A szexuális és reproduktív egészség és jogok
Minden embernek joga kívánt, mégpedig önmagáért kívánt gyermekként megfoganni, aki felnőve elmondhatja: jobb szülőket, kort, helyet nem is kívánhattam volna! (Kívánt gyermek, kívánt szülő elv)
Látszólag mindenki könnyen egyetérthet azzal a célkitűzéssel, hogy világszerte minden embernek legyen meg a joga, tudása és legyen számára elérhető egészségügyi szolgáltatás
– a sikeres családtervezéshez,
– a biztonságos anyasághoz és
– a szexuális eredetű fertőzések (pl HIV) elleni védekezéshez.
Ezzel szemben az ENSZ Népesedési Programja (UNFPA) 2005. okt. 12-i jelentése szerint csak a szegény országokban 76 millió nem kívánt foganás történt 2004-ben, akikről a szülők gyakran nem tudnak gondoskodni, ezért aztán kb. háromszáz millió kiskorú kényszerül dolgozni, több mint százmillió gyermek semmiféle iskolázást nem kap, évente többmillió gyermek hal meg éhezéstől vagy szennyezett víz okozta hasmenéstől, stb. Több mint százezer anya életét menthette volna meg a túl korai ill. túl késői életkorban, valamint az előző szülés után túl gyorsan jött terhesség megelőzése, félmillió nő került kórházba nem biztonságos abortusz kísérlet miatt és hetvenezer bele is halt, a védekezni akaró nők jelentős része nem jut hozzá családtervezési eszközökhöz, az HIV fertőzöttek száma rohamosan nő (percenként tíz új fertőzés, évente ötmillió), stb.
Mindezek mutatják, hogy ezeknek az alapvető emberi jogoknak az elismerése sok országban hiányos és a problémát a szociális vagy gazdasági fejlődés sem oldja meg automatikusan. A kormányok gyakran nem adnak kellő súlyt a költségvetésben ezeknek a létfontosságú egészségügyi szolgáltatásoknak, pedig bőségesen bizonyított a gazdasági, szociális, egészségügyi, és emberi jogi hatékonyságuk. Az akadályok természetét mutatják a családtervezés első megvalósítóinak sikeres küzdelmei az elmúlt évtizedekben, amelyekkel a fejlett országokban kivívták a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat és jogokat.
Az első ilyen intézkedések a 20-as évek elejére tehetők, de a küzdelem a mai napig is tart azért, hogy a reproduktív egészségügyi ellátás függése a politikától, pénzügytől, és vallástól végre megszűnjön. Sok országban az embereknek nincs hozzáférésük az információkhoz és az eszközökhöz, amelyekkel megtervezhetnék saját családjuk méretét, időzíthetnék a gyermekvállalást, meghatározhatnák a gyerekek érkezése között eltelt időt, és megvédhetnék magukat a szexuális eredetű megbetegedések ellen. Néhány országban a hozzáférés ezekhez kifejezetten tiltott és aktív ellenállásba ütközik!
A leghatékonyabb mód az ellenszenv megszüntetésére és egy világszerte általánosan elismert cselekvő mozgalom létrehozására egy ENSZ határozat vagy akcióterv. Az utóbbi fél évszázadban globálisan lezajlott változások jó részére jelentős hatással volt az ENSZ munkája. Az ENSZ emberi jogi összeállítása jól szolgálja e jogok támogatását és védelmét, és segíti a kormányokat kötelezettségeik teljesítésében. Jelen írásomban feltérképezem a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal kapcsolatos nemzetközi együttműködés fejlődését az ENSZ rendszerben.
Az ENSZ világméretű felmérésében a következő kérdés szerepelt:
Kérem, mondja el őszintén a véleményét arról, családtervezéssel meg lehetne-e oldani az élelmiszerhiányt a világon?
A felmérés nagy kudarccal végződött, mert:
– Afrikában nem tudták, mit jelent az “élelmiszer”,
– Kelet-Európában nem tudták, mit jelent az “őszintén”,
– Nyugat-Európában nem tudták, mit jelent a “hiány”,
– Kínában nem tudták, mit jelent a “vélemény”,
– Közel-Keleten nem tudták, mit jelent a “megoldás”,
– Dél-Amerikában nem tudták, mit jelent a “kérem”,
– az USÁ-ban nem tudták, mit jelent “a világ”,
– a szegények nem tudták, mi a “tervezés”,
– a gazdagok nem tudták, mi a “család”,
– a családtervezés szóösszetételrõl pedig a legellentétesebb dolgokra asszociáltak ugyan,
de mindenképp elborította az agyakat a vallási, nemzeti, gazdasági, politikai, katonai, magzatvédõ, liberális, szociális, szextiltó, pornóüzleti, patriarchális stb. stb. felháborodás.
