A Kairói Akcióprogram (ICPD, 1994) lényege a fogamzásgátlás emberi joga és a reproduktív igazságosság. Nem írhatják felül ideológiák, képmutatóan akár női jogokra vagy igazságosságra is hivatkozva. A nemzés terén az esetleges gyermek jogai a döntőek. A szaporodási ösztön, a politika, gazdaság, hadsereg, vallás, elnyomó és versengő személyek és hatalmak „emberanyag-igénye” se írhatja felül a saját és mások leszármazottainak, minden ma élő embernek, sőt az élővilágnak a jogát az élhető, egészséges környezethez és a szükséges erőforrásokhoz! 

Forrás: Deconstructing the dangerous dogma of denial: the feminist-environmental justice movement and its flight from overpopulation

A szerzői előadása: Dr. Madeline Weld | Aggodalomra ad okot a természetes népességcsökkenés? | Jul 26, 2023

A Kairói Akcióprogram magyarul – Program of Action, ICPD, Cairo 1994

ELŐSZÓ 1

A politikai korrektség íratlan szabályává vált, hogy ahhoz, hogy valaki kritizálhasson embereket vagy ideológiájukat, osztoznia kell a kritizált emberek valamely biológiai tulajdonságában. Az ebben a feltételezésben rejlő rasszizmus vagy szexizmus nem tűnik fel azoknak, akik ragaszkodnak hozzá. Ennek ellenére a szabály, minden abszurditásában, továbbra is fennáll. A jó érveket rendszeresen elutasítják, de nem az érdemeik alapján, hanem azáltal, hogy olyan valaki képviseli őket, akiről úgy gondolják, hogy faji vagy nemi szempontból alkalmatlan arra, hogy hozzászóljon a kérdéshez. Ez itt nem alkalmazható, mivel Madeline Weld, a Kanadai Népesedési Intézet elnöke nő, és szemrehányást tesz a nőbaloldalnak, amiért az összejátszott a 16 évvel ezelőtt Kairóban a Népesedési és Fejlesztési Nemzetközi Konferencián meghatározott cselekvési program megbénításában. Weld asszony azt állítja, hogy az úgynevezett „környezeti igazságosság” mozgalom feminista szárnyát felelősségre kell vonni a fejlődő országok hatékony népességstabilizációs programjainak meghiúsításában játszott szerepükért. – Timothy Murray, 2011. február

ELŐSZÓ 2

 Először egy Timothy Murray által működtetett blogoldalon mutattam be ezt az esszét, de úgy tűnt, hogy ezt az írást hivatalosan is közzé kellene tenni. Kitűnő kiegészítője a Jack Vallentyne által vagy róla írt 3 cikknek az Ethics in Science and Environmental Politics ugyanebben a számában. Dr. Weld azt tárgyalja, hogy az 1994-es kairói konferencia, amelyen Mata, Onisto és Vallentyne cikkei először terjedtek el, nem tudott hatékonyan foglalkozni a népesedési kérdésekkel. Megvitat néhány párhuzamot a kudarcért felelősök viselkedésében és a modern „környezeti igazságosság” mozgalom szélsőséges elemeinek viselkedésében. Rámutat arra, hogy mennyivel rosszabb lett a demográfiai helyzet Egyiptomban. És amikor Dr. Weld így zárja: „Itt az ideje, hogy az ideológusokat egy ‘tényeken alapuló forradalommal’ elűzzük az általuk illegálisan elfoglalt területről – „egyszerűen a tények bemutatásával, félelmetesen és kitartóan”, könnyű elképzelni Jack Vallentyne-t, amint mosolyog örömében, hogy egy újabb „ellenszenves demotechnikus” követi a „népesség tagadókkal” szembeni makacsságra és kitartásra vonatkozó felhívását. – Stuart H. Hurlbert, 2011. november

 

ABSZTRAKT

Az arab világot sújtó zavargásokról szóló médiajelentések többnyire figyelmen kívül hagynak egy kulcsfontosságú tényezőt: a gyors, fenntarthatatlan népességnövekedést. Tizenhét évvel ezelőtt Egyiptom, a jelenlegi zavargások középpontjában álló országok egyike adott otthont a Népesedés és Fejlődés Nemzetközi Konferenciájának. A feminista és a társadalmi igazságossággal foglalkozó nem-kormányzati szervezetek hatására a népességcsökkentés mint öncélú cél lekerült a napirendről, mivel az ellentétes a nők jogaival. Azt várták, hogy kizárólag a fejlődésre való összpontosítással a népességnövekedés csökkenését fogják elérni. Nemzeti vagy nemzetközi (ENSZ) népesedési stratégiák hiányában a családtervezés pénzügyi támogatása meredeken csökkent, a népességnövekedés pedig gyors maradt. Ennek következtében a fejlődés elmaradt, a romló környezet és az erőforrások szűkössége pedig számos régióban konfliktusokhoz vezetett. Ez a cikk megkérdőjelezi azokat az érveket, amelyekkel elnyomják a népességnövekedésről szóló vitát és a népességnövekedéssel kapcsolatos intézkedéseket, és arra kéri az olvasókat, hogy törjék meg a politikai döntéshozók és a tudósok hallgatását, és vitassák meg a népességnövekedésnek a számtalan problémában játszott szerepét, amit népesedési tabunak nevezhetünk.

KULCSSZAVAK: Túlnépesedés – Tagadás – Környezeti igazságosság – Feminizmus/feminista – Nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia

NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS, FEJLŐDÉS ÉS STABILITÁS: EGYIPTOM PÉLDÁJA

Az arab világban futótűzként terjedő felfordulásokról szóló jelentések figyelmen kívül hagynak egy döntő tényezőt, amely a régi rend összeomlásának hátterében áll: a túlnépesedést. Tekintettel arra a központi szerepre, amelyet Kairó játszott a jelenlegi dühöngés kirobbanásában, talán ironikus, hogy 17 évvel ezelőtt éppen e város adott otthont egy konferenciának, amelyet éppen ennek a kérdésnek a kezelésére hívtak össze. 1994 szeptemberében Kairó adott otthont az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) égisze alatt megrendezett Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferenciának (ICPD), nagy felhajtással és még nagyobb várakozásokkal.
Nézzük az egyiptomi helyzetet a népesség szempontjából. 1994-ben Egyiptomban 60 millióan éltek, 2010-ben pedig 85 millióan – 16 év alatt 42%-os növekedés. Az UNFPA előrejelzése szerint 2050-re 130 millióan lesznek (UNFPA 2010). A gyors növekedést a népesség fiatalsága táplálja: egyharmada 14 év alatti, 20%-a 15 és 29 év közötti, és csak 5%-a 65 év feletti (Index mundi, www.indexmundi.com/egypt/age_ structure.html,hozzáférés: 2011. november 24.).
Az, hogy Egyiptom nem tud megbirkózni ezzel a növekedéssel, megmutatkozik a megdöbbentő munkanélküliségi rátában (83% a 15 és 29 év közöttiek körében), abban, hogy képtelen oktatni a népét (a 15 év feletti írástudatlanok aránya 25% a férfiaknál és 42% a nőknél), hogy képtelen megfelelően ellátni a népét (40% a szegénységi küszöbön vagy az alatt él) és képtelen ellátni magát (az alapvető élelmiszerek mintegy felét importálja) (Fakhouri 2010,UNFPA 2010). Felületének 3%-át, amely szántóföldből áll (szinte az egész Nílus-völgyet körülvevő területet), a fejlődés elpusztítja. Az egyiptomiak és déli szomszédaik túlhasználata és elterelése miatt a Nílus, amely a termékeny földeket táplálja, a Földközi-tengerhez érve már csak csordogál, jóval korábbi vízhozamának 10%-a alatt (Wohl 2011). Az Asszuáni-gát építése – a növekvő népesség energiaellátása érdekében – csökkentette a Nílus árterének iszaplerakódását és ezáltal termékenységét.
Egyiptom népességnövekedése tönkreteszi az élelmezési képességét. 1960-ban Egyiptomban 26 millió ember élt, és szinte minden alapvető élelmiszer-alapanyagból önellátó volt. Az elmúlt évtizedekben az olajexportból származó bevételektől függött, hogy a szükséges alapvető élelmiszerek mintegy felét importálja (Tverberg 2011). Most, hogy olajkészletei kimerülőben vannak, és a növekvő népességnek több olajra van szüksége saját felhasználásra, Egyiptom hamarosan olajimportőrré válik (Tverberg 2011). De az olajexportból fizették az élelmiszertámogatásokat, amelyektől sok egyiptomi függött, és az olajbevételek csökkenése miatt a támogatások megszüntetésének veszélye kétségtelenül hozzájárult a zavargásokhoz, amelyek végül megbuktatták a kormányt. Az a tény, hogy ezeket a biofizikai tényezőket az egyiptomi fejleményekről szóló legtöbb jelentés figyelmen kívül hagyja, nem csökkenti jelentőségüket vagy következményeiket.
A fentiek valamilyen változata számos olyan országra érvényes, ahol a népességnövekedés nagymértékben jelentkezik. Ez az oka annak, hogy egyes országok nem tudnak kilábalni a szegénységből, más országok pedig végtelenül konfliktusban vannak – és ez a két feltétel gyakran átfedésben van egymással. A „legkevésbé fejlett országok” vagy LCD-országok növekedési rátája 1994 óta csökkent, de nem látványosan, évi 2,7%-ról 2,3%-ra (UNFPA 1995b, 2010) (ami azt jelenti, hogy a megduplázódási idő 26 év helyett 30 év). A kairói konferencia nem azért volt ilyen kevés hatással a népességnövekedésre, mert nem látta előre, hogy mi fog következni. A cselekvési program, a kairói konferencia eredményeként született dokumentum világosan jelezte, hogy bajok várhatók (UNFPA 1995a). Kifejezetten felismerte, hogy a fiatalok nagy aránya sok fejlődő országban a jelenlegi termékenységi arányok mellett rendkívül gyors növekedést fog eredményezni, és hogy ez a növekedés hatalmas társadalmi és környezeti problémákat fog okozni, amelyek kezelésére kormányaik nagyon kevéssé voltak felkészülve. És pontosan ez történik most is – nem csak azokban az országokban, amelyeknek a zűrzavarai jelenleg a címlapokon uralkodnak. A népesedési tényező hatását nem semmisítik meg a korrupt és despotikus kormányok, a rossz kormányzás, a kedvezőtlen kereskedelmi feltételek vagy bármi más.

