Téged is hülyítettek már ezzel a materialistán félreértelmezve milliószor idézett Gandhi mondattal? „A világ elég mindenki szükségleteire, de nem mohóságára.” Gandhi szerint senkinek nincs joga nemzeni, amíg nem tud megfelelni a jövendő gyermek feltételeinek. „Akkor lesz csak jogunk a nemzésre, amikor már meg tudjuk szüntetni az elkerülhető éhezést és betegséget.„1.
Teljesen hamis ezt pusztán az anyagiakra érteni. A mohóság Gandhinál az alattvalók szaporítását is jelenti! A szaporodást erőltető hatalmakon, vallásokon, ideológiákon felül a szülők is mohók, amikor felelőtlenül (szexuális mohóságban ügyetlenkedve) vagy önzően (a gyerekük munkaerő, időskori gondozó) nemzenek!
Gandhi nem egy tudatlan hőzöngő volt, s noha akkor még nem voltak pontos ökológiai adatok, sohasem gondolt olyan ostobaságot, hogy a világ erőforrásai elegendőek egy népességrobbanó emberiségnek, ha nem mohón fogyaszt (azaz világnyomorba süllyed).
India népessége azóta több mint négyszeresére robbant, így az egy főre jutó eltartóképesség csak kilencede a magyarországinak. Azaz rájuk zárult a szegénység csapda, már a jelenlegi szegénységük sem fenntartható! Noha egy átlagos indiainak az ökolábnyoma csak kb. negyede a magyar átlagnak, India lakossága mégis több mint háromszorosan túlterheli s így rohamosan lepusztítja a területét.
Tanulság: akik nem dolgoznak elsősorban a fogamzásgátlás emberi jogáért, hanem ezt a Gandhi mondatot materialistán idézgetve fogyasztás-csökkentésről papolnak, azok nem csak az ökológiához nem értenek, de szívük sincs (ill. fogalmuk sincs a szegénységről), hiszen a fogamzásgátlás elérhetősége a szegénységből kiemelkedés kulcsa.
———————–
„Ezt elbaltáztátok! – mondta a Teremtő, amikor a pozícióharcban túlszaporodó, túlfegyverkező és túltermelő, túlfogyasztó, túlszennyező emberiség belefulladt saját mocskába a szétbarmolt Földön.
Az élet értelmét jól sejtő, személyiségükben fejlődő meghagyókat felsőbb osztályokba helyezte több százmilliárd galaxisának milliárdnyi élhető bolygójából álló kozmikus iskolájában. A túlnépesedést és a versenyt politikai, gazdasági, katonai, vallási, nacionalista, klán, profit, függőség stb. érdekekből erőltetőket és egyéb gonoszokat javítóintézetbe rakta. A Földet, e túlpörgetett mókuskereket szervizbe küldte nagyjavításra, a túl hamar a Földre rángatott gyermekeket visszatette az iskolai előkészítőbe, az olyan szülőket pedig, akikkel csak megtörtént a nemzés, osztályismétlésre kötelezte. Ja, és a különféle vallási vezetőket és egyéb nevelőket, akik a termékenységet elvárásnak, a termékenység nélküli szerelmeskedést meg bűnösnek tanították, kisegítő iskolába utalta.”
Idézve a A hatodik nagy kihalás tanulmányból
A földi létrend, az evolúció, meglehetősen alacsony szintű, brutális, sőt alantas:
– Minden lénynek kényszerűen, valamint fájdalmasan a korlátokba ütközően szaporodnia kell.
– Így állandóan ütköznie kell az erőforrások korlátaiba (szűkösség, …) és a vetélytársakba (harc, szenvedés, …), valamint saját teherbíróképességébe (sérülés, betegség, túlterheltség, …).
– Törekednie kell különbözni, módosulni, mutálódni, hogy valahogy a vetélytársakat előzze, de a módosulások („vállalkozások”) nagy része épp hogy pusztulásba, kiselejteződésbe („csődbe”) visz.
– Ragaszkodnia kell a túléléshez mindenáron („életösztön„), meghalással sem szabadulhat ki egykönnyen az evolúció uralmából.