A reproduktív egészségügy számos témához és ENSZ részleghez kapcsolódik, az emberi jogoktól a fejlesztés, nők, fiatalok és egészségügy kérdésein keresztül a népesedésig. Alapvetően kétféle hozzáállás küzd egymással, az egyik népesedési célokat és valamiféle morális megszorításokat tart szem előtt, a másik az emberi jogokat, az egészséget, az egyéni választást és szabadságot akarja biztosítani.
Az első csoportba tartoznak pl. a népességfogyás és a jómódú társadalmak úgynevezett elöregedése miatt aggódók (mintha a hosszú egészséges élet csupán az eltartottak számának növekedését jelentené). Helyzetük a rémült kismacskához hasonlít, amely fölmászott a fára és azt hiszi, nem tud lejönni. Pedig Európa népességrobbanása után (amely tömegek kizúdulva az elmúlt fél évezredben a földkerekség szinte minden más népét leigázták, kirabolták, kiirtották) kikerülhetetlen és jó a népességcsökkenés, hiszen az itthon maradt népesség is kétszeresen túlterheli ökológiailag Európa területét. Ahogy a népességnövekedést kezelni tudták e társadalmak, bizonyára a csökkenés jó és problémás következményeit is egyensúlyba fogják hozni.
A jómód és szabadság ezekben az országokban az utóbbi évtizedekben automatikusan lefékezte a népességrobbanást. A demográfiai csapdában rekedt szegény országok helyzete viszont tragikus, hiszen a Föld túlterheltsége miatt már nincs elég erőforrás ott is ilyenfajta fogyasztói társadalmak kialakulására. Ráadásul amíg Európának még volt hová kizúdulnia és ez csak tízmilliókat jelentett, a szegény országok népességrobbanása ma évente több mint hetvenmillióval növeli az emberiség létszámát. Így a szegénység és a túlnépesedés egymást tartósítják. E demográfiai csapdából csak a szexuális és reproduktív jogok, az oktatás és az egészségügyi szolgáltatások biztosítása vezethet ki.
A családtervezés nem a fogamzásgátlás technikai ismereteit jelenti csupán, hanem az évtizedekre előre és ökológiai térben gondolkodás, életpálya-tervezés képességét. Ennek megvannak az alapjai a génjeinkben, hiszen már az ősasszonyok ösztönösen évekre előre gondolkodtak, tudták, hogy ha olyan hímtől engedik magukat megtermékenyíteni, aki nem gondoskodik az utódról évekig, akkor annak életesélyei minimálisak lesznek. Az emberek, ha megvannak a jogaik, tudásuk és családtervezési eszközeik, kevesebb gyereket akarnak. Sajnos a népességrobbanás országaiban is jelentős nacionalista és vallási erők dolgoznak pl. a nők egyenjogúsága ellen.
A jelenleg is érvényben lévő és legjelentősebb ENSZ dokumentum az 1994-es Népesedés és Fejlődés Világkonferencián (ICPD) született Kairói Akcióprogram, egy világméretű reproduktív egészségügyi politika programterve. Az ENSZ politika további kulcsmozzanatait alább ismertetem. Sok közülük nagyon jelentős volt a maga idejében, és nagy áttöréseket jelentett a nemzetközi napirendben.
„Határtalanul fogok növekedni. Behatároltnak lenni rossz. Lehet, hogy széttaposom és romba döntöm a kertet. Lehet, hogy az ivadékaim úgy fognak hemzsegni a Földön, mint a sáskák, letarolják azt, amíg bele nem fulladnak a saját szennyükbe, végül már ki nem állhatják egymás látását sem, és megőrülnek. Mégis folytatniuk kell, mert korlátlanul növekedni jó, a törvény korlátait elfogadni pedig rossz.”
(Quinn: Izmael)
1968. Teherán: Emberi Jogok Nemzetközi Konferenciája
Ez volt az első olyan alkalom, amelyen kimondták, hogy a szülőknek emberi joguk a családtervezés: „A család és a gyermek védelmét szívén viseli a nemzetközi közösség. A szülőknek alapvető emberi joga, hogy szabadon és felelősségteljesen meghatározzák gyermekeik számát és az érkezésük közt eltelt időt.” (16. par.)
“Kultúra Anya mindig élelmiszersegélyt követel mára, s mindig későbbre ígérgeti a családtervezést.”
(Quinn: Izmael)
1974. Bukarest: ENSZ Népesedési Világkonferencia
Ez volt az első ENSZ népesedési konferencia. Emellett 1974 Világ Népesedés Év lett, a figyelemfölkeltés és a népesedési programok és politikák népszerűsítésének érdekében, valamint a nemzetközi együttműködés és segítségnyújtás minél szélesebb körű elterjesztésének bátorítására. A konferencia számos küldöttséget meggyőzött arról, hogy a párok akkor motiváltak a kisebb család vállalásában, ha tapasztalják a fejlődés előnyeit, beleértve a magasabb szintű oktatást és a gyermekhalandóság csökkenését.