A NÉPESEDÉSSEL ÉS FEJLŐDÉSSEL FOGLALKOZÓ NEMZETKÖZI KONFERENCIA:

Miért maradt el a kairói konferencia annyira a kitűzött céltól? Pontosan ebben rejlik a probléma. Valójában nem volt cél, mert a kairói konferencia a számok elől menekült. A nők, a szegények és a jogfosztottak jogaira összpontosított. Történetesen a legszegényebb, leginkább jogfosztott nők gyakran a leggyorsabban növekvő népességű országokban találhatók, de a cselekvési program nem adott iránymutatást a kormányok vagy az olyan nemzetközi szervezetek számára, mint az Egészségügyi Világszervezet, hogy etikus, gyakorlatias programokat hajtsanak végre a népességnövekedés lassítására és a népességszámok és az azok fenntartására rendelkezésre álló erőforrás-alap összhangba hozására. Ehelyett azt állapította meg, hogy: „Minden párnak és egyénnek alapvető joga van ahhoz, hogy szabadon és felelősségteljesen döntsön gyermekei számáról és a gyermekvállalási időközökről, és hogy rendelkezzen az ehhez szükséges információkkal, oktatással és eszközökkel”. (UNFPA 1995a, II. fejezet, 8. elv)
Ha a cselekvési program felismerte, hogy a gyors népességnövekedés számos országot nagy sebességgel sodor veszélyes útra, miért utasította el a fékek használatának aktív támogatását? A szokásos gyanúsított a Vatikán, amelynek „megfigyelői státusza” az ENSZ-ben lehetővé tette számára, hogy részt vegyen a kairói konferencián, ahol mindent megtett, hogy akadályokat gördítsen a szegény nők fogamzásgátlókhoz és abortuszhoz való hozzáférésének biztosítása elé. Szövetségre törekedett a muzulmán országokkal az olyan témákról szóló nyilatkozatokkal kapcsolatos aggodalmak miatt, mint az abortusz, a homoszexualitás és a házasságon kívüli szex. A vallási erők voltak a nyilvánvaló és azonosított ellenfelek, de félelmetes obstrukciójukat le lehetett volna győzni. Az ICPD-ben szereplő „P” betűt valójában azok törölték el – és ezzel gyakorlatilag szabotálták a konferenciát -, akik állítólag támogatták annak céljait: a politikai baloldal feminista és társadalmi/környezeti igazságossági szövetsége, amely a konferencián részt vevő nem kormányzati szervezetek (NGO-k) többségét is magában foglalta.
A kairói konferenciát és annak cselekvési programját ugyanaz a feminista és társadalmi igazságossággal foglalkozó baloldal tabuja övezte, amely az elmúlt évtizedekben elfojtott minden komoly nyilvános vitát a népességnövekedésről, amely a környezetvédelmi mozgalom kezdeti időszakában oly fontos szerepet játszott. Ez a hozzáállás valójában a Vatikán és más vallási érdekek furcsa ágyastársaivá tette őket a kairói konferencián. Bár a cselekvési program nem mondta ki kifejezetten, hallgatólagosan beleértette, hogy bármi, ami csak távolról is hasonlít a demográfiai célokra, rasszista, nőellenes, szegényellenes és az eugenikával kacérkodik.

