenére, hogy a termékenység ezekben az évtizedekben csökkent, valamint jelentős a kivándorlás. Az átlagéletkor 20 év alatti, szemben az Egyesült Királyság 42 évével. A Gázai övezetben kétmillió ember él, a népsűrűség meghaladja az 5000 főt négyzetkilométerenként. Ezzel az egyik legsűrűbben lakott hely a Földön. Mindez egy aprócska, gyakorlatilag sivatagos területen, így az emberek a nyomor határán élnek, és a lakosság többsége nemzetközi segélyektől függ.

Izrael lakossága 1970 óta mintegy 2 millióról 9 millióra nőtt, az abszolút számok még mindig évente körülbelül 130 000 fővel emelkednek, az átlagéletkor pedig 29 év. Mivel csak nemrégiben csökkent az egy nőre jutó 3 gyermek alá, Izraelben a legmagasabb a termékenység a nyugati iparosodott országok közül. Annak ellenére, hogy Izrael csodálatra méltó eredményeket ért el a sivatag zöldítése terén, és világelső a vízfelhasználás hatékonysága és a víz újrahasznosítása terén, minden alapvető élelmiszerben importra szorul.

;

A népességnövekedés nem kizárólagos oka ennek a konfliktusnak, de tényező. Nem a szikra, hanem a tapló nagy része.

A világ szemet hunyt a demográfia felett ezen a területen is, mert félt, hogy felzaklatja az embereket és „áldozathibáztatásba” esik, ahelyett hogy az elnyomókat vagy a terroristákat hibáztatná. Mindezt annak ellenére, hogy a világ minden tájáról származó bizonyítékok szerint a stabil népességű országok boldogabbak, és polgáraiknak jobb az életük.

Ha mindkét fél nem kezdett volna gyors népességnövekedésbe, és a mostani 14 millió helyett megmaradt volna egy kezelhető 3 milliós szinten, elképzelhető, hogy az izraeliek és a palesztinok békés szomszédok lehetnének. Sőt, még ha a konfliktusok folytatódtak volna is, egy stabilizált 3 milliós népesség kevesebb áldozatot jelentett volna a háborúkban és a járványokban.
Ez a legjobb példa arra, hogy a túlnépesedés a válság egyik égbekiáltó tényezője, de egyetlen hírcsatorna sem foglalkozik vele, és nem játszik szerepet a béketárgyalásokon. Ez teljes kudarc mindkét fél és a nemzetközi tárgyaló felek részéről, és tragédia minden érintett számára. Nincs könnyű módja annak, hogy rámutassunk a kemény igazságokra a népességnek erre a problémára gyakorolt hatásáról, de a szerepének elismerése kezdetnek megteszi. Mindenkinek, akit ez érdekel, ajánljuk Alon Tal kiváló könyvét: „A föld tele van. A túlnépesedés kezelése Izraelben” (2016) című könyv jó kiindulópont. Ahogy Paul és Anne Ehrlich írja az előszóban: „Ha van [a térségben] bármilyen fénysugár, akkor az ez a briliáns könyv”.

Amíg mindkét fél nem csökkenti a születési rátát és nem stabilizálja népességét (a nők felszabadításával, szexuális felvilágosítással és a fogamzásgátlás ingyenes elérhetőségével, amiben pl. Irán sikeres jó példát mutat – a ford.), addig nem látszik a konfliktus békés lezárása. A béke csak átmeneti fegyverszünetet jelenthet, amíg a túlnépesedés nyomása alatt a feszültség tovább fokozódik.