A konferencia eredményeként született dokumentum a Világ Népesedési Akcióterv (World Population Plan of Action, WPPA), amely felélénkítette a nemzetközi együttműködést a népesedési ügyekben, és még 20 évig programtervezetként szolgált a kormányok, nemzetközi irodák és civil szervezetek számára. Sikeresen a nemzetközi napirendre tűzte a családtervezés szükségességét, következménye lett a nagyobb elkötelezettség a népesedési politikák mellett, a képzett családtervezés-segítők számának növekedése és több anyagi és más forrás. A népesedés határozottan bevett legitim fogalommá vált a társadalmi, gazdasági, környezeti és más fejlesztési napirendeken.
„Nem elég halat adni a szegényeknek, hálót s halászni tudást kell adni.”
(Szerte a világon sokat idézett bölcs mondás)
1975. Mexikóváros: Első Világkonferencia a nőkről
Ez a konferencia új dimenziót nyitott azzal, hogy kimondta, a családtervezés joga nélkülözhetetlen a nemek közti egyenlőséghez.
Mivel a Föld halászterületei túl vannnak halászva s a Föld eltartóképessége túl van terhelve, a halászást megtanulva a szegények még mindig csak a szűkös erőforrásokért folyó kemény harc közepén találják magukat.
Nem elég halat adni a szegényeknek, sőt hálót s halászni tudást adni sem elég: óvszert s családtervezési tudást is kell adni, hogy ökológiai lábnyomukat egyensúlyba tudják hozni területük eltartóképességével.
A jómódúaknak óvszert sem elég adni, a fogyasztási függőségektől szabadító programokra is szükségük van.
(A bölcs mondás XXI. századi változata)
1984. Mexikóváros: Nemzetközi Konferencia a népesedésről
1974 óta a családtervezés ismerete és az ehhez való hozzáférés széles körben megnőtt, a kormányok többet foglalkoztak az anyai- és gyermekegészségüggyel, az egyének és csoportok emberi jogaival. De pl. a fejlődő országokban a terhesség kockázatával élő nőknek, akik már nem akartak több gyereket, csak a fele jutott hozzá fogamzásgátlókhoz. „A fogamzásgátlás alapvető szükséglete számos országban növekvően hiányterület, minthogy a termékeny korba lépő párok száma erősen nőni fog az elkövetkező évtizedben.” (10 (h) par.)
A férfiak szerepe szintén kritikus tényezőként merült föl. „Hogy biztosíthassuk a nők számára a teljes részvételt a társadalom életében, ugyanúgy szükséges, hogy a férfiak teljes mértékben osztozzanak a nők felelősségében a családtervezés, a gyermeknevelés és a családi élet minden más aspektusának területén. Ezen célok elérése szervesen kapcsolódik a fejlesztési célok eléréséhez, beleértve azokat is, amelyek a népesedési politikával kapcsolatosak.” (7. par.)
Felismerték, hogy az anyai halandóság fő okát a nem biztonságos abortusz veszélyei jelentik, és ezért a következő javaslatot fogalmazták meg: „Megfelelő lépéseket kell tenni, hogy segítsünk a nőknek elkerülni az abortuszt, amely semmi esetre sem népszerűsítendő családtervezési módszerként. Azonban amikor csak lehet, biztosítanunk kell az emberi bánásmódot és a tanácsadást azoknak a nőknek, akik az abortuszhoz folyamodtak.” (18 (e) javaslat)
A gyermekek születése között elég nagy szünet kell az anya szervezetének regenerálódásához, ez kiemelkedően fontos az anyasági halálozás csökkentésében. A kormányokat sürgették: „hogy támogassák a családtervezést, mint egészségügyi fokmérőt az anyai és gyermekegészségügyi programokban. Csökkenjen az anya korát illetően túl korai vagy túl késői születések száma, növekedjen a születések közötti időköz. Csökkentsék az olyan rendszerek, eszmék befolyását, amelyek a magasabb születésszámot szorgalmazzák.” (18 (f) javaslat)
A konferencia sürgette a civil szervezetek és a nők nagyobb mértékű szerepvállalását, amely a családtervezési szolgáltatások hozzáférhetőségében és hatékonyságában kulcsfontosságú. (28. javaslat)
A fiatalkorúak családtervezési szükségletei először kerültek napirendre: „Sürgetjük a kormányokat, hogy biztosítsák a fiatalkorúak, a lányok és fiúk számára egyaránt a megfelelő oktatás elérhetőségét, beleértve a családi élettel és a szexualitással kapcsolatos oktatást is, amely figyelembe veszi a szülők szerepét, jogait és kötelességeit, valamint különböző egyéni és kulturális értékeket. Minden ország változó szocio-kulturális keretei között elérhetővé kell tenni a megfelelő családtervezési információkat és szolgáltatásokat a fiatalkorúak számára.” (29. javaslat)
„És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
(Vörösmarty: Az emberek, 4.)
A Mexikóváros politika
A férfiak szerepe, a fiatalkorúak szükségleteinek felismerése és a civil szervezetek bevonása mind jelentős eredmények voltak, de az 1984-es mexikóvárosi konferencia más okok miatt vonult be a történelembe. Ezen a fórumon történt, hogy az amerikai Reagan kormányzat kihirdette azt a meglehetősen ellentmondásos politikát, amely megtagadja az amerikai támogatást azoktól a szervezetektől, amelyek bármilyen kapcsolatban álltak az abortusszal, még azoktól is, amelyek nem bíráló jellegű információt szolgáltattak nők számára. Ezt nevezték „Mexikóváros politikának” és szigorításai hervasztó hatással voltak a családtervezés területére, mivel számos kulcsfontosságú családtervezéssel foglalkozó szervezet elvesztette amerikai támogatását 1985-től egészen 1993-ig, amikor is a Clinton kormányzat eltörölte ezt a politikát. A ma „globális szájpecek szabálynak” csúfolt politikát 2001-ben George Bush Jr. elnök újra fölélesztette.
“- Mi állat él tehát még a világon?
– Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott. … Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól…” (Falanszter szín)
1992. Rio de Janeiro: ENSZ Konferencia a Környezetről és a Fejlődésről (UNCED)
„Föld csúcstalálkozó” néven került be a köztudatba, a fenntartható fejlődés fogalmát népszerűsítette, kihirdetve a gazdaság, az egészség és a társadalmi fejlődés természettel való összhangba hozásának szükségességét. A fenntartható fejlődést a konferencia szerint a „megfelelő demográfiai politikák” (8. alapelv) népszerűsítésén keresztül lehet elérni, valamint a nők teljes mértékű részvételével, akiknek szerepét alapvetőnek tekintették a környezeti managementben (20. irányelv).
“Szomszédimat, igaz, Agyonverém már mind, de hasztalan, Mindég kerülnek újak; s oly kevés A fóka-faj. – Ha isten vagy, tegyed, Könyörgök, hogy kevesb ember legyen S több fóka.”
(Madách: Az ember tragédiája, XIV. szín)
1994. Kairó: Nemzetközi Konferencia a Népesedésről és a Fejlődésről (ICPD)
Máig tartó hatású mérföldkő volt. Eredménye a Kairó Akcióprogram, amelyet 179 nemzet írt alá, és amely az ember központú politikán keresztül összehozta a népesedéssel, oktatással, egészséggel, környezettel és a szegénység csökkentésével kapcsolatos kezdeményezéseket. Az 1974-es Világ Népesedési Akcióterv helyébe lépve új irányt mutatott a nemzetközi közösségnek és minden kormánynak.
Az ICPD a következőképpen határozta meg a „reproduktív egészségügy” teljesen új fogalmát: „A reproduktív egészség a szaporodási rendszerrel, illetve ennek funkcióival és folyamataival kapcsolatos teljes fizikai, szellemi és szociális jólét állapota, nem pusztán a betegség vagy gyengeség hiánya. A reproduktív egészség ezért magában foglalja az alkalmasságot a kielégítő és biztonságos szexuális életre és a képességet a szaporodásra és az ennek idejéről, módjáról és gyakoriságáról való döntés szabadságát. Ez utóbbiba beleértendő a férfiak és a nők joga, hogy informáltak legyenek és elérhető legyen számukra az általuk választott családtervezés biztonságos, hatékony, megfizethető és elfogadható módja, csakúgy, mint más általuk választott és legális módok a termékenység szabályozására, és a megfelelő egészségügyi szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik a nők számára a biztonságos terhességet és gyermekszülést és biztosítják a párok számára, hogy minél nagyobb esélyük legyen arra, hogy újszülöttjük egészséges lesz.” (7.2 par.)
Hogy elérjék ezt a célt, terveztek egy ’reproduktív egészség csomagot’, amely családtervezéssel és szexualitással kapcsolatos oktatásból, biztonságos anyaság lehetővé tételéből és szexuális úton terjedő betegségek (pl. HIV/AIDS) megelőzéséből állt.
