Az IPCC demográfiai fantazmagóriái

Az IPCC legutóbbi jelentése bemutatja, hogy a klímavészhelyzetben az egyetlen reményhez, a kék SSP1 forgatókönyvhöz milyen gyorsan kellene a népességrobbanásnak leállnia. Sőt, ennek a termékenységi ráta zuhanásnak már egy évtizede folynia kellene és Afrikában 2020-ra a tényleges 4.3 helyett már el kellett volna érni a 3.2-t. Ennek ellenére az IPCC javaslatai közt továbbra sem szerepel a családtervezés. Ennyire tabu lenne a klímakutatók közt? Vagy talán cenzúra húzta ki? – Simonyi, Gyula I.

Egyetlen reményünk a fosszilis tüzelőanyagokról való rendkívül gyors lemondás és az erdőpusztulás visszafordítása. De ezek az életmentő forgatókönyvek azt is feltételezik, hogy a magas termékenységű régiókban a születési arányszámok zuhanni fognak. Jane O’Sullivan a valóságot vizsgálja.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) nemrégiben tette közzé hatodik értékelő jelentésének (AR6-WG1) első részét. António Guterres, az ENSZ főtitkára “vörös kódnak nevezte az emberiség számára“. Az éghajlatváltozás már számos bolygónk támogató rendszerét lerombolta, és az emberi tevékenységek szén-dioxid-mentesítésének sürgőssége vitathatatlan. Az IPCC valamennyi forgatókönyve szerint a globális hőmérséklet-emelkedés 2040-re meghaladja az 1,5o°C-ot. Ha a felmelegedés folytatódik, a bolygórendszerek olyan “fordulópontokat” fognak átlépni, amelyek a felmelegedést ellenőrizhetetlenül fokozhatják: “a földi pokol“ egy oxfordi klimatológus szerint.

A reményt azonban az adja, hogy ha 2030-ra felére csökkentjük a kibocsátást, 2050-re pedig teljesen szén-dioxid-mentessé válunk, akkor a globális felmelegedés megállítható, és végül visszafordítható. A jelentés öt forgatókönyvet vizsgál, és a reménysugár a két legalacsonyabb kibocsátásútól függ.

E forgatókönyvek modellezése során a 2013-ban az AR5-ös jelentésben való felhasználásra kidolgozott “közös társadalmi-gazdasági útvonalakat” (SSP) használták. A forgatókönyvek lehetővé teszik az éghajlatmodellezők számára, hogy a társadalmi-gazdasági változók széles körét következetes és viszonylag átlátható módon beépítsék. Problémát jelent azonban, hogy különböző komponenseket – például alacsony globális együttműködést és magas népességnövekedést – kötnek össze, így e tényezők hatásait nem lehet külön-külön vizsgálni.

Az AR6-ban a mi életmentő forgatókönyveink az SSP1-1,9 és az SSP1-2,6. Mindkettő az SSP1 beállításaira épül, és mindkettő gyorsan csökkenti a kibocsátást, az egyik 1,9 W m-2 sugárzási erősséget ér el 2100-ban, a másik pedig 2,6-ot. Ezek az impulzusok nagyjából 1,5oC, illetve 2oC globális felmelegedésnek felelnek meg (1. ábra).

 

1. ábra. Az AR6-WG1 jelentésben szereplő öt forgatókönyv szerinti globális felmelegedés előrejelzése. Az árnyékolt területek az SSP1-2,6 (kék) és az SSP3-7,0 (rózsaszín) bizonytalansági szórását mutatják.

A probléma az, hogy az SSP1 a globális népesség olyan pályát feltételez, amely nagyon messze van attól, amelyen jelenleg járunk. Valami ehhez közelítő eredmény elérése elképzelhető, de ehhez erőteljes és kifejezett erőfeszítésekre lenne szükség, hogy a születési rátát gyorsan csökkentsük az összes magas termékenységű országban. A legtöbb előrejelzés szerint a népességnövekedés ebben az évszázadban gyakorlatilag teljes egészében Afrikában fog bekövetkezni (máshol az egyes országokban tapasztalható szerény növekedést más országokban tapasztalható szerény zsugorodás ellensúlyozza). Az SSP1 előrejelzése szerint Afrika 2042 körül az egy nőre jutó két gyermek alá esik, és az évszázad végén átlagosan 1,3 gyermek jut egy nőre (2. ábra). A termékenység ilyen gyors csökkenése nagyon valószínűtlen a kérdéssel való jelenlegi figyelmetlenség mellett. Elvárhatjuk-e, hogy a sokszínű és vitákkal terhelt Afrika Dél-Korea gyors demográfiai átmenetét követi, amikor annak az országnak egyetlen, stabil kormánya volt, magas szintű nemzeti családtervezési programmal és világi, kulturálisan homogén lakossággal rendelkezett?

Kétségbeejtő, hogy az SSP1-hez ennek a gyors átalakulásnak már egy évtizede zajlania kellene, hiszen 2020-ra már 3,2-es termékenységi rátát feltételez Afrikában, miközben a legfrissebb adatok szerint ez az érték 4,3 (és ez optimista lehet, tekintve, hogy a világjárványnak a családtervezéshez való hozzáférésre és a gyermekházasságokra gyakorolt hatásait még nem lehet felmérni).

2. ábra. Afrika a) teljes termékenységi rátája (az egy nőre jutó születések átlagos száma) és b) össznépessége az ENSZ (World Population Prospects 2019) előrejelzései és az SSP1, SSP2 és SSP3 forgatókönyvek szerint. (Az SSP5 hasonló az SSP1-hez, az SSP4 pedig az SSP2-hez).