– A legtöbb lénynek a túléléséhez, szaporodásához szenvedést kell okoznia, ölnie, csalnia kell. Noha a széplelkek hangsúlyozzák, hogy az együttműködés, sőt szimbiózis is gyakori az élővilágban és a társadalmakban, a gyakorlatban ez szintén a létharc része: az együttműködés hasznos a résztvevőknek, de általában mások kárára. Ráadásul az együttműködések (az élővilágban is és a társadalmakban, cégvilágban, mozgalmakban stb. is) alapvetően korruptak: mindenki az akkora-amekkora hatalmával visszaélve a magán előnyért alkalomadtán elárulja a csoport érdekeit.
– Az evolúcióból kinövő, s arra elborzadva visszatekintő ember különösen szadistának látja, hogy az evolúció beleprogramozza az örök harcot még a párkapcsolatokba is, hiszen a gének sikeres terjesztésének női és férfi stratégiája egyaránt a félrelépés+féltékenység, azaz egymás becsapása és korlátozása egyszerre.
– Ez az evolúció szánalmasan sérülékeny létformákat hoz létre, pl. az ember belehalhat egy szúnyogcsípésbe vagy egy hanyattesésbe (vagy elvehetik az életét akarata ellenére pl. halálbüntetéssel), vagy bénán, sérülten, betegen, fogyatékosan szenvedhet hosszú időkig (s amikor szeretne, általában akkor se vethet véget ennek, akarata ellenére életbüntetésre ítélve, amikor az eutanázia nem engedélyezett).
– Ez az evolúció szánalmasan kiszolgáltatott létformákat hoz létre, pl. mérhetetlen szenvedéseket okoz hogy a születő gyermekek évekig teljesen kiszolgáltatottak a rokonságuknak ill. környezetüknek (s nagyobb gyermekként még sokáig ill. elnyomott társadalmi tömegekbe születve akár egész életükben is kényszeríthetők kártékony munkákra, harcra, koldulásra, bűnözésre, szolgagyártásra …, hiszen mire felnőnek, belemoshatnak az agyukba és reflexeikbe akár önpusztító függőségeket, vallást, kultúrát, társadalmi nyomást, legfőképp a szaporodás erőltetését).
– Aztán az evolúció „hulljon a férgese” brutalitással szelektál, ráadásul a szenvedés iránti közömbösségre, könyörtelenségre is szelektál (aki nem tudja kiszorítani a pszichéjéből a földi élet borzalmasságát, az depressziós lesz, nem győztes).
– S ami kevés sikeresen fennmarad, az iszonyú mennyiségű kudarc, szenvedés vonaglásán, halál, pusztulás csonthalmain virágzik. (Pl. a megtermékenyült petesejtek nagy többségét az anyai szervezet pár napon belül kiselejtezi, felszívódik, kiürül, de amikor már a nő észleli, hogy terhes, akkor is kb. az ötöde spontán vetélés, a megszületetteknek pedig a legutóbbi időkig akár a fele csecsemőhalál … De milliónyi példa van az élővilágban is, a kikelt teknőcök nagy része azonnal zsákmánnyá válik a tenger felé futása közben, sőt még ezután is amikor végre a vízbe kerül).
– De mi, akik egyelőre túléltünk, nem fogjuk fel az evolúció brutalitását, mert az elpusztult óriási többségnek már híre, tanulsága se marad fenn, mert a történelmet a győztesek írják, s a vonagló, szenvedő többségnek még a jajgatása sem hallatszik a győztesek üdvrivalgásában, humorizálásában (e létrend brutális működési módján pl. Murphy törvényekként nevet), a sikerért tülekedő kommunikációs ricsajban.
– A brutális szelekció az evolúciótól megfertőzött társadalmi folyamatokban (elnyomás, kizsákmányolás …) is érvényesül. Pl. a különféle jogok többek közt a túlfeszültség levezetését is szolgálják. A legerősebb munkásokból munkásarisztokrácia lett, így a munkásmozgalmat a legjobb vezetőitől fosztották meg. Amikor a kevesek, akik elég erősek ahhoz, hogy élni tudjanak a nők, a színesbűrúek, a nem-bináris neműek, a fogyatékosok stb. jogaival, magasabb szintre jutnak, ezzel gyakran gyengülnek a sorstársaik küzdelmei az elnyomás ellen.
„Barátaim! Legyetek erősek! És a gyengébb idegzetűek ne folytassák az olvasást. Felfedem a titkot. Sajnos, a tudománynak ez a kötelessége, a fene ott egye meg.