A Kairó Akcióprogram kimondta: „…minden országnak csökkentenie kell a halálozási mutatókat… és arra kell törekednie, hogy az alapvető egészségügyi ellátást, beleértve a reproduktív egészségügyet általánosan elérhetővé tegye az évtized végére.” (8.5 par.)
Új célokat tűztek ki az anyasági és újszülött halandóság csökkentésére, amelyben a reproduktív egészségügyi szolgáltatásoknak alapvető szerepük van: a csecsemő és 5 éves kor alatti halálozási rátákat egyharmaddal kell csökkenteni 2000-ig, s ezer születésből 50-re csökkenteni a csecsemő, és 60-ra az 5 éves kor alatti halálozást 2005-ig, az anyasági halálozást az 1990-es adatokhoz képest a felére kell csökkenteni 2000-ig, és ennek további felére 2015-ig. (8.16 par.)
A serdülőkről több szó esett mint addig valaha. A Kairó Akcióprogram kiemelte annak égető szükségét, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó szexuális és reproduktív egészségügy céljául a serdülőkori terhességek számának nagymértékű csökkentését tűzzék ki. „A fiatalkorúaknak különösen is elérhetővé kell tenni az információt és a szolgáltatásokat, hogy segítsük megérteni szexualitásukat és megvédjük őket a nemkívánt terhességektől, a szexuális úton terjedő betegségektől és az ezek által okozott meddőség kockázatától. Ezt a fiatal férfiak oktatásával kell kombinálni, hogy tiszteletben tartsák a nők önrendelkezési jogát, és hogy megosszák a felelősséget a nőkkel a szexualitással és a szaporodással kapcsolatban.” (7.41 par.)
Akárcsak 1984-ben, most is kimondták, hogy az abortusz nem családtervezési eszköz. „Sürgetünk minden kormányt, hogy erősítsék meg elkötelezettségüket a nők egészségének érdekében és tekintsék a nem biztonságos abortusz egészségügyi kihatását fontos népegészségügyi szempontnak. Csökkentsék az abortuszhoz folyamodó nők számát a minél szélesebb körben elterjesztett és tökéletesített családtervezési szolgáltatásokkal… Minden esetben minőségi szolgáltatásokat kellene elérhetővé tenni a nők számára az abortusz következményeként fellépő komplikációk kezelésére.” (8.25 par.)
A nem biztonságos abortusz a WHO definíciója szerint olyan terhességmegszakítási tevékenység, amelyet a szükséges képzéssel nem rendelkező személy végez és/vagy az alapvető egészségügyi feltételeknek nem megfelelő környezetben hajtják végre.
Az ICPD megállapította a az alapvető reproduktív egészségügyi és népesedés programok költségvetését is. Egyetértettek abban, hogy 17 milliárd dollár szükséges 2000-ben, amelyet 18,5 milliárdra kell növelni 2005-re, 20,5 milliárdra 2010-re, és 21,7 milliárdra 2015-re. Javasolták, hogy ezeknek az összegeknek az egyharmada az adományozó országoktól jöjjön, kétharmada pedig a fejlődő országoktól.
A mikulás-mítoszban a családnak több gyereke lett, mint amennyit normálisan el tudott tartani (így a lányok kiházasítására nem volt pénz).
A Mikulás aranyat adott rejtve a családnak.
Ezzel egyidőben a kiházasítandó lányoknak oktatást is kellett volna adnia az ökológiai lábnyomról és családtervezésből, nehogy ők is egy mikulás segítségére szoruljanak majd, amikor gyerekeik felnőnek.
Vajon miért azt várják a mítoszokban az égiektől, hogy segítsenek eltartani az emberi túlszaporulatot – miért nem azt, hogy segítsenek megelőzni?
(Egy XXI. századi Mikulás-utód töprengéseiből)
1995. Peking: ENSZ Világkonferencia a Nőkről
Pekingben erősen törekedtek Kairó eredményeit megőrizni. Az Egyesült Királyság delegációjának vezetőjeként Lynda Chalker bárónő a nemzetközi fejlesztés minisztérium államtitkára hangsúlyozta: „Legtöbbünk hisz abban, hogy Kairó jelentős eredmény volt… Kairóban elköteleztük magunkat a nők támogatása és felszabadítása, a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása, és a nők azon joga mellett, hogy maguk szabályozzák termékenységüket. Ezeket már nem lehet újratárgyalni.”
A Peking Akcióprogramot több mint 180 kormány írta alá. Továbbvitte a kairói folyamatot: „A nők emberi jogai magukban foglalják a jogot saját szexualitásuk kontrollálására és a szabad és felelős döntésre a szexualitásukkal kapcsolatos ügyekben, ideértve a szexuális és reproduktív egészséget, kényszer, megkülönböztetés vagy erőszak nélkül.” (96. par.)