Még a “középutas” SSP2 forgatókönyv is sokkal alacsonyabb népességnövekedéssel számol, mint az ENSZ. Afrika esetében az SSP2 hasonló az ENSZ alacsony előrejelzéséhez, amelyet az ENSZ irreálisnak tart. (Ez csupán illusztrálja, hogy milyen hatása lenne annak, ha minden országban fél gyermekkel kevesebb születne egy nőre vetítve, mint a közepes előrejelzés). Csak az SSP3 esik az ENSZ valószínűsíthető népesedési eredményeinek tartományába. A klímamodellezők úgy találták, hogy az SSP3 segítségével lehetetlen a globális felmelegedést 2o°C alatt tartani. Ez legalábbis részben a több ember táplálásához szükséges mezőgazdasági területek bővülése miatt van így.

Az IPCC-jelentés legreménykeltőbb globális forgatókönyvei tehát gyors termékenységcsökkenést feltételeznek Afrikában és más magas termékenységű régiókban, ami nem következik be, és sokkal nagyobb erőfeszítéseket igényelne. Az IPCC éghajlatváltozással kapcsolatos kommentárja azonban egyáltalán nem tartalmaz semmit, ami nagyobb beruházásokra és a családtervezés kiterjesztésére irányuló figyelmet ösztönözné az alulhasznosított régiókban. Semmit sem tartalmaz arról, hogy a fejlett országok lakosságát tájékoztassa arról, hogy a kevesebb gyermek vállalása hatékony módja a jövőbeli kibocsátások csökkentésének. Az SSP forgatókönyveihez hasonlóan azt kell feltételeznünk, hogy a fejlődés és az oktatás javulása önmagában is a szükséges gyors születésszám-csökkentést fogja eredményezni.

Ez súlyos hiba. Ahol a születési arányszámok gyorsan csökkentek, az kivétel nélkül a családtervezési erőfeszítéseknek volt köszönhető. Bár az oktatás és a jövedelmek javulása segíthet a termékenység csökkentésében, az ilyen javulást ritkán lehet fenntartani, amíg a népességnövekedés magas marad. Azáltal, hogy az infrastruktúra és a szolgáltatások megelőzik az emberek növekvő szükségleteit, az alacsonyabb születési arányszámok sokkal inkább lehetővé teszik a szegénység csökkentését és az oktatáshoz való jobb hozzáférést, mint fordítva.

Ne túlozzuk el a következményeket. A születési arányszámok változásának időbe telik, mire a jelenlévők számát nagymértékben befolyásolja. Mostantól 2050-ig, amikor a szén-dioxid-mentesítésnek meg kell történnie, a megvalósíthatóan alacsonyabb népesedési pálya hozzájárulása viszonylag csekély, talán 10%-os lenne. (A hajó már elment a korábbi becslések alapján, amelyek 16%-ra becsülték ezt az értéket.) A népesség jelentősége azonban idővel egyre nagyobb lesz. Az, hogy 2050 után a nemzetek képesek lesznek-e táplálkozni, megőrizni megmaradt biológiai sokféleségüket és fenntartható módon élni, döntően az emberek összlétszámától függ, és minél kevesebb, annál jobb. Az, hogy mit teszünk a népességgel kapcsolatban ebben az évtizedben, dönthet aközött, hogy 2100-ban 12 milliárd vagy 7 milliárd embert kell-e eltartanunk.

Közvetlenebbül a népességnövekedés mértéke nagy hatással lesz arra, hogy a szegény országoknak lesz-e elegendő forrásuk a “tiszta fejlődés” megvalósítására, az oktatásba való beruházásra és az erdőirtás visszafordítására. Nemcsak azt befolyásolja, hogy hány ember lesz kitéve az éghajlati katasztrófáknak, hanem azt is, hogy mennyire lesznek felkészülve arra, hogy megbirkózzanak velük. Számukra a népességnövekedés önmagában nagyobb veszélyt jelent az infrastruktúra és a kormányok stabilitására, és sokkal nagyobb fenyegetést az élelmiszer-, víz- és energiabiztonságra, mint az éghajlatváltozás.

Az SSP-k helyesen kapcsolják össze a népesedési eredményeket a gazdasági fejlődéssel, de rossz irányú ok-okozati összefüggést feltételeznek. Következésképpen elhanyagolják a születésszámok elég gyors csökkentéséhez szükséges fontos kezdeményezéseket. Ezt olyan önkéntes intézkedésekkel lehet elérni, amelyek a nőket és a családokat képessé teszik céljaik elérésére, de nem lehet úgy tenni, mintha a népességnövekedés magától megoldódna. Ha az emberek jövőbeli biztonsága azon múlik, hogy a legtöbben kis családokat választanak-e, akkor joguk van ahhoz, hogy ezt elmondják nekik. Az ENSZ chartái azt állítják, hogy az embereknek joguk van szabadon és felelősségteljesen megválasztani a családjuk méretét, de nem választhatnak felelősségteljesen, ha a népességnövekedés következményeit eltitkolják előlük, vagy aktívan tagadják.

Olusegun Obasanjo volt nigériai elnök nem tud aludni a gondjai miatt, hogyan etesse meg a nigériaiakat, és “hogyan akadályozza meg, hogy a munkanélküli fiatalok nagy seregének puskaporos hordója felrobbanjon”. Ezzel szemben sok jelenlegi vezető még arról álmodozik, hogy a fiatalos, növekvő népesség áldás. Az IPCC nem ébreszti fel őket.

Forrás: The Overpopulation Project