A FEJLŐDÉS SZEKERE A NÉPESEDÉS LOVA ELÉ FOGVA

Miután a népességszabályozás elutasítása miatt az ICPD a „P”-t háttérbe szorította, a szegénységből kivezető út megtalálása érdekében a „D”-re helyezték a hangsúlyt. Feltételezték, hogy a fejlődés a népességnövekedés csökkenéséhez vezet. A szegénység felszámolása „a fenntartható fejlődés keretében megvalósuló tartós gazdasági növekedés révén” történne. A cselekvési program hallgatólagosan feltételezte, hogy a Föld el fogja bírni ezt a fenntartható gazdasági növekedést a gyors népességnövekedéssel együtt, amely egy ideig elkerülhetetlenül bekövetkezik. A népességnövekedést „oktatással, különösen a lányok oktatásával; a nemek közötti egyenlőséggel és egyenlőséggel; a csecsemő-, gyermek- és anyai halálozás csökkentésével; a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való általános hozzáféréssel, beleértve a családtervezést és a szexuális egészséget” (UNFPA 1995a, Pre amble, 1.12. bekezdés) lassítanák

Az a vágyálom, hogy a fejlődés közvetett hatásai önmagukban leküzdhetik a féktelen népességnövekedés okozta problémákat, a demográfiai átmenet néven ismert csodafegyverbe vetett hiten alapul. Az elképzelés szerint a szülők kevesebb gyermeket nemzenek, amikor látják, hogy a megszületett gyermekek valószínűleg túlélnek, és ugyanakkor a vidékről a városokba irányuló migráció növekedésével felismerik, hogy a gyermekek inkább pénzbe kerülnek, mintsem hogy ingyenes munkaerőként szolgálnának. A demográfiai átmenet elméletével az a baj, hogy fizikai törvényként kezelik, holott valójában csak egy lehetőség a sok közül. Az egyik fő probléma az, hogy milyen lassan lép életbe. A gyermekhalandósági ráta csökkenése és a kívánt családméret csökkenése közötti késedelmi idő valóban nagyon hosszú lehet. Afrika nyugati és középső, szubszaharai részén a kívánt családméret még mindig 6 gyermek. Csád és Niger országaiban ez az érték meghaladja a 9-et (Westoff 2010). Mivel a kormányok nem jutottak nemzetközi konszenzusra a kiscsaládok támogatásáról, a „szabadon és felelősségteljesen” továbbra is a kulturális értékek határozták meg, amelyek sok országban továbbra is erősen pronatalista jellegűek maradtak. Következésképpen sok ország a demográfiai átmenet felé vezető, lassú úton demográfiai csapdába esik: a nagycsaládosok szegénységet szülnek és akadályozzák a fejlődést, ami negatívan hat a környezetre, az élelmiszerbiztonságra, a kormányok szolgáltatásnyújtási képességére, a társadalmi stabilitásra és annak valószínűségére, hogy ezek az országok valaha is megvalósítják a demográfiai átmenetet – legalábbis a kairói konferencia által elképzelt boldogító módon.

Tekintettel a nők alárendelt helyzetére sok fejlődő országban, az oktatáshoz való hozzáférésük hiányára és a családtervezést is magában foglaló kulturális értékek hiányára, felmerülhetett volna a kérdés, hogy valójában mennyire „szabadon és felelősségteljesen” tervezik meg családjuk méretét. A korai házasság, a női nemi szervek megcsonkítása (FGM) és a becsületgyilkosságok, amelyek mind a nők leigázásának hatékony eszközei, még mindig széles körben elfogadott kulturális gyakorlatok, a felszámolásukra irányuló valós erőfeszítések és a szájhősködés ellenére is. Egy nő „döntésének” jelentős része – amennyiben egyáltalán felmerül benne, hogy van beleszólása a kérdésbe – azon alapulhat, hogy mit akar a férje vagy az anyósa, illetve mit mond a helyi mullah vagy pap. A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel tudnak a fogamzásgátlásról, és nagyobb eséllyel rendelkeznek a szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez szükséges eszközökkel. A leggazdagabb nők átlagosan négyszer nagyobb valószínűséggel használnak fogamzásgátlást, mint a legszegényebbek. 55 Ethics Sci Environ Polit 12: 53-58, 2012. Egyes országokban ez az arány 12-szer magasabb (IPPF 2010). Olyan oktatási programok nélkül, amelyek megismertetik a szegényeket a fogamzásgátlással és annak előnyeivel, a gazdagokhoz képest sokkal kisebb valószínűséggel igénylik a fogamzásgátló szolgáltatásokat, vagy veszik igénybe azokat, ha egyáltalán rendelkezésre állnak. A kormányok politikai akarata nélkül pedig a szegények gyakran nem férnek hozzá a szolgáltatásokhoz.

Ez a politikai akarat sok országban és a nemzetközi közösségben nagyon hiányzik. Míg 1995-ben a teljes népesedési támogatás 55%-át fordították családtervezésre, a jelenlegi finanszírozás aránya 5%-ra esett vissza. A jelenlegi finanszírozás több mint fele az AIDS-programokra megy (Deen 2009). Az UNFPA által „legkevésbé fejlett országoknak” vagy LCD-nek nevezett országokban a fogamzásgátló eszközök használatának elterjedtsége 16 évvel a kairói konferencia után mindössze 28% volt a „bármilyen módszer” és 22% a „modern módszerek” esetében (UNFPA 2010).

A VÁGYÁLMOK KÖVETKEZMÉNYEI

Nem meglepő, hogy a népességnövekedés az UNFPA által meghatározott LCD-k közül sokban gyors maradt. A népesedési nyomás következtében széles körű környezetromlás következett be az erdőirtás, a túlhasznált földterületek eróziója és szikesedése, a talajvízszint csökkenése, a folyók víz- és halállományának kimerülése, a szennyezés és a biológiai sokféleség csökkenése révén. A kiscsaládokat támogató kormányzati vagy nemzetközi kezdeményezések helyett a szegények sok országban a romló környezetük „kényszerének” vannak kitéve. S míg a népességszabályozási programok jóindulatúak (például Thaiföldön, az indiai Keralában, Bangladeshben), a környezeti kényszer gyakran nagyon kegyetlen. A természeti törvényeken nem tud áthatolni a jobb- vagy baloldali, vallási vagy marxista politikai nyomásgyakorlás. Azok teljesen közömbösek az etika, az emberi jogok, a közvélemény és a vallási vezetők kijelentései iránt.