A küldöttek megerősítették az ICPD abortusz állásfoglalását, felismerve, hogy a nem biztonságos abortusz rengeteg nő életét veszélyezteti, különösen a legszegényebbekét, és a legfiatalabbakét. A biztonságos és hatékony reproduktív egészségügyi intézkedések mellett fölvetették az abortusz dekriminalizálásának (nem büntetőjogi eszközökkel való kezelésének) lehetőségét is, ösztönözve a kormányokat hogy fontolják meg azoknak a törvényeknek, rendeleteknek a felülvizsgálását, amelyek büntető intézkedéseket tartalmaznak azon nőkkel szemben, akik illegális abortuszon estek át.
Újra elővették a fiatalok szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos problémáit: „A tanácsadás és a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos információk és szolgáltatások elérhetősége a serdülők számára még mindig elégtelen, vagy teljesen hiányzik, és a fiatal nők jogát a magánélethez, a titoktartáshoz, a tisztelethez és az információn alapuló döntéshez gyakran semmibe veszik.” (93. par.)
A konferencia kiemelte, hogy a HIV „gyilkos hatással” van azoknak a nőknek és fiatal lányoknak az egészségére, akiknek legtöbbször nem is áll hatalmában, hogy megkövetelhessék a biztonságos és felelős szexualitás gyakorlatát: „A HIV következményei messze túlnyúlnak a nők egészségén és hatással vannak a különböző női szerepre, az anyaságra, a gondozói feladatokra, a család eltartására. A HIV és más nemi úton terjedő betegségek társadalmi, fejlesztési és egészségügyi következményeit a nemek közötti egyenlőség alapján kell kezelni.” (98. par.)
„Irts ki bármit, ami azt eszi, amit te eszel! … Minél több vetélytársat pusztítotok el, annál többet hozhattok világra a saját fajtátokból s így a pusztítás a létező legszentebb hivatássá válik.”
(Quinn: Izmael)
1995. Koppenhága: Világ csúcstalálkozó a szociális fejlesztésről
A küldöttek újra megerősítették elkötelezettségüket a Kairóban hozott döntések és ígéretek mellett, különösen ami az anya és gyermekhalandóságot illeti. Ünnepélyesen megfogadták azt is, hogy nagyobb erőbedobással küzdenek majd mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten a HIV ellen (6. állásfoglalás) és a szegénység megszüntetéséért (2. állásfoglalás).
„Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte,
Kérve kérünk, szép jelen, meg ne büntess érte!”
(Devecseri Gábor)
1999. New York: ICPD+5 (ENSZ közgyűlés, 21. különleges ülés)
A gyűlés megismételte, hogy „az ICPD a népesedés és fejlődés új korszakának kezdetét jelenti”. Az ICPD óta már van néhány pozitív eredmény, beleértve:
- A családtervezés terjedését
- A fogamzásgátlás szélesebb körű elérhetőségét
- A reproduktív egészségügyi ellátás minőségének javulását
- Az átfogó reproduktív egészségügyi szolgáltatások terjedését
DE bizonyos országok és régiók csak igen keveset fejlődtek, sőt bizonyos esetekben visszaesés volt:
- A nőket és lányokat továbbra is hátrányos megkülönböztetés sújtja
- Növekvő HIV halálozási ráták
- Továbbra is elfogadhatatlanul magas anyasági halálozási ráták
- Reproduktív és szexuális egészségügyi veszélyeknek kitett serdülők nagy száma
Újra megismételte azt a célkitűzést, hogy a nemzetek kötelezzék el magukat a reproduktív egészség 2015-ig általánosan elérhetővé tétele mellett. A pénzügyi célokat is megerősítették, de rámutattak, hogy sem az adományozó, sem a fejlődő országok nem teljesítették pénzügyi ígéreteiket. Felhívták a kormányokat, hogy fordítsanak több pénzt a Kairó Akcióprogram végrehajtására. A Kairó+5 volt az első olyan ENSZ dokumentum, amely célokat tűzött ki a HIV megfékezésére.
„Hisz jól tudod, nem kértelek, nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok még tudnom kell, miért vagyok.”
(Koncz Zsuzsa: Mama, kérlek)
2000. New York: Peking+5 (ENSZ közgyűlés, különleges ülés)
A konferencia hangsúlyozta a férfiak nagyobb szerepvállalásának szükségességét a szexuális és reproduktív egészségügyben: „Tervezzenek és valósítsanak meg olyan programokat, amelyek bátorítják a férfiakat és lehetővé teszik számukra biztonságos és felelős szexuális és reproduktív magatartás elsajátítását, és hogy hatékonyan alkalmazzanak olyan módszereket, amelyekkel megelőzhetik a nemkívánt terhességet és a szexuális úton terjedő betegségeket (HIV).” (107g par.)