Szóval, tömören és egyszerűen: Isten állatkái felzabálják egymást.
Ez pontosan olyan szörnyű, amilyennek hangzik. Az imádnivaló oroszlánkölyök mamája, ha Afrikában él, kora reggel felkel, de miután rendbe szedte magát, nem a közértbe megy tejszínű reggeli italért, mint a derék emberanya, hanem hasonszőrű sorstársaival kirohan a szavannára, és igyekszik elkapni egy arra sétáló gyanútlan gnút, zebrát, esetleg antilopot, mikor mi a kínálat. És ha sikerül elkapnia, mélyen elítélendő módon nem az Unió gondos, emberséges előírásai szerinti, minimális fájdalmat okozó eljárással végzi az élő állat feldolgozását, mint azt mi tesszük, s amit éppenséggel elnéznénk neki, hanem nekiesik a szegény prédának, és durván megfojtja. Addig szorongatja a torkát, amíg az kínok és messze hangzó siránkozás közepette meg nem fullad. Nagyon szar érzés lehet, mármint a gnúnak. Ezután a jó anya társaival közösen felzabálja a tetemet, hogy délben majd tudjon szoptatni. És ez Istennek tetszik, mert látá, hogy jó az ökológiai egyensúlynak.”
(Csányi Vilmos: Ironikus Etológia. Csak erős idegzetűeknek ajánlott az egész Isten állatkái c. fejezet elolvasása.)
A szaporodást erőltető vallások az evolúciót („természettörvényt”) imádják istenként? (Miközben akár tagadják is az evolúciót, nehogy lelepleződjön bálványimádásuk.) A foganást és a halált valamiféle isten döntésének tartják, amit el kell fogadni. („A gyermek Isten ajándéka. Ahová báránykát ad, legelőt is teremt hozzá.” Az öngyilkosok még vallási temetést se kaphatnak, akkora bűn.) Isten, mint a nemzés közreműködője – ez igencsak szörnyű szerep pl. a megerőszakolásokból történő foganásoknál, vagy az ősegyház gondolatvilágában, mely szerint az eredeti bűn a nemzéssel öröklődik. Az is elképesztő, hogy az isteni ajándék megtermékenyült petesejtek többsége kiürül, felszívódik, mielőtt a nő észrevenné hogy terhes, de a terhességek jelenleg átlag ötöde is spontán vetéléssel végződik – ami durva selejt arány ennek az ajándékozó istennek a munkájában.
Az evolúciónak nem számít, mennyi hullik el borzalmas szenvedések közepette, csak a legrátermettebbek számítanak, akik eljutnak a további szaporodásig.
A humánia az emberi szaporodást és a szenvedők „életre ítélését” erőlteti az életminőség rovására és szenvedés árán, a humánum ellenkezőleg.
.
A gén-evolúciót hiába előzte be a mém-evolúció (hiszen a viselkedés változása a mémek hatására sokkal gyorsabb a gének mutálódásainál), a kényszerű szaporodással és a túlélési kényszerrel ez is megfertőződött. Az a család, népcsoport jut előnyhöz, amelyik erősebben el tudja nyomni (mémekkel, vallással, szocializációval, erőszakkal) a lányait, nőit szülőgép sorba, valamint erősebben vissza tudja tartani a szolgasereget attól, hogy öngyilkossággal, eutéliával szabaduljon a szolgaságból, az evolúció túlélési kényszerétől. Az anyaméh fegyvergyár – biztat a Biblia (pl. Zsoltár 127:3-5). Az evolúció feláldozza az egyént a fajért.
A nemzés körül a gondatlanság és az érdek táncol, de a zenét a gonoszság játssza, amely brutálisan hajtja végre a mém-világban is (közgondolkodás, társadalmi nyomás, jog, oktatás, szocializáció…) a gén-evolúció szaporodás erőltetését.