A Foreign Policy és a Fund for Peace 2005 óta évente online közzéteszi a bukott államok indexét

(www.foreignpolicy.com/articles/2010/06/21/2010_failed_states_index_interactive_map_and_rankings). Az index 12 paramétert értékel, és minden egyes paraméter alapján legfeljebb 10 pontot ad a problémákra. Egy olyan állam, amely minden paraméter tekintetében teljes kudarcot vall, 120 pontot kapna, míg a 0 pont azt jelentené, hogy az adott területen nincsenek problémák. A 100-as vagy annál magasabb pontszámot elért államok száma 2005-ben 7, 2010-ben pedig 15 volt. A gyors népességnövekedés szorosan összefügg a magas helyezéssel. 2010-ben a 20 legrosszabbul teljesítő állam közül 15-ben a népességnövekedés mértéke évi 2-4% között volt (ami 17 és 35 év közötti megduplázódási időt jelent); közülük 14-ben a népesség legalább 40%-a 15 év alatti volt. A 20 legsúlyosabb csődhelyzetben lévő állam közül 19 (és további 40 ország) az ENSZ Világélelmezési Programjától függ az élelmezés terén (Brown 2011). A 20 legdurvább helyzetű állam mindegyike kimeríti természeti kincseit (erdők, talaj, vízkészletek), hogy eltartsa gyorsan növekvő népességét. Az infrastruktúra – utak, áram-, víz- és csatornarendszerek – leromlása szintén a csődbe jutó államok jellemzője. Sajnos a számos nehézséggel küzdő országokban (pl. Ruanda, Kongói Demokratikus Köztársaság [KDK], Szomália, Sierra Leone, Szudán, Afganisztán, Pakisztán, Haiti és sok más ország) az emberi jogok fogalma hajlamos az út szélére kerülni, amikor túl sok ember harcol ugyanazokért a fogyatkozó erőforrásokért. A bukó államokban nagy valószínűséggel összeomlik a törvényes rend és a személyes biztonság, és a nők gyakran szélsőséges megkülönböztetéssel és brutalizálással szembesülnek. A lefelé spirálban süllyedő államokban elkövetett atrocitások kegyetlensége szinte meghaladja felfogóképességünket. A gyakran fegyverrel vagy más eszközökkel elkövetett nemi erőszak elterjedtsége és brutalitása egyaránt megdöbbentő. Egyetlen ország népességszabályozási programja sem követett el megközelítőleg se olyan borzalmakat, amelyeket a nők milliói éltek át a világ néhány túlnépesedett és konfliktusoktól sújtott régiójának környezeti és társadalmi összeomlása során.

A hanyatló államokban a konfliktusok gyakran átterjednek a szomszédos országokra, mint amikor a ruandai népirtás átterjedt a KDK-ra, ahol legalább 5 millió ember vesztette életét. Mindazonáltal, mint a KDK-ban, a legtöbb halálesetet gyakran a háború közvetett hatásai, például az éhezés és a betegségek okozzák. Az éhínség és a betegségek valószínűleg jelentős halálozási okok lesznek a jövőbeni, a fogyatkozó erőforrások miatt kialakuló konfliktusokban.

KI A ROSSZ FIÚ?

Kína a meggyőzés és a nevelés mellett valódi kényszerítést is alkalmazott népességszabályozási programjában, és ezt gyakran kiemelik, hogy különösen elítéljék. De azoknak, akik elítélik Kína politikáját, talán olyan országokkal kellene összehasonlítaniuk Kínát, mint Ruanda, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Szomália és Haiti, amelyek mind a környezeti, politikai és társadalmi összeomlás kényszerét illusztrálják. Vajon egy 400 millióval több emberrel rendelkező Kína – a becslések szerint a megelőzött születések száma – jobb hely lenne? Azt is mondhatnánk, hogy a világ köszönettel tartozik Kínának azért az 1,8 milliárd tonna szén-dioxidért, amelyet évente elkerült azáltal, hogy megakadályozta ezt a 400 millió születést (www.ccchina. gov.cn/en/NewsInfo.asp?NewsId=21295; hozzáférés: 2012. november 24.). Minden olyan ország, amely tudatos intézkedéseket hozott a népességnövekedés lassítása érdekében (Kína, Thaiföld, Banglades, Irán – utóbbi most sajnos visszatér a pronatalizmushoz), jobban járt, mintha nem tette volna.

HALÁLOS ETIKA?