„Az ókoriak azt tartották, a férfi spirituálisan nem lehet teljes addig, amíg testileg meg nem ismeri a szent nőiséget. A nővel való fizikai egyesülés az egyedüli mód arra, hogy a férfi spirituálisan kiegészüljön, és végül eljusson a gnósziszhoz, az isteni tudáshoz. Ízisz korszaka óta a szexuális rítusokat tartották az egyetlen hídnak, amely átvezetheti az embert a földről az égbe.
A nővel való egyesülés révén érheti el a férfi azt a betetőző pillanatot, amikor az elméje tökéletesen kiürül, és megláthatja Istent.
Sophie kételkedve nézett rá.
– Az orgazmus mint ima?”
(Dan Brown: A Da Vinci-kód)
2000. New York: Millenium Fejlesztési Célok
A nemzetközi közösség összeállított egy új akciótervet 2000 szeptemberében, amikor az ENSZ egyetemes gyűlése milleniumi gyűlést tartott és megegyezett a Millenium Fejlesztési Célokban (Millenium Development Goals, MDG’s). Ezek nagy részben azokon az ajánlásokon alapultak, amelyeket az 1990-es évek nagyobb ENSZ gyűlésein hoztak.
A következő célokat tűzték ki:
- A szélsőséges szegénység és éhezés megszüntetése
- Az alapfokú oktatás általánossá tétele
- A nemi egyenjogúság, a nők felszabadítása
- A gyermekhalandóság csökkentése
- Az anyasági egészség javítása
- Harc a HIV, a malária, és más betegségek ellen
- A környezeti fenntarthatóság biztosítása
- Globális partnerség kialakítása a fejlődésért
Habár a szexuális és reproduktív egészség és jogok az összes fent említett cél megvalósításához fontosak, a kormányok figyelme könnyen elterelődhet erről, mivel nem szerepel nevesítve a listában.
Nagyanyák, anyák adták tovább lányaiknak a szörnyű bölcsességet:
“Ha ingyen adod a tejet, ki veszi meg a tehenet?”
A hatalom nyomása a papokon át a nőket, a nőkön át a férfiakat nyomorította: a nők csak úgy engedték magukhoz a férfiakat, ha azok előbb felvállalták a robot, harc, szaporodás kötelezettségét.
De miért kell eladni a tehenet?
Mert különben vénlány, lányanya, terméketlen élettárs – csupa megvetett státusz vár a nőre.
Elviselhetetlen vallási szégyen a terméketlenség, még feleségként is.
A fogamzásgátlás pedig (még a halálos kór elleni védekezésként is) szörnyű bűn.
Minden kiskaput igyekezett a történelem során vallási segítséggel bezárni a hatalom, hogy a szex iszonyú erejével az ember-túltermelést, az olcsó rabszolga, munkás és katona sereget megteremtse.
(Feminista kultúrtörténelem a XXI. századból)
2001. New York: ENSZ különleges ülés a HIV témában
„Teljes partnerségben a fiatalokkal, szülőkkel, családokkal, oktatókkal és egészségügyi szolgáltatókkal biztosítani kell, hogy 2005-ig a 15 és 24 év közötti fiatal férfiak és nők legalább 90%-a, 2010-ig pedig legalább 95%-a számára legyen elérhető az információ és oktatás (beleértve az egyenjogúság népszerűsítését és a kifejezetten fiatalokra szabott HIV oktatást), valamint mindazon szolgáltatások, amelyek csökkenthetik sérülékenységüket a HIV fertőzéssel szemben.” (47.2 par.)
„2005-ig intézkedéseket kell bevezetni, amelyekkel növeljük a nők és serdülő lányok lehetőségét arra, hogy megvédjék magukat a HIV fertőzéstől, elsődlegesen egészségügyi szolgáltatásokkal (beleértve a szexuális és reproduktív egészségügyet) és megelőzési oktatással, amely népszerűsíti a nemi egyenjogúságot, a kulturát és nemek közötti viszonyokat figyelembe véve.” (47.4 par.)
“Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságtokat?” – halljuk a jövendő férjhez és feleséghez intézett kérdést minden katolikus házasságkötési szertartásban.
A nemzés felelősségének elhárítása helyett a jövő generációk iránti felelősségre kell nevelni a (vallásos vagy nem-vallásos) párkapcsolati felkészítésben és a házasságkötéskor:
Fogadod-e, hogy a teremtésben kapott nemző képességeddel elsősorban a jövendő gyermek javára, továbbá családod, az egész emberiség, az élővilág és a jövő generációk iránti felelősséggel élsz?
