Az emberi populáció is elkerülhetetlenül le fog csökkenni

A kormányok folyamatos gazdasági növekedést akarnak. Már csak azért is, mert a fosszilis energiabőség megjelenése óta a pénzrendszer átalakult, aminek eredményeképp a gazdaság növekedés nélkül össze is omlana. A közgazdászok pedig meggyőzték a politikusokat, hogy népességnövekedés mellett könnyebb gazdasági növekedést elérni.

Az emberi populáció is elkerülhetetlenül le fog csökkenni | BOCS Civilizációtervezés Alapítvány
William Ryerson 1998-ban hozta létre és azóta vezeti a Population Media Centert. A PMC-vel együttműködő Population Institute (Washington, DC) elnöke is 2008 óta. Biológiából doktorált a Yale Egyetemen és több mint 40 év szakmai tapasztalata van a reproduktív egészség, társadalmi és viselkedésbeli változások, kommunikáció terén.

A bolygó erőforrásai persze végesek, ezért a gazdaságok végül mindenképp összeomlanának. A tudományos kutatások szerint pedig az emberiség jelenlegi létszáma négyszer akkora, mint amit a Föld szigorúan megújuló erőforrások mellett (vagyis hosszútávon) el tudna tartani. Más szóval, az emberi populáció is elkerülhetetlenül le fog csökkenni. A fosszilis energiabőség múlása, vagy a természet elszennyezése miatt kényszerűen történne. Ám van egy emberi jogi megközelítése annak, hogy megállítsuk, majd csökkenésbe fordítsuk a népességnövekedést, amivel rengeteg szenvedést meg lehet előzni.

8 milliárd angyal – dokumentum film (részlet) – Főszerepben a Föld

Videóátirat

A világ politikai vezetősége mindig is rettegett attól, hogy foglalkozzon a népesedés problémájával, számos okból kifolyólag.

Az egyik, hogy sok közgazdász meggyőzte a politikusokat, hogy egyre több emberre van szükség a gazdasági növekedés fenntartásához. Több fogyasztó, több dolgozó, több adó.

És a bolygó egész gazdasági rendszere a növekedésen alapul.

Csak gondolkozz ezen el egy percre!

Végesek az erőforrásaink (illetve a megújulók újratermelődésének üteme).

De csak úgy marad fenn a gazdaságunk, ha örökké növeljük.

Valami gond van a gazdaság logikájával…

A következő generáció olyan kihívásokkal szembesül, és olyan hirtelen változásokkal, amiket még soha sem tapasztaltunk az emberi történelem során.

Annak bizonyítékai, hogy túlterheljük az eltartóképességet, amit a bolygó természetes rendszeri biztosítanak, erősebbek, mint a gravitáció elméletének bizonyítékai.

Nem kell tartani a vitatott és komplex témáktól, és a cselekvéstől, még akkor is, ha kritikára számíthatunk.

Mert ha nem vagyunk elég bátrak ehhez, akkor súlyos következményekkel fogunk szembesülni.

Ha végre elkezdene csökkenni a népesség, sokkal jobbra fordulnának a dolgok hosszútávon.

A népesség mindenképp lecsökkenne (de nem mindegy, hogyan).

Már a 7,5 milliárd sem fenntartható. Ahogy 8 milliárd sem. 11 milliárd pedig főleg nem fenntartható.

Mit kell elérnünk?

Nos, először is meg kell állítanunk az emberi népességnövekedést. Megoldások

Valóban sivár kilátások elé nézünk, de nem teljesen reménytelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .