A szomszéd szoba c. csodálatos Almodóvar film az Egy életen át c. regénynek az alapján készült. Mindkettőnek az eutélia, a jó halál a fő témája, de a benne szereplő tudós a globális válságról szóló előadásában fölveti a másik nagy tabut is: senkinek nincs joga nemzeni, hacsak meg nem tud felelni a jövendő gyermek feltételeinek!

 

Részlet a regényből:

„A férfi a taps előtt, még a beszéd vége előtt felvetett valamit, ami valóban felborzolta azt a sima felszínt. A közönségen morajlás futott végig (amivel a férfi nem törődött), az emberek fészkelődtek a helyükön, és észrevettem pár fejcsóválást is, és a hátam mögött egy sorból valahonnan egy nő ideges nevetése hallatszott.

Vége, mondta a férfi. Már most is késő, túl sokáig tanakodtunk. … Az öngondoskodás, az egyén mindennapi szorongásainak enyhítése, a stressz kerülése: ezek lettek társadalmunk legfontosabb törekvései, mondta – szemmel láthatóan fontosabbak, mint magának a társadalomnak a megmentése. A tudatosságőrület csak újabb figyelemelterelés, mondta. Persze hogy stresszt kell éreznünk, mondta. Igen, abszolút el kell fognia a rémületnek. A tudatos meditáció segíthet valakinek, hogy lelki békével nézzen szembe a vízbe fulladással, de abszolút semmit nem segítene a Titanicon, mondta.

Céltalan tagadni, mondta a férfi, hogy elképesztő mértékű szenvedés várható, vagy hogy volna menekvés előle. Hogy éljünk akkor? Egy dolgot el kellene kezdeni megkérdezni magunktól, hogy akarjunk-e továbbra is gyerekeket.
(Itt jött a nyugtalanság, amit emlegettem: morajlás és mozgolódás a közönség soraiban, annak a nőnek az ideges nevetése. Ez a rész ráadásul új volt.)

Hogy világos legyen: nem azt mondja, mondta a férfi, hogy minden nő, aki gyereket vár, fontolja meg az abortuszt. Persze hogy nem ezt mondja. Csak azt mondja, hogy talán a családtervezés gondolatát, ahogy az emberek generációk során értették, újra kellene gondolni.

Azt mondja, hogy talán hiba embereket hozni a világra, amelynek olyan nagy esélye van rá, hogy akár az ő életükben sivár és rémisztő hellyé váljon, ha nem egyenesen lakhatatlanná. Azt kérdezi, hogy nem önzés-e vakon menni előre, és úgy tenni, mintha ilyesminek minimális lenne az esélye vagy semekkora, esetleg nem erkölcstelen, kegyetlen viselkedés-e.

Hiszen, mondta, nincs-e már így is számtalan olyan gyerek a világon, aki kétségbeesve várná, hogy megvédjék máris létező fenyegetésektől? Nem szenved-e máris millió és millió ember különféle humanitárius válságoktól, amelyekről más emberek milliói és milliói egyszerűen inkább tudomást sem vesznek? Miért ne fordítanánk a figyelmünket a szenvedők tömegeire, akik a soraink közt vannak?

És itt volna talán az utolsó esélye, hogy megváltsuk magunkat, emelte fel a hangját a férfi. Az egyedüli erkölcsös, értelmes út, amelyet a saját végével szembesülő civilizáció követhetne: megtanulni, hogyan kérjünk bocsánatot, és hogyan vezekeljünk valamely csekély mértékben a pusztításért, amelyet emberi családunknak okoztunk, és a többi élőlénynek és a gyönyörű földünknek. Szeretni és megbocsátani egymásnak, amennyire csak tudunk. És megtanulni elköszönni.”

Néhány gondolat a regényrészlethez:

1. Nem számít, hány gyereke van valakinek. Ez sok mindentől, pl. az ifjúkori társadalmi nyomástól függ. Pl. Gandhinak, Madáchnak, Vörösmartynak is sok gyereke lett, mielőtt kiszabadultak a szaporodás erőltetésének iszonyú társadalmi nyomásából és elkezdtek figyelmeztetni a túlnépesedésre, a nemzés tömeges felelőtlenségére.

Ami számít, az a fogamzásgátlás emberi jogának, a fogamzásgátlási lehetőségektől megfosztott százmillióknak a támogatása: hány baleset-teherbeesést segítesz megelőzni. Bőven van mit tenni, hiszen minden egyes napon százezernyi olyan gyerek születik, akit szülei nem akartak.

2. A birth-strike, a szaporodás megtagadása, a fogamzásgátlás támogatása nem csupán a Földre nem rángatott gyermekek megmentése a szenvedéstől és haláltól,
nem is csupán a már élők életének könnyítése a gyerekszülés és nevelés terhei alól az egyre súlyosabb összeomlásban,
hanem kifejezetten a világjobbításnak, a gonosz struktúrák gyengítésének, az összeomlás enyhítésének is leghatékonyabb döntése.

3. S mi van, ha az összeomlás csak vaklárma? Akkor hiábavaló hogy nőket felerősítsünk, segítsünk fogamzásgátlási lehetőségekhez jutni, megelőzni baleseteket, elkerülni nyomorúságos nem-kívánt gyermeksorsokat?

Egy ideális világban is, ahol nincs szegénység, erőszak, ökológiai válság stb., minden nőnek joga hogy csak akkor essen teherbe, amikor akar, és minden gyermeknek joga, hogy felkészült pár felelős döntésével foganjon meg.

Az ezt segítő szakmai szervezetek támogatása a legelemibb és leghatékonyabb humanitárius kötelesség.

Simonyi Gyula I.