A kairói konferencia cselekvési programjában implicit értelmezett emberi jogokért aggódás számos nehéz etikai kérdést vet fel. Vajon az etika vákuumban működik, vagy kötelesek vagyunk figyelembe venni etikai döntéseink következményeit? Vajon egy nő joga (de a nemzés terén az esetleges gyermek jogai a döntőek – a ford.), hogy annyi gyermeket szüljön, amennyit akar, felülírja-e a saját és mások leszármazottainak jogát az élhető környezethez? Vajon felülírja-e a globális közösségnek általában véve azt a jogát, hogy egészséges bolygón éljen? Van-e kötelességünk a most élőknek a jövő nemzedékek erőforrásainak megőrzésére? Van-e az emberi fajnak etikai kötelezettsége a nem emberi élőlényekkel szemben – a Föld biológiai sokféleségének védelmére? Ezekkel a kérdésekkel azonban a cselekvési programban nem foglalkoztak – ez a megkerülés felelőtlen cselekedete.

A népességnövekedéssel foglalkozók az elmúlt évtizedekben számos olajágat nyújtottak a feminista és a társadalmi/környezeti igazságossággal foglalkozó baloldalnak. Ez utóbbiak azonban egy jottányit sem változtattak álláspontjukon. Talán szeretetlenségből azt a következtetést vontam le, hogy nem a jogfosztottakkal vagy a környezettel törődnek, hanem marxista irányultságú ideológiájuk tisztaságának megőrzésével. Betsy Hartmann, John Bellamy Foster, Ian Angus és Simon Butler, többek között, minden társadalmi és bolygói betegségért a kapitalizmust okolják, és felmentik a népességnövekedést minden közreható szerep alól. Az olyan szervezetek, mint a Southern Poverty Law Center és a Center for New Community agresszívan rágalmazzák a népességnövekedéssel foglalkozókat. Bármi is legyen a szándékuk, a társadalmi igazságosságot hirdető baloldal által erőltetett népesedési tabu hatása ugyanaz, mint az elsősorban vallásos jobboldal által alkalmazott abortuszpolitikáé. Ezek szinergiájukkal megfosztják a szegény nőket a megfizethető és kifejezetten az ő igényeiknek megfelelő születésszabályozáshoz való hozzáféréstől.

A DOGMATIZMUSOK LELÖVÉSE

Sok népesedési aktivista készen áll arra, hogy felvegye a harcot a családtervezés és az abortusz elleni dogmatikus alapú vallási tilalmakkal. Amikor azonban a népességszabályozás elleni dogmatikus feminista és társadalmi igazságossági érvekről van szó, gyakran nem tudjuk megkérdőjelezni hibás előfeltevéseiket és téves következtetéseiket.

Hagytuk, hogy ebben a kérdésben maguknak sajátítsák ki az erkölcsi felsőbbrendűséget, amelyet nem megalapozott érvekkel, hanem rasszizmus, szexizmus, gyarmatosítás, a javak megosztásának elutasítása és egyéb ad hominem támadások alaptalan vádjaival tartottak meg, amelyekkel elfojtották a nyílt, civil vitát. Hagytuk, hogy megfélemlítsenek minket ezek a zsarnoki taktikák, ami minden élőlény – az emberek és a Föld biológiai sokfélesége – kárára vált. Itt az ideje, hogy az ideológusokat egy „tényeken alapuló forradalommal” elűzzük az általuk illegálisan elfoglalt területről – egyszerűen a tények bemutatásával, félelem nélkül és kitartóan.

Az 1994-es kairói konferencián a világ elmenekült a számok elől. De ahogy a jelenlegi kairói és máshol zajló események is mutatják, nem menekülhetünk a számok következményei elől. A marxista feminista/társadalmi igazságosság ideológia, amely tagadja a népesedési tényezőt, és becsmérli azokat, akik ezzel foglalkoznak, ugyanolyan régóta él, mint az arab világ néhány diktátora, és hozzájuk hasonlóan ingatag talajon áll, mert az ideológia nem győzheti le a valóságot. Egy olyan ideológia, amely azt állítja, hogy előmozdítja a társadalmi igazságosságot, de nem ismeri el, hogy a Föld véges, több mint etikátlan. Veszélyes a most élőkre, a jövő nemzedékekre és a Földön élő minden életre. Ezt meg kell dönteni. Minden szükséges fegyverünk megvan: a racionalitáson és a kemény tényeken alapuló érvek.

Kezdődjék az értelem támadása!

Madeline Weld

Elnök, Population Institute of Canada, PO Box 59045, Ottawa, Ontario K1G 5T7, Kanada