Hasonlóan a túlélési kényszerre ráerősít a mém-evolúció is, az öngyilkosság vallási elítélésével, az eutélia jogi tiltásával stb. Pl. a kezdeti kereszténység még nem találta ragaszkodásra méltónak a földi életet („bios”), mert aki ragaszkodik hozzá, elveszíti a halált túlélő felsőbbrendű életét („dzoé”). (Mt 16,25 és Lk 17,33) Pál apostol még szabadon elmélkedhetett arról, hogy vajon meghalni jobb vagy még kicsit tovább élni. De aztán az Isten országa helyett megvalósult egyház már teljes erővel tiltotta, hogy valaki méltósággal, saját döntéssel tovább léphessen ebből az alacsony rendű földi életből (kivéve ha mártírként sikerült meghalnia).
„Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. 21Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. 22Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. 23Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. 24De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van..”
(Pál apostol Filippiekhez írt levele, 1.20-24)
.
A brutális evolúcióban az élet általában nem szép. Azt, hogy szép, a szaporodást erőltetők próbálják elhitetni a tömegekkel. Különben az emberek nemigen akarnák továbbadni a nem szép életet. Márpedig a keveseknek éppen az teszi valamennyire széppé az életét, hogy sok szolgájuk van. Tehát sokaknak kell nem-szép életet élniük a kevesek valamelyest „szép” életéhez (már amennyire mások kizsákmányolásából szép életet lehet élni).
„A valóságban, – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség. — Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.” (Popper Péter)
S a szolgagyártás áldozatokat gyárt: nem elég hogy a születő gyerekek nagy többsége egész életében robotolni kényszerül a megélhetéséért, de még a Föld eltartóképessége is összeomlik alatta.
Az utóbbi évtizedekben tömegek tudtak följebb emelkedni a szegénységből, látszólag mindenki jól járt. Kik szenvedik el az árát? A gyermekek, a szegények, az élővilág és a jövő generációk. Ők a legkiszolgáltatottabbak, nem hallatszik a hangjuk, nem tudják megvédeni az érdekeiket.
Ugyanis nem csak a népességrobbanás emberi szolgaserege szolgálja a kevesek valamennyire szép életét, de géprabszolgák serege is. Ezek üzemanyagként a jövőt falják fel. Tönkreteszik a klímát, a talajokat, erdőket, vizeket, élővilágot, beszennyezik és megmérgezik a bioszférát.
Egy magasabb erkölcsiségű, humánus felhalás kb. így működhet:
– Felelős nemzés (ld. alább), így kevés utód, akiknek ez nem túlterheltség, hanem sok öröm, kevés szenvedés és szenvedés-okozás.
– Sokaknak sikerül élvezni az életet, de felelősen gondolkodnak, így nemzeni nem akarnak, mert tudják hogy valószínűleg az utódjuk már nem lesz ilyen szerencsés, hanem a szenvedők óriási többségébe süllyedhet. A jóság és az érdek e ponton összekapcsolódik: a childfree döntés szerencsére még élvezhetőbbé is teszi az életet, mint az „alattvalót nemzek magamnak” önzés.
– A nagy többségnek az élet nagyrészt szenvedés, ezért dehogyis nemzenének a szaporodást erőltető társadalmi nyomás, agy- és szívmosás nélkül. Százmilliók még ennek a nyomásnak is ellent tudnak állni, de brutálisan szülőgép sorba nyomják el őket, megfosztják a fogamzásgátlás emberi jogától, tudásától, eszközeitől. Az erkölcsösség ott kezdődik, hogy segítjük a tenyészállat sorba elnyomottak szabadságharcát, enyhítjük a fogamzásgátlás nélkülözését.
– Az emberi méltóság része, hogy az ember dönthessen földi élete befejezéséről is. Jézus is azt tanította, hogy készen kell állni a földi élet (bios) feladására a magasabb rendű élet (dzoé) megnyeréséhez (Mt 16,25 és Lk 17,33). Ma is az emberek jelentős része követ el „öngyilkosságot”, de a szolgagyártó társadalom nem enged ilyen könnyen megszökni a szolgaságból, kilencvenvalahány százalékukat visszarántják („megmentik”, hogy aztán többnyire újra küzdhessen a meghalásért). Az eutélia (jó célbaérés), eutanázia (jó halál) elfogadása elősegítheti, hogy a szegényeknek is legyen lehetőségük arra, ami ma még többnyire a gazdagok kiváltsága: jogilag és egészségügyileg biztosított saját döntéssel, megfelelő körülmények közt továbblépni.
Csak a nők dönthetnek arról, hogy akarnak-e, mikor és kitől teherbe esni. De csak a NEM-et mondhatják ki önállóan, az IGEN-t nem!