(Liturgikus reform terv, XXI. század)
2002. New York: Világ Gyermekei csúcstalálkozó (ENSZ Közgyűlés, 27. különleges ülés)
A küldöttek az anyasági halálozási arány és a serdülőkori anyaság csökkentésének érdekében a következők biztosítására szólítottak fel: „kész és megfizethető, rendelkezésre álló alapvető szülészeti ellátás, jól felszerelt és megfelelő személyzettel ellátott anyasági egészségügyi szolgáltatások, képzett személyzet a megérkezésnél, a sürgősségi szülészeti ellátásnál, hatékony kapcsolattartás és gyors szállítás, amikor szükséges a magasabb szintű egészségügyi ellátó egység segítsége, távozás utáni gondozás, családtervezés, a biztonságos anyaság népszerűsítése.” (37.1 par.)
„Ha az értelem fejlődése párhuzamosan halad a tudományok és az ipar fejlődésével, ha a babona nevetséges előítéletei megszűnnek azt az önsanyargatást hirdetni, amely ahelyett, hogy nemesítené és fölemelné, rontja és lealjasítja az erkölcsiséget, az emberek tudni fogják, hogy kötelességeik a még meg nem születtek iránt nem abból állnak, hogy mindenáron életet adjanak nekik, hanem hogy boldogságot biztosítsanak számukra; s e kötelességek célja az emberi nemnek, a társadalomnak és a családnak az általános jóléte, nem pedig az a gyermekded gondolat, hogy haszontalan és boldogtalan lényekkel zsúfolják tele a földet.”
(Condorcet: Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története, 1793)
2002. Johannesburg: Világ csúcstalálkozó a fenntartható fejlődésről
Dacára a fenntartható fejlődés és a népesedés közti jól megalapozott kapcsolatnak, az utóbbit kevéssé hangsúlyozták. A leglényegesebb eredmény a lányok oktatásának kiemelése.
A konferencia lényegében csak megerősítette, hogy a riói határozatokat végre kell hajtani. A helyzetet továbbra is az érdekcsoportok, nemzetek, országok, régiók, pártok, nemek, cégcsoportok, lobbyszövetségek, klánok stb. versenye és harca jellemzi, az emberiség és a Föld közös érdeke ezek mögé szorul.
Számos mese szól ostobákról, akik valamely különös szerencsét elszúrtak.
Pl. a szegény ember, akinek három kívánsága lehetett, kolbászt kívánt, aztán a felesége, dühében hogy férje egy kívánságot így elpazarolt, azt találta mondani, bár nőne az orrodra, így harmadikként azt kellett kívánniuk, hogy jöjjön rendbe az orra. Így újra ott álltak, mint a három kívánság előtt.
Ezzel szemben az emberiség a különösen nagy szerencse alkalmát úgy szúrta el, hogy még katasztrófális helyzetbe is juttatta magát.
Sok tízezer év után, ameddig csak emberi és állati energia volt, rátalált a sokszázmillió év alatt a föld alatt összegyűlt energiakincsre (szén, olaj, gáz).
Általános jólét lehetett volna, hiszen az ember csodás dolgokat talált fel.
De mivel gazdasági, fegyverkezési és szaporodási versenyre használta ezt az “energia-táptalajt” is, robotként és ágyútöltelékként használva a szegényeket, szülőgépekként a nőket (Amartya Sen Nobel-díjas indiai-amerikai közgazdász kifejezése), kiszorítva a létből a gyengéket, s a győztesek újabb érdekcsoportokra szakadva mindig tovább marakodtak a bőséges koncon, 2-3 évszázad alatt elpazarolta az energiakincset.
Ezután már ott se folytathatja, ahol a középkorban tartott, hiszen egyrészt lerontotta a Föld eltartóképességét, másrészt itt áll a kifogyóban lévő energia-táptalajon óriásira duzzadt népesség, a most már nem bővülő, hanem szűkülő erőforrásokért folyó marakodásra, szomj- és éhhalálra ítélve.
(Népmese a XXI. század közepe tájt)
2006-ban, túl a húsz évre szóló Kairó Akcióprogram végrehajtásának félidején, elgondolkodtató a szavak és tettek közti szakadék. Noha 179 kormányzat fogadta el egyhangúlag a Kairó Akcióprogramot, alig egy maroknyi köteleződött el teljesen a benne foglalt alapelvek és ajánlások megvalósítására. Magyarra még csak le se fordították!
Kairó hatására azok az európai civil szervezetek, amelyek a szexuális és reproduktív egészség és jogok terén dolgoznak, 1996-ban létrehozták EuroNGOs néven hálózatukat (www.eurongos.org). A hálózattal együttműködő magyar szervezet a BOCS Alapítvány (http://bocs.hu).
Simonyi I. Gyula
(Megjelent: Bástya 4. kötet (2006, Kodolányi Főiskola és Vörösmarty Társaság)