Senkinek sincs joga a nemzéshez anélkül, hogy a potenciális leendő gyermek jogait és szükségleteit ne teljesítené:
● jogát, hogy felelős döntésből foganjon meg, ne balesetként
● mégpedig jól felkészült pár döntéséből, akiknek érett a személyiségük és akik stabil szülői kapcsolatban nevelnek
● joga van szerető otthonhoz és közösséghez, társadalomhoz, élővilághoz (amelyek elbírják és nyújtani tudják az újabb személy rájuk terhelődő jogait és szükségleteit)
● kislétszámú korosztályhoz, amelyben minél kevesebb a szülei által nem akart, pszichésen sérült, nyomorúságos sorsú gyermek, ahol az ember ritka kincs, nem túltermelt, feláldozható szolga, s nem kell tömegekkel küzdenie az egyre szűkösebb vízért, földért, hajlékért, árnyékért…
● egészséges természethez, legalább egy évszázadig élhető Földhöz
● ahol megkapja a boldog élethez szükséges szellemi és anyagi erőforrásokat.
Tehát csak az nemz felelősen, aki segíti a fogamzásgátlást nélkülözőket!
A gyermek nem eszköz, hanem személy. Semmiféle nacionalista, vallási, gazdasági, politikai, családi, katonai, családi, párkapcsolati, pszichológiai, egyéni stb. érdekből nem szabad nemzeni, csakis a jövendő gyermek érdekében. Pl. akik a népességfogyáson pánikolnak, nem tekintik személynek a jövendő gyermekeket, csak eszköznek a mennyiségi céljaikhoz.
Senkinek nincs joga nemzeni! A legsúlyosabb döntés előtti meditáció:
Igazán szeretne egy gyermek nálunk és most megfoganni?
A férfi és a nő meztelen volt, mégse szégyenkeztek egymás előtt. De a fallosz ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett.
Ezt mondta a nőnek: „Valóban mondta Isten, hogy az állatok közül kiemelkedve most már nem élvezhetitek egymás testét?”
A nő így válaszolt: „Továbbra is élvezhetjük egymás testét, simogathatjuk, csókolgathatjuk, nyalogathatjuk, szopogathatjuk, összedughatjuk amink van. Isten csak a spermáról mondta: Ezentúl már ne engedjétek a hüvelybe, nehogy meghaljatok.”
Erre a fallosz így beszélt a nőhöz: „Semmi esetre sem fogtok durvábban meghalni, mint eddig, mint az állatok. Isten jól tudja, hogy szemetek már felnyílt, olyanok lettetek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat. Így ha ezután is a férfi spermája a hüvelyedbe jut, teremteni fogtok, uralkodni, dönteni életről és halálról. Isten azt akarja, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, és uralkodjatok minden élőlényen a Földön.”
A nő tudta, hogy a fallosz élvezhető, tekintetre szép, és szerette orgazmuskor a hüvelyében érezni. Ezért nem vigyázott továbbra se, s a férfinak is azt mondta, szükségtelen az óvatoskodás. Így a sperma újra a hüvelyébe jutott és most már emberként teherbe esett.
De mivel már felnyílt a szemük, megrázta őket a szülővé válás súlyos felelőssége. Észrevették, hogy meztelenek és hogy olyanok lettek mint az istenek, ismernek jót és rosszat. Sokasodni tudnak, embert teremteni a Földre, s dönthetnek mely lényeket akarnak ezzel kiszorítani a létből. Amit eddig állati öntudatlansággal éltek meg, a nemzés, szenvedés, halál könyörtelen körforgását, az most már elborzasztotta őket. Megsejtették a szaporodás kényszerétől hajtott földi evolúció alacsony rendű brutalitását.
Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. A férfi és a nő elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta a férfit és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Noha már feljebb emelkedtél az állati szintről, mégis a nő hüvelyébe ejakuláltál, amit megtiltottam?” A férfi így válaszolt: „A nő, akit mellém rendeltél, nem akart továbbra se vigyázni, azért tettem.” Az Úristen megkérdezte a nőt: „Mit tettél?” A nő így felelt: „A fallosz vezetett félre, azért tettem.”
Az Úristen így szólt a falloszhoz: „Mivel becsaptad az embert, az evolúciót hazudtad istennek, szaporodásra és uralkodásra biztattad, átkozott leszel, a túlnépesedés csapása a világra. Ellenkezést vetek közéd és a nő közé, ő a terhességtől rettegve húzódozik majd még az élvezkedéstől is. Nem fog bízni benned, és neked át kell verned, agymosással és erőszakkal tudod csak teherbe ejteni.”
A nőhöz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz a férfi után, ő azonban, különösen ha már teherbe tudott ejteni, uralkodni fog rajtad.”
A férfinak ezt mondta: „Mivel folytattad az állati gondatlanságot a nővel együtt és a hüvelyébe ejakuláltál, jóllehet megtiltottam, a föld átkozott lesz a túlnépesedésetek miatt. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza. Nem érhettek el az Éden kertjébe, amíg az evolúció szaporodási kényszerével rajtatok uralkodó falloszodat emberi pénisszé, a gyönyör játékosává nem szelidíted.”
Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem egykönnyen fog lemondani a szaporodás pusztító hatalmáról. Lássuk, mennyi idő alatt ismeri föl a szaporodás kényszerétől hajtott földi evolúció brutális alacsonyrendűségét. Akkor majd újra tartózkodik a felelőtlen nemzéstől, megszakítja a nemzés-szenvedés-halál könyörtelen körforgását, kihal a Földről, felhal az Éden kertjébe.
(Teremtés könyve 2-3 fejezet alapján Simonyi I. Gyula)
Simonyi, Gyula I.
Gandhi előretekintő empátiával és őszinte erkölcsi felelősséggel annyira átitatott elgondolásaival szándékosan távol tartja magát attól a széles körben elterjedt születést pártoló érvtől, ami így hangzik: „Ha világra hozok egy gyermeket, akkor van esély arra, hogy az ő tettei révén a világ valamivel jobbá válik”. Ehelyett inkább a felelősséget hangsúlyozta, mikor így fogalmazott: „Mielőtt akárcsak gondolhatnánk is gyerekek nemzésére, azoknak, akik élnek, elő kell készíteniük a helyet ezeknek a gyerekeknek az érkezésére.” „Akkor lesz csak jogunk a nemzésre, amikor már meg tudjuk szüntetni az elkerülhető éhezést és betegséget. Nem leplezhetem az olvasó elől a szomorúságomat, amikor születésekről hallok Indiában.”
Sőt, továbbment. Gandhi antinatalista volt, vagyis ellenezte a gyermeknemzést. Pacifistaként ugyanis azt szerette volna, ha a világból eltűnik a háború és a rombolás, ám ezt csak az ember eltűnése mellett tudta elképzelni. Gandhi, levelében a következőt írta, Charles Freer Andrews (1871–1940) keresztény misszionáriusnak és társadalmi reformernek: „Ha méltó és önkéntes utat találnék a gyermeknemzés megállítására, még ha India a jelenlegi nyomorúságos állapotában marad is, már ma megtenném. Tudom, viszont, hogy ez lehetetlen.”
Mint az erőszakmentesség elvének (Ahimsa) támogatója, Gandhi nem helyeselte új emberek világrahozatalát, mondván mindannyian halálra vannak ítélve. Szerinte „Bármi olyannak a létrehozása, ami pusztulásra van ítélve, erőszakot tartalmaz.” Gandhi számára az emberi élet célja a Moksha elv érvényesítése, amely a reinkarnáción alapul, és mind a buddhizmusra, mint a hinduizmusra jellemző: véget vetni a nemzések, születések, elhalálozások és további születések sorozatának, amely egy végtelen láncot alkot. Persze a nemzéstől való tartózkodás elvének teljeskörű érvényesítése az emberiség kihalásához vezetne. Ám Gandhi hitte, ez igazából nem az emberiség pusztulását, hanem egy magasabb síkra lépését eredményezné.
„Egy igazi brahmacsári nem vágyik arra, hogy utódokat hozzon létre. Az egész világ egyetlen nagy család lesz számára, és minden törekvését az emberiség nyomorúságának enyhítésére fordítja.”
Forrás: Antinatalism – Gandhi’s Gait
.
Megszülettünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.
Kérünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.
Hadd teljék az életünk
– mint lehet – szelíden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.